TSMC 16 NM FINFET: ÉRKEZNEK A MEGRENDELÉSEK

Az AMD és az Nvidia mellett egyéb nagy gyártók is igénybe fogják venni a TSMC 16 nm-es FinFET technológiával dolgozó gyártósorait.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. aug. 26. 19:30
TSMC 16 nm FinFET: érkeznek a megrendelések

A TSMC első generációs FinFET gyártástechnológiája sajnos lemaradásban van a Samsung saját megoldásával szemben, ennek hatására a cég megrendeléseket veszített mind az Apple-től, mind pedig a Qualcomm-tól, de a 16 nm-es FinFET gyártástechnológiát így is több nagy és neves megrendelő veszi majd igénybe különböző termékei legyártatásához. A megrendelők között mind az AMD, mind pedig az Nvidia jelen lesz.

Az AMD a tervek szerint a 14 nm-es és a 16 nm-es FinFET gyártástechnológiát egyaránt igénybe veszi majd különböző termékeihez. Az informátorok szerint a 14 nm-es csíkszélességgel készülő termékek a GlobalFoundries üzemeiből érkezhetnek, míg a TSMC 16 nm-es FinFET gyártástechnológiáját elsősorban a következő generációs, "Greenland" kódnévre keresztelt Radeon grafikus processzorokhoz vetik be – és emellett egyéb termékekhez is.

Az Nvidia idén már a Samsungot is felvette a gyártópartnereket tartalmazó listájára, de a TSMC-vel sem szakítja meg az együttműködést, hisz a GP100-as grafikus processzor, amely a Pascal architektúra köré épül, a TSMC gyártósorain készül el.

A TSMC természetesen nem csak az AMD és az Nvidia számára gyárt majd 16 nm-es FinFET technológiára támaszkodó termékeket, hanem egyéb nagy cégek számára is – ezek között az Apple, az Avago, a Broadcom, a HiSilicon Technologies, az LG Electronics, a MediaTek és a Xilinx is jelen lesz, legalábbis a DigiTimes forrásai ezt állítják.

A Samsung üzemeiben egyebek mellett az Apple A9-es SoC egysége, valamint a Qualcomm Snapdragon 820-as SoC egysége készülhet – mindkettő 14 nm-es csíkszélességgel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
actival
actival
2015. aug. 27. 8:33
#4

9-10 hónap múlva kezdik az új grafikus lapkák gyártását. Ősznél előbb nem lesz se Pascal se Zöld-foki szigetek. :)

-Alvin-
-Alvin-
2015. aug. 26. 20:00
#3

Haladnak a szélességgel :D Termék gondolom márc-ápr körül lesz ezekből...

atti2010
atti2010
2015. aug. 26. 21:43

Ha Nvidia vagy AMD GPU -ra gondolsz akkor tegyél még rá úgy 5-6 hónapot.

Parano1d
Parano1d
2015. aug. 26. 20:00
#2

Már éppen ideje volt... Na nem annak, hogy a megrendelések érkezzenek, hanem, hogy produkáljon valamit a TSMC

Tibike1993
Tibike1993
2015. aug. 26. 19:40
#1

Jöjjenek csak! Mobil fronton elég egyhangú lett a jelenlegi év, jobban örültem volna neki ha az Exynos 7420 és az S810 egy szinten van, de sajna nem... remélem a 820 majd bepörög mellé vagy elé.

Vissza az oldal tetejére