Shop menü

TITOKZATOS MI ESZKÖZ MIATT HAGYTA OTT AZ APPLE-T AZ IPHONE-OK FŐTERVEZŐJE

Az utóbbi időben több kulcsfigura is távozott az Apple-től; Tang Yew Tan a tervek szerint Sam Altmannal és Jony Ive-val dolgozik majd együtt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Titokzatos MI eszköz miatt hagyta ott az Apple-t az iPhone-ok főtervezője

Az Apple folyamatosan növekedik a tőzsdén, a befektetők elégedettek a vállalat teljesítményével, de ennek ellenére az utóbbi időben több jelentős szakember is a távozás mellett döntött. Most Tang Yew Tan kapcsán az is kiderült, hogy miért hagyta ott a vállalatot, a jelek szerint egy teljesen új projektbe fog korábbi munkatársával, Jony Ive-val.

Steve Hotelling, Tang Yew Tan, Peter Russel-Clarke – ezek a szakemberek fontos szerepet töltöttek be az Apple-nél, és az elmúlt hetekben távoztak.

Először Steve Hotelling távozásának ment híre december elején. Hotelling az elmúlt években megjelent Apple termékekhez egy sor innovatív megoldást dolgozott ki a vele egy csapatban levő mérnökökkel. A keze munkájához kötik a Face ID egyes megoldásait, a Touch ID-hoz is hozzájárult, de még az érintőképernyők működési mechanizmusában is van érdeme. Állítólag még a Vision Pro megalkotásában is fontos szerepe volt.

Közvetlenül karácsony előtt derült ki, hogy Peter Russell-Clarke távozik az Apple-től. Egy rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező tervezőről van szó Russell-Clarke személyéban, aki 2006-ban csatlakozott a vállalathoz személyesen Jony Ive megkeresésére. Az utóbbi időben olyan termékek tervezésében vett részt, mint az iPhone-ok, az iPadek, a Mac-ek, valamint az Apple Watch modellek. Egy olyan ipari formatervezőről van szó, akinek a nevéhez szabadalmak köthetők.

Galéria megnyitása

Tang Yew Tan kapcsán december közepén derült ki, hogy szakít az Apple-lel. A vállalat terméktervezési alelnöke volt Tan, és elsősorban az iPhone-ok, valamint az Apple Watch dizájnján dolgozott. Közvetlenül az Apple hardverfejlesztési vezetőjének, John Ternusnak jelentett. Korábban szoros együttműködésbe dolgozott a tervező Jony Ive-val, az Apple legendás alakjával, aki évekkel ezelőtt távolodott el a cégtől. De a kapcsolatuk a jelek szerint nem hűlt ki.

A szakemberek különböző projektekbe vágnak majd bele a jövőben, és számunkra a legérdekesebb az, hogy Tang Yew Tan útja merre vezet. Friss hírek szerint a szakembernek már megvan az új állása, a LoveFrom dizájncéghez csatlakozik, amit Jony Ive alapított, miután az Apple-től távozott. Tan lesz a hardverfejlesztések egyik vezetője, és mesterséges intelligenciát használó eszközökön fog dolgozni.

Sam Altman és Jony Ive már korábban belengette, hogy valamilyen új MI hardver megalkotásán dolgoznak együtt, de részleteket nem osztottak meg ennek kapcsán a nagyközönséggel. A titokzatos projekten dolgozók köre pedig a továbbiakban egy újabb Apple tervezővel fog kiegészülni jelen állás szerint. Februárban csatlakozik majd a LoveFromhoz Tan. Azt pedig egyáltalán nem lehet tudni, hogy mivel fognak előrukkolni.

Sam Altman az OpenAI alapítója és vezetője, de a szoftverfejlesztések mellett az utóbbi időben egyre többször tett említést az MI hardverről is, amit Jony Ive-val terveznek. Egyes pletykák szerint valami olyan termékre kell számítani, amit lakásokban lehet majd használni, szóval nem egy okostelefonban vagy viselhető kiegészítőben gondolkodhatnak. Ive célja pedig a Bloomberg értesülései szerint az, hogy egy teljesen önálló MI hardver ágazatot hozzon létre.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére