Új God of War és GTA PSP-re?

Újabb sikergyanús játékok várhatóak a Sony marokkonzoljára: Kratos mellé a jövőben jó eséllyel egy új GTA-t is kapunk.

Új God of War és GTA PSP-re?

Ha az előző heti játékcsokor nem lett volna elég a PSP tulajoknak, akkor most rátehetünk még egy lapáttal. Az eddig bejelentett sikergyanús játékok mellé, ahogy azt a Jostique munkatársai megtudták, csatlakozhat egy újabb. A Ready at Dawn stúdiónál, amely többek között a God of War: Chains of Olympus elkészítéséért volt felelős, most úgy néz ki, hogy újra Kratos kerül majd a középpontba. A cég ezt nem cáfolta, de nem is erősítette meg, így már beindultak a spekulációk, hogy a júniusi E3-on már láthatunk majd belőle valamit. Ámen.

A másik fontos hír, hogy a Sony a Rockstarral tárgyal a GTA folytatásokról PSP-re. Az utolsó GTA, ami megjelent a China Town Wars volt Nintendo DS-re, és nem készült belőle port a Sony gépére. A PSP-n azonban a Liberty City Stories és a Vice City Stories a legjobban fogyó játékok közé tartoznak, így elég valószínű, hogy készül már valami a Rockstar boszorkánykonyhájában, hiszen ez mindkét fél érdeke, no és persze a miénk is. Remélhetőleg nemsokára hivatalos bejelentéseket is kapunk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward