A GeekOK kicsit megcsúszva publikáltan, de ezúttal sem hagyták cserben a hallgatóságot. A Discordon pedig egyre nagyobb közönség mellett rögzíthetjük hétről hétre az újabb adásokat, immáron videóval együtt. Ha te is csatlakoznál, várunk a Discord szerverünkön minden csütörtökön délután 1 órakor. Mi ott leszünk, és te?
Ezúttal rögtön egy nagyon izgalmas és megosztó téma került elő indításként. Az Adobe MI újításáról beszélgettünk. Kitértünk arra, hogy a konkurenciához képest a Firefly mire képes, mire alkalmas. És, ha már az MI elő jött, akkor bizony elkerülhetetlen volt, hogy egy kicsit ismét beszéljünk arról is, hogy kik érezhetik veszélyben a munkájukat ezen a területen a technológia miatt.
Mivel mi, GeekOK szeretjük a filmes témákat is, jelenleg az egyik hottopikra is kitértünk. Átbeszéltük, hogy mi folyik most Hollywoodban, kik és miért sztrájkolnak. Sokakat tart lázban, hogy sorozatok, filmek, de meg akár tévés showműsorok is veszélybe kerültek, csúsznak az elmúlt hetek eseményei miatt. Nem egyszerű a helyzet a showbizniszben sem, az MI pedig bizony csak fokozza a feszültséget.
Néhány kisebb érdekességet követően előkerült egy újabb lényeges hír, méghozzá az, hogy már a kézi konzoloknál is kötelező lesz biztosítani az EU-n belül az egyszerű akkumulátorcserélési lehetőséget. A gyártók kénytelenek lesznek úgy tervezni ezeket a termékeket, hogy fenntartóbbak legyenek, és hosszabb ideig maradhassanak használatban. Ez azonban problémákat is felvet. Nem tudni például, hogy mi lesz az olcsó, utángyártott telepekkel, amik ezáltal akár újra nagy népszerűségre tehetnek szert. Láttunk már felrobbanó, kiégő akkukat, valós veszélye van ezeknek.
Most sem maradtunk hír nélkül a nagy Microsoft Activision Blizzard felvásárlási ügyben, amiből mostanra az FTC-nek is kellemetlensége származik. Ha érdekelnek az újabb, váratlan fordulatok, akkor tarts velünk. Továbbá sokakat érint itthon is, hogy a Game Pass kapcsán a Microsoft bejelentette, hogy vége az egyik legkedveltebb csomagnak, erre is kitértünk. A Game Pass több szempontból változik. Beszélgettünk arról, hogy mi a helyzet a játékok világában, azon belül is kiemelve az Overwatch-ot. Filóztunk kicsit azon, hogy vajon mi az, ami egy játékot igazán népszerűvé tud tenni a nézők szempontjából. Innen pedig ráfordultunk a következő nagy témánkra a TwitchConra.
A TwitchCon félévente kerül megrendezésre, és a mostani esemény Párizsban volt. Ennek kapcsán igyekeztünk a legfontosabb dolgokat megosztani veletek. A platform érzi a nyomást, azt is látják, hogy egyre többen próbálnak elhalászni készítőket és nézőket egyaránt, ezért próbálnak újításokkal szolgálni.
Egy kicsit arról is beszélgettünk, hogy mivel jatszik a GeekOK csapatának új tagja Betti. A Diablo van nála terítéken, aminek most indul az első szezonja, és ennek kapcsán bizony volt is miről beszélni, hiszen sok érdekes módosításon esett át a játék. Ti toljátok a Diablót? Osszátok meg velünk a tapasztalataitokat a Discordon. Végezetül még megosztottuk némi friss tapasztalatot egy új cím, az Exoprimal kapcsán, és szóba került még a Steam, ahova meglepő "újdonság" érkezik.
Ha elmulasztottad volna a korábbi adásokat, akkor a fent begyázott három felület mindegyikén megteheted, hogy visszahallgatod a részeket, illetve a Magazin felületén is megjelent beszámolókat pedig ide klikkelve lehet elérni.
Apple Podcasts