Bár biztosat értelemszerűen csak a hivatalos megerősítés után tudunk mondani, komoly esély van arra, hogy a 2K Games a nem is olyan távoli jövőben egy új Bioshock játékkal lepi majd meg a széria rajongóit.

A tervek szerint 2016. március 31-ig megjelenő játékban ugyanis az eddig napvilágot látott anyagok alapján egy gyógyszergyártó cég, az Advent medicinái körül forog majd a történet. Bár a vállalat a teaser-weboldalánegy szebb, betegségektől mentes jövőt ígér, a portált valakik láthatóan meghackelték, és különféle figyelmeztető üzeneteket helyeztek el rajta.

Az oldal tanúbizonysága szerint az Advent nem máson fáradozik, mint hogy egyes világtól elzárt városokban létrehozzon egy tökéletes társadalmat, ahol a génterápia segítségével gyógyító csodaszerekjóvoltából gazdag és szegény egyaránt kiváló egészségnek örvendhet.

Mindez kísértetiesen emlékeztet a Bioshock-játékok alapkoncepciójára, hiszen a sorozat minden részében egy paradicsomnak szánt, ám egy adott ideológiát vakon követő vezető merevsége, idealizmusa vagy akaratossága miatt pokollá lett metropoliszban kell helytállnunk. Mindezen túl a génmódosítás is fontos szerepet tölt be a játékokban. Így igencsak meglepő lenne, ha a 2K Games ugyanazt az alapötletet egy teljesen más sorozatnál hasznosítaná újra, bár láttunk már ennél meglepőbb húzásokat is a játékiparban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tapir_606
Tapir_606
2016. máj. 19. 2:36
#4

vicces így 1 év után belefutni ebbe a cikkbe, XCOM 2 release után :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 27. 10:15
#3

Kettős érzéseim vannak. Egyfelől persze örülök, mert az előző részek baromi jók voltak, főleg az Infinite, másfelől viszont azok (a Burial At Sea-vel bezárólag) egy kerek egészet alkottak, lezárták a történetet. Ugyanabba a világba belenyúlni megint... ez könnyen balul sülhet el.

De bízom benne, hogy tudják, mit csinálnak, és nem fogják csak a bevétel reményében lerombolni, amit felépítettek.

ToXeN
ToXeN
2015. máj. 27. 8:15
#2

Minden eddigi Bioshock játék egy álom volt, nehezen fognak jobbat csinálni az Infinite-nél vagy a Burial at Sea részeknél, de azért bízzunk bennük.

pcguru22
pcguru22
2015. máj. 26. 17:02
#1

Imàdtam a jelenlegi verziót is!Ez is vàrós lessz!!!:D

Vissza az oldal tetejére