A Google az Android 10 operációs rendszert tavaly jelentette be olyan újdonságokkal megfűszerezve, mint például a kiterjesztett sötét mód, a natív 5G támogatás vagy éppen a Fókusz mód egyebek mellett. És a vállalat bejelentette az Ambient módot is, ami új felhasználási lehetőséget adott a felhasználóknak a támogatott okostelefonok esetében.
Az Ambient módot a Google arra találta ki, hogy az okostelefonok akkor is hasznosak legyenek a felhasználók számára, amikor éppen csak töltőre csatlakoztatva pihennek. Ezt kihasználva töltés közben a készülékeket Smart Display eszközhöz hasonlóan lehet majd használni. És ez már nem csak elsősorban a Pixeleknél (és még néhány gyártónál) lesz biztosított, hanem a OnePlus jó ár-érték arányú csúcsmodelljeinél is.
A Google által készített Ambient mód egy proaktív Google Assistant funkcióként szolgál. A töltőre csatlakoztatott okostelefon kijelzőjén nyugalmi állapotban a legfontosabb információk összegzése jelenik meg, láthatóak lesznek itt a közelgő találkozókra vonatkozó felhívások, naptárbejegyzések, kiemelten jelennek meg a nem fogadott hívások figyelmeztetései. Az általános értesítésekről egy kicsi előnézeti rész ad tájékoztatást, de látható lehet itt a szükséges időjárási adat, valamint sok más egyéb dolog is. Ha a szükség úgy hozza, akkor a zenelejátszás is menedzselhető az Ambient módból a kapcsolódó Google Home és egyéb eszközökön.
Arra is lehetőséget nyújt az Ambient mód, hogy a kapcsolódó, Google Assistant révén menedzselt okosotthon kiegészítőket lehessen innen vezérelni, így például azonnal elérhető a termosztát, vagy kapcsolható egy érintéssel a szobák világítása.
Ezek a lehetőségek nagyon jól jöhetnek reggelente, mikor a felhasználó mellett ott pihen karnyújtásnyira Ambient módban a OnePlus készülék. Természetesen a beállítási profilokat is gyorsan lehet itt menedzselni, azonnal elindítható a ne zavarj mód. Aki pedig esetleg a családi képeit szeretné látni a mobilon, mint egy digitális képkeretnél, az is elégedett lesz, a Google Fotókról bármilyen albumot ki lehet tenni a képernyőre.
Az Ambient mód meglehetősen sok OnePlus modell számára vált elérhetővé. Egészen a OnePlus 3-ig visszanyúló támogatásról van szó, szóval még a csaknem 4 éves okostelefon is részesülhet mostantól ebből a hasznos funkcióból. Az Ambient mód nem fogja lemeríteni az akkumulátort, mert csak akkor lép működésbe, ha töltőn van a telefon, és egyébként tetszés szerint ki/be kapcsolatható a Google App beállításokon belül az Assistant szekcióban.
A Google és a OnePlus partnerkapcsolata szemmel láthatóan egyre szorosabb. Bár a OnePlus készülékei nem tagjai a klasszikus értelemben vett Android One platformnak, egyre többször fordul az elő, hogy exkluzív funkciókat is kapnak ezek az okostelefonok. A OnePlus pedig ezzel azt érheti el, hogy még vonzóbbá válik azoknak az érdeklődőknek a szemében, akik az új eszközük vásárlásakor a kiemelkedő szoftvertámogatást is számításba veszik.































