Mióta a Nordic Gameshez került a THQ-tól a Darksiders-sorozat, a kiadó tulajdonképpen csak azt hajtogatja, hogy előbb-utóbb fog készülni egy új rész. Ennél sokkal többet most sem tudtunk meg, csak annyit, hogy egy "nagyszabású projekt" kezdődött el Darksiders név alatt.
A Nordic Games az utóbbi két évben folyamatosan próbálta kialakítani a Darksiders számára követendő útvonalat. A vállalat arra jutott, hogy mielőtt kiadna egyetlen új játékot is, a korábbi részeket kell rendbe rakni, és szélesebb közönséghez eljuttatni. Érdekes, hogy többes számban beszél, azonban mégsem az első, hanem a második rész felújításával kezdenek.
Ahogy arról már többször írtunk, hogy az új konzolokra is megjelenik a Darksiders 2. Most végre a hivatalos bejelentés is megtörtént: az anyag a rendkívül "okos" Darksiders 2 Deathinitive Edition néven fog megjelenni, most télen.
A felújítás érinti a grafika szinte minden elemét, így a textúrákat, a bevilágítást és az árnyékokat is. Ezek mellett a játék 1080p-ben fut majd, a framerate viszont egyelőre még bizonytalan. Az viszont biztos, hogy, a Deathinitive Edition alapból tartalmazza majd az összes DLC-t, átalakított pályákat, újraegyensúlyozott játékrendszereket, és a szintén felturbózott lootrendszert.
































