Shop menü

TÖBB ÚJÍTÁSRA IS KÉSZÜL A YOUTUBE A TELEVÍZIÓKON

Jön a jobb Shorts támogatás, fejlődik a YouTube TV, és a zenei szegmens is tartogat újításokat.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Több újításra is készül a YouTube a televíziókon

A Protocol hozta nyilvánosságra, hogy a YouTube fejlesztői több szempontból is igyekeznek a televíziós élményen javítani az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. Lesznek változások a nagy fordulatszámon pörgő Shorts esetében, és a YouTube Music-nál is, de először nézzük, hogy mit tartogat a YouTube TV.

A YouTube TV szolgáltatás elsődlegesen arra szolgál, hogy streaming formában lehessen élő adásokat, kereskedelmi csatornákat nézni televíziókon, mobileszközökön és más egyéb készülékeken. Ezt még 2017-ben indította el a Google, és bár nem lett túl nagy sikere, folyamatosan fejlesztik.

A továbbiakban lehetőséget nyújt arra a YouTube TV, hogy a felhasználók egyszerre több csatorna tartalmát kövessék, jön az osztott képernyős mód. Az újításra a YouTube fejlesztői Mozaik mód néven hivatkoznak, ezt kell majd keresni a platformon, ha valaki egyszerre több adást akar figyelemmel kísérni. A képernyőt arányosan akár négy részre is fel lehet majd osztani.

Galéria megnyitása

A mozaikos elrendezés főleg akkor jöhet majd jól, ha például nagyobb sporteseményeket szeretne az ember követni, azokat ugyanis sokszor párhuzamosan közvetítik. A jövőben a YouTube TV-n gond nélkül lehet majd figyelni egyszerre négy különböző csatornán, streamen a történéseket. Egyebek mellett arra is jó lehet ez, hogy az egy háztartásban élők „osztozzanak” a televízión. Amikor valamilyen érdektelenebb rész van egy műsorban, akkor átmenetileg át lehet adni másnak a távirányítót, és miközben a kép egy részén továbbra is követhető az eredeti tartalom.

A Shorts már egy ideje velünk van, de eddig leginkább a böngészős és a mobilos élmény maximumra járatására fordítottak időt a fejlesztők, és a televíziók kicsit el lettek hanyagolva ezen a téren. De most már a nagy képernyős készülékek is fókuszba kerültek. A továbbiakban a platform képes lesz hatékonyabban alkalmazkodni a rövid, álló formátumban rögzített videókhoz is, hogy a nézőknek jobb élményben lehessen része a televíziók képernyője előtt (is). 

A Shorts terjesztését a YouTube szívügyének tartja, szeretné azt elérni, hogy ez felvegye a versenyt a TikTokkal. Már azt is bevezeti, hogy a Shorts videók a letöltés során kapjanak egy vízjelet, ahhoz hasonlóan, mint amit a TikTok is a videókra pakol. Most még azt nem tudjuk pontosan, hogyan nézhet majd ki a Shorts a tévéken a jövőbben, de például arról szó esik a kiszivárgott információkról szóló beszámolóban, hogy lehet majd reakciókat adni a felvételekre.

Azt is elmondta a YouTube csapata, hogy a Shorts videók néhány televízión már most is elérhetőek, de még dolgoznak azon, hogy ez a felület milyen formát fog ölteni a későbbiekben. Mivel a Shorts videók álló képformátumban vannak, így ugyebár a TV készülékekhez a legkevésbé sem idomulnak alapvetően, ezért próbálja a YouTube a lehető legjobb helykihasználást elérni. Az LG és néhány gyártó már támogatja a Shortsot, de a mostani információk fényében ennek a tálalása még sokat változhat a továbbiakban.

Galéria megnyitása

Végül a YouTube Music is fejlesztésnek néz elébe, hogy jobb felhasználói élményt legyen képes biztosítani az okostévék keretei között. Ezen a téren ugyanis még vannak komoly hiányosságok. Friss fejlesztésként az embereknek lehetősége lehet majd előadókra feliratkozni, és rögzíthetnek a zenetárban lejátszási listákat vagy zenei albumokat, amik felkeltik az érdeklődésüket az új művek böngészése közben.

Fokozatosan vezetheti be a YouTube ezeket az újításokat a televíziók esetében, és a felhasználóknak érdemes lesz a lehetőségeikhez mérten frissen tartani a szolgáltatásokat a tévéken.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére