A Google sajnos a Wear OS-t egy kicsit továbbra is hanyagolja, de most ezen a fronton is beérett néhány változtatás. A Google Fit is módosításokon esett át, az okosórákra szabott rendszer pedig új parancsikonokkal gazdagodik, kap friss időjárás widgetet, és a légzési gyakorlatokat is máshogyan fogja tálalni.
A Google Fit kezdőképernyője az Android és az iOS rendszerű okostelefonoknál is átalakuláson megy keresztül, a különböző platformok esetében ugyanazokat a változásokat veti be a vállalat. Ez már egy jóval informatívabb felület lesz, mint eddig volt. A Fit applikáció megnyitását követően a felhasználók azonnal láthatják majd a legfontosabb információkat egyetlen helyen.
A kapcsolódó alkalmazások és a viselhető kiegészítők egyaránt áttekinthetőek lesznek majd a Google Fit felületén egy szempillantás alatt. A különböző eszközöktől származó egészségügyi információkat gond nélkül össze fogja fésülni a támogatott eszközöktől a Fit. A részletesebb adatokat egy-egy érintéssel el lehet majd érni a nyitóképről.
Az eddigiektől eltérő módon, egyszerűbben lehet majd megosztani a különböző infókat. Posztolhatja vagy elküldheti ismerőseinek a sportolás során bejárt útvonalat, az edzés során készített felvételeket. Megosztható testmozgások összesített eredménye, de akár a részletes statisztikája is.
A Wear OS rendszerű okosórákon a Google Fithez tartozó csempe kapott egy olyan funkciót, amivel gyorsan elérhetőek lesznek a felhasználó által korábban használt edzésformák. Ezáltal a sportolás kezdetén kevesebbet kell majd azzal szöszölni, hogy elindítsa a mérést az eszköz tulajdonosa. És minden fontos információt lehet majd látni menet közben az apró képernyőn, sőt mi több, képes ütemjelzéseket is küldeni az óra, hogy még hatékonyabban tudjon edzeni az ember.
Ezeken felül az időjárás alkalmazás is másként jelenik majd meg a Wear OS felületén, mint eddig. Informatívabb és átláthatóbb lesz, illetve jobban idomul majd az egész rendszer grafikus felületéhez.
Végül változáson megy keresztül a légzésgyakorlatokért felelős elem is, ami ezáltal hatékonyabban adhat instrukciókat az órák viselőjének. Ezentúl a gyakorlatsorok végén már összesítés is lesz arról, hogy a pulzus és más életjelek miként változtak.
A Google a különböző változásokat a következő napokban fogja bevezetni fokozatosan, és néhány hétig eltart majd, mire ezek minden felhasználónál megjelennek.