Shop menü

ÚJ FEJHALLGATÓ JELENT MEG A REDMI MÁRKANÉV ALATT

A Redmi Headphones Neo ütős basszust és remek üzemidőt ígér, miközben kedvező árfekvés fogja jellemezni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Új fejhallgató jelent meg a Redmi márkanév alatt

A Xiaomi általában fülhallgatókat szokott tervezni, de most egy fejhallgató került a terítékre. Méghozzá a Redmi név alatt jött ez a termék, így szinte helyből borítékolható, hogy az ár-érték aránya is igazán jó lesz az eszköznek.

Egyedi tervezésű 40 milliméteres hangszórók találhatóak a Redmi Headphones Neo fedélzetén, melyek titánt is alkalmaznak. Ennek kapcsán azt emelte ki elsődlegesen a vállalat, hogy rendkívül erőteljes mélyek megszólaltatására lesz képes, miközben a magas tartományt megőrizheti tisztán. Abban biztosak lehetünk, hogy basszusban nem lesz hiány, mivel ezt többször, többféle módon is kiemelte a cég.

Galéria megnyitása

Támogatja a fejhallgató az aktív zajszűrést. Egy egyszerűbb ANC technológiát vonultat fel, ami 42 dB-es hanghatásokat képes elfojtani egy viszonylag tág frekvenciatartományban. A vállalat beszámolója szerint jól tudja majd elnyomni az utcai (autós forgalom) és az irodai (beszélgetés) hangzavart. Három erősségi mód lesz, melyek között manuálisan vagy automatikusan is lehet váltani. 

Galéria megnyitása

Három mikrofon található mindkét oldalon, és a Redmi Headphones Neo képes lesz a hívások alkalmával is biztosítani a zajszűrést. Még mesterséges intelligenciát is bevet a kiegészítő, hogy minden esetben tisztán és jól érthető legyen a felhasználó minden szava. Van külön algoritmus a szélzaj csökkentésére is, ami közel 20 km/h-s széllökések által keltett zajt tud teljesen “megszüntetni”.

Galéria megnyitása

A Redmi Headphones Neo kapott Hi-Res Audio tanúsítványt, de nem a vezeték nélküli átvitellel, hanem azáltal, hogy lehet használni USB csatlakozón keresztül vezetékes kapcsolattal is, és így a lossless anyagok is tökéletesen élvezhetők vele. Sajnos a Bluetooth 5.4 modult kihasználva olyan kodeket nem nyújt, amivel magasabb bitráta elérhető lenne (pl. LDAC). A kapcsolódó okostelefonos applikációban a hangzást szabadon lehet állítani, alakítani a 10-sávos hangszínszabályozó használatával. 

Galéria megnyitása

Támogatja a fejhallgató Fast Pair gyorstársítást, és párhuzamosan két különböző eszközzel is képes lesz tartani a kapcsolatot. A HyperOS rendszerű okostelefonok és táblagépek mellett igénybe vehető lesz az audió megosztás is, ami azt jelenti, hogy két támogatott készüléken szólhat ugyanaz a zene, podcast vagy videó. 

Galéria megnyitása

A fejhallgató 263 gramm tömegű, ami teljesen átlagos a jelenlegi kínálatban. A sajtóanyag szerint nagyon kellemes viseletet fog nyújtani a Redmi Headphones Neo, mivel olyan bevonatokat és párnázást kapott, ami bőrbarát és jól átereszti a levegőt. Fekete és törtfehér színben lehet majd megvásárolni a viselhető kiegészítőt. 

Galéria megnyitása

Egy 600 milliamperórás kapacitású akkumulátor található a Redmi Headphones Neo fedélzetén. Egy töltéssel akár 72 órán keresztül bírja majd a szerkezet, amennyiben a felhasználó kikapcsolva tartja az aktív zajszűrést – és 50%-os hangerőn használja a terméket. Van gyorstöltési lehetőség is, 10 perc alatt képes lesz annyit töltődni, hogy utána 5 órán keresztül teljesen szabadon használható lesz.

A Redmi Headphones Neo Japánban debütált, de megvásárolható lesz majd Európában is. Az újdonság 8000 jenbe kerül majd, ami nagyjából 15 500 forintos összegnek felel meg az aktuális árfolyamok mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére