ÚGY LÁTSZIK, A BIOMUTANT SIKERES VOLT, AZ OUTRIDERS VISZONT NEM

De az Outriders esetében még a fejlesztők is bizonytalanok, mert nem kapnak információkat a kiadótól.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2021. aug. 26. 16:22
Úgy látszik, a Biomutant sikeres volt, az Outriders viszont nem

Az Embracer Group által tulajdonolt THQ Nordic pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy a Biomutant eddig sikeresnek bizonyult. A svéd Experiment 101 nevű stúdió által fejlesztett játék május 25-én jelent meg, és eddig már több mint 1 millió példányt adtak el belőle.

Ez ugyan első hallásra nem hangzik olyan soknak, de az Embracer azt közölte, hogy egy hét alatt visszahozta a befektetést.

Ebbe beletartozik a fejlesztés, a marketing és a stúdió felvásárlásának költsége is. A THQ Nordic még 2017 novemberében vette meg az Experiment 101-et mintegy 8,6 millió dollárért. Az Embracer annyit tett hozzá a dologhoz, hogy a Biomutant eladásai "megegyeznek a menedzsment által elvártakkal".

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű a lengyel People Can Fly által fejlesztett Outriders esetében. A stúdió ugyanis azt közölte, hogy augusztus 16-ig bezárólag nem kapott semmilyen royalty összeget a kiadó Square Enixtől, és mivel a royalty a profit után jár, így feltételezhető, hogy eddig nem termelt profitot a játék. Magyarán a Square Enix még nem termelte vissza a saját költségeit sem a játékkal kapcsolatban. A People Can Fly azonban egyelőre nem biztos a dolgában, ugyanis a közlésük szerint semmilyen információt nem kaptak a Square Enixtől a játék értékesítésével kapcsolatban. A stúdió elnöke csak a saját becsléseit tudta megosztani, melyek szerint körülbelül 3 millió eladott példány környékén járhat az Outriders

A stúdió nem tudja, hogy milyen partneri megállapodásokat kötött a Square Enix, és hogy pontosan mennyi lenne az a pénzmennyiség, amennyit az Outridersnek vissza kéne termelnie ahhoz, hogy profitot termeljen és így a People Can Fly kapjon további pénzeket. Mindez azért furcsa, mert májusban még a Square Enix a kiadó következő nagy franchise-aként jellemezte a játékot, miután az első hónapban 3,5 millióan próbálták ki, amibe mondjuk beletartozott az is, hogy az Xbox Game Pass-előfizetők számára ingyenesen hozzáférhető volt.

Mindenesetre az Embracer még azt közölte, hogy a Valheim továbbra is jól teljesít, így újabb 1,1 milliót adtak el belőle, amivel így már átlépték a 8 milliós értékesítést. A Valheim mögött álló kicsi Iron Gate stúdió eközben megnövelte a létszámát, így már összesen nyolcan dolgoznak ott, és a kiadónak hosszú távú tervei vannak a franchise-zal és a csapattal is.

Eközben az Embracer újabb három stúdiót vásárolt fel a Saber Interactive leányvállalaton keresztül, melyek a Demiurge Studios, a Fractured Byte és a SmartPhone Labs. Többnyire tehát mobilos fejlesztőkről van szó, hiszen a Demiurge is onnan lehet ismerős, hogy eredetileg ők készítették volna az Aliens: Colonial Marines portolását Wii U-ra, ami aztán sosem jelent meg, így ezt követően ők is átnyergeltek mobilra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére