TSMC: A KORÁBBI FÖLDRENGÉS A VÁRTNÁL NAGYOBB KIESÉST OKOZ

A 16 és 20 nm-es csíkszélességgel dolgozó Fab-14 komolyabban sérült, mint ahogy elsőre tűnt, így a kiesés mértéke is komolyabb lehet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. febr. 17. 16:01
TSMC: A korábbi földrengés a vártnál nagyobb kiesést okoz

Tajvant február 6-án egy viszonylag erős, 6,4-es magnitúdójú földrengés rázta meg, amely több tucatnyi halálos áldozatot követelt és jelentős anyagi károkat okozott a szigetország területén. Eleinte úgy tűnt, hogy a természeti katasztrófa csak minimális negatív hatást gyakorol majd a TSMC üzemeinek termelésére, de a friss hírek alapján sajnos rosszabb a helyzet, mint várták.

Galéria megnyitása

Az első beszámolók alapján a félvezető ostyák szállítási mutatóinál mindössze 1% alatti csökkenéssel számoltak a szakemberek, ám most úgy tűnik, ennél nagyobb kiesésre kell felkészülni, ugyanis az egyik üzem, a Fab-14 sokkal komolyabban sérült a földrengés során, mint ahogy azt az első felmérések után gondolták. A TSMC a partnereit arról tájékoztatta, hogy a földrengést követő 2-3 nap után az üzemek gépeinek 95%-a már ismét használatban volt – a Fab-6 és a Fab-14B esetében a működés és a termelés teljes egészében helyreállt.

A természeti katasztrófa ellenére a TSMC vezetése még mindig úgy látja, hogy a korábban megcélzott 5,9-6 millió dolláros árbevétel-szintet a nehézségek ellenére is sikerül tartani az első negyedév során, ami bíztatóan hangzik.

A TSMC Tajvan legnagyobb szerződéses félvezető gyártó vállalata, amely több nagy és neves gyárnélküli megrendelőt szolgál ki – megtalálható köztük egyebek mellett a Qualcomm, az Nvidia és az AMD is. Az AMD esetében érdekesség, hogy következő generációs grafikus processzorait a koreai óriásvállalattal, a Samsunggal gyártatja le, az Nvidia azonban továbbra is a TSMC szolgálatait veszi igénybe a következő generációs, Pascal architektúra köré épülő grafikus processzorok esetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lugi
Lugi
2016. febr. 17. 22:00
#8

Tök jó, nem is kell újabb természeti katasztrófa az áram emeléséhez, csak simán ráfogják az előzőre. D

Rimagras
Rimagras
2016. febr. 17. 19:47
#7

Szerintem holnap veszek gyorsan egy 240-es SSD-t...

Szefmester
Szefmester
2016. febr. 17. 19:38
#6

Vajon azok a gyárak amik nem ott vannak mint ezek, azok vajon miért emelnek árat?

A legutóbb is ez volt.. meg azelőtt is... a károsodott cég a piac 20%-át látta el de cserébe mindenki más duplájára emelte az árakat.. és később sem csökkentettek annyit amennyit kell.

0rigami
0rigami
2016. febr. 17. 18:25
#5

Drágulás szempontjából jó lesz ez a katasztrófa indoknak sztem karácsonyig is... :(

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. febr. 17. 18:16
#4

Milyen jó, hogy pont amikor már túl sok cucc van raktáron vagy épp a lehúzásos bevezetőár mellett is túl olcsó lenne valami jön egy természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás... [off]

A mulasztást elkövetők lesznek a hónap dolgozói, Észak-Korea pedig sosem utasítana vissza egy potya földalatti atomkísérletet. [/off]

csabi02
csabi02
2016. febr. 17. 18:11
#3

A földrengés miatt majd a pascal kártyák 25%-al drágábbak lesznek :D

jedi
jedi
2016. febr. 17. 18:48

Akkor már a szomszéd házára is rá kell tenni a jelzálogot ! :/ :D :D

FaL
FaL
2016. febr. 17. 17:06
#2

Taiwan a legjobb hely, minden elektronikai megjelenés előtt a természeti/ember által okozott katasztrófák valószínűsége 1. Mindig a legjobbkor ég le egy HDD gyár, dől romba földrengés miatt egy félvezetőgyártó, stb. :D

csabi02
csabi02
2016. febr. 17. 18:16

...a gyár közelében lefúrnak olyan mélyre amennyire lehet,elsütnek vmi spéci mágneses bombát és megvan amit akarnak,földrengések,cunamik :D :D

Rimagras
Rimagras
2016. febr. 17. 16:32
#1

Már várom, hogy mi fog drágulni...

dzsuz87
dzsuz87
2016. febr. 17. 16:35

Csak amiben van komolyabb csip: a procik, a memóriák, az SSD-k, a VGA-k, tehát egy átlagos PC alkatrészeinek 60-80%-a pénzben...

Vissza az oldal tetejére