A Samsung iparági pletykák szerint azon munkálkodik, hogy a Galaxy Foldtól eltérő dizájnokkal is előrukkoljon, holott még a cég első készülékének a forgalmazása sem kezdődött meg. A február második felében bejelentett eszköz április végén kerülhet a boltokba 1980 dolláros áron, és elvileg limitáltan lesz csak hozzáférhető.

A Bloomberg jelentése szerint ez nem tartja vissza abban a dél-koreaiakat, hogy már a következő felvonásra készüljenek, a színfalak mögött. Ha igaznak bizonyulnak a híresztelések, akkor meglehetősen változatos palettát fog nyújtani a hajtogatható masinákból a Samsung. A Galaxy Fold esetében az összehajtást követően belülre kerül a tablet méretű flexibilis panel, és kívül előtérbe kerül egy mezei megjelenítő. És állítólag kettő további szerkezeten dolgozik a cég, de érdekes módon egyik sem ugyanezt a vonalat viszi tovább.

A lapnak nyilatkozó, névtelenségbe burkolózó forrás azt mondta, hogy az egyik összehajtható masina a kagylós vérvonalból merít, és olyan lesz, hogy viszonylag kicsi méretűre lehet majd hajtani, és nyitott állapotában lesz akkora, mint napjainkban a nagyobb megjelenítőket felvonultató okostelefonok – itt vélhetően egy olyan képarányú gépezetről lehet szó, ami még a mostaniaknál is nyújtottabb valamelyest. (A Motorola kapcsán láttunk korábban ilyen megoldásra vonatkozó szabadalmakat, és a TCL pedig az MWC-re ki is vitt hasonló prototípust.) A másik konstrukció pedig a Huawei Mate X-re hajazhat majd, tehát egyetlen nagyméretű kijelzőt foglal majd keretbe, ami nem belülre, hanem kívülre fog kerülni a zárt állapotában. Először az a modell készülhet el, ami a kagylós mobilokat idézi, ez még idén reflektorfénybe kerülhet, és jövőre futhat be a Mate X közvetlen riválisa.

Ezeknek a pletykáknak egyébként némiképp ellentmond, hogy a Samsung egyik illetéke a napokban arról beszélt, hogy a Huawei által létrehozott dizájn nem olyan jó, mint a Galaxy Fold. A szakember szerint a Samsung által készített eszköz sokkal jobban védve van és kényelmesebben használható, a Mate X esetében könnyen összeszedhet sérüléseket a megjelenítő, és például hívás körben is egyszerűbben okozhat gondot a kifelé hajtható dizájn.

A Bloomberg hasábjain arról is lehet olvasni, hogy állítólag még vannak tartóssági gondok a Samsung megjelenítőjével, és ezért ingyenes panelcserét biztosíthat majd azoknak a vállalat, akiknél ilyen jellegű probléma lép fel. A lap értesülései szerint tízezer hajtogatásnál nem igazán bír többet a Galaxy Fold, és érezhetően meggyűrődik a felülete, maradandó elváltozások keletkeznek a képernyő rétegeiben ennyi igénybevételt követően. A Bloombergnek nyilatkozó forrás úgy véli, hogy a kijelző tökéletlensége miatt volt az is, hogy a Mobil Világkongresszuson csak üvegkalitkában lehetet megnézni a gépezetet, nem kaphatta meg a sajtó. (Míg a Mate X-et igazából rengetegen megfogdoshatták és próbára tehették.)

Galéria megnyitása

Azt nagyon nehéz még most megmondani, hogy a felhasználók tetszését melyik kialakítás fogja végül elnyerni – talán nem is lesz aranyközépút, és több dizájn fog egymás mellett érvényesülni. Az biztos, hogy a Mate X-et jelenleg többen preferálják, mint a Galaxy Foldot, de egyelőre élesben még egyik termék sem bizonyíthatott, szóval mind a kettő dizájn tartogathat még olyan kellemetlen meglepetéseket, amik befolyásolhatják az érdeklődők véleményét, hozzáállását. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a jövő a hajtogatható okostelefonok tekintetében, az biztos, hogy ez a technológia végre egy kicsit fel fogja kavarni azt az állóvizet, ami az elmúlt években kialakult az ágazatban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. márc. 9. 14:18
#2

Nem érzem azt hogy a dupla akkora kijelzőterület dupla akkora élmény-indexxel is párosulna. Mobil kategóriában épp elég egy normál nem túl kicsi, nem túl nagy kijelző, nem ezzel fogja a paraszt megváltani a világot.

Busterftw
Busterftw
2019. márc. 9. 21:06

Ez nem erzes kerdese, tartalomfogyasztas szempontjabol a nagyobb kijelzo az idealisabb.
Ezert kezdtek el fokozatosan nagyobbak lenni a telok, illetve probaltak novelni a screen to body ratiot.
Elobb a fizikai gombok koltoztek/tuntek el, aztan a kavak merete csokkent.

Mivel a kijelzon tortenik minden interakcio, minel nagyobb kijelzo a jobb(kisebb hazban).

fox
fox
2019. márc. 8. 11:50
#1

Anyósomnak a nyomógombos telefon is űrtechnika - na neki adják el ezt!

Vissza az oldal tetejére