Elég érdekes dolog miatt fájhat az Xboxos Baldur’s Gate 3-as játékosok feje: a nemrég megjelent játék viszonylag nehezen tudott elrajtolni a platformon. Eleve sokáig nem volt lehetősége megjelenni, mert a fejlesztők nem tudták megoldani az osztott képernyős módot a Series S változatoknál, ennek kihagyásához külön engedélyt kellett kapniuk a Microsofttól. Ezen túlmenően viszont van egy másik probléma is, ami a mentéseket érinti. A felhasználók egy hiba miatt elveszíthetik a mentéseiket, és bár próbálja a Microsoft és a Larian megoldani a dolgot, a hibát csak kis lépésekben sikerül orvosolniuk. 

A mostani jelenség szintén egy kínos dolog miatt következik be. A Larian játéka nem prűd felhasználóknak való, hiszen elég hamar el lehet intézni a játékban, hogy meztelenül huncutkodjon az ember a társaival, a világ polgáraival vagy egy medvével. Ezt minden vásárló tudhatja is, amikor megveszi, ezzel nincsen semmi gond. 

A gond ott kezdődik, hogy az Xbox Cloud rendszere is prűd, márpedig, ha a játékos úgy dönt, hogy rögzít egy jelenetet a játékból, ami véletlenül fedetlen testrészeket is tartalmaz, akkor az Xbox automatikusan feltölti a felvételt a hálózatába, és szépen ki is osztja a játékosnak az éves tiltást. Az Xbox tehát automatikus feltöltéssel és automatikus ellenőrzéssel kvázi pornónak értékeli az Xboxon megjelent játékot, amit aztán Xbox rendszerből való automatikus kitiltással honorál. 

A játékosok természetesen károsultnak érzik magukat, hogy bár csak maguknak mentették le a jeleneteket, mégis olyan szintű tiltást kaptak, hogy hosszú hónapokra el lettek tiltva minden Xboxos online játéktól. Az alábbi Reddit poszt gazdája például azért is neheztel, mert rengeteg pénzt öntött a CoD MW3-ba, amivel így most nem tud játszani. 

A Larian és a Microsoft elvileg dolgozik egy megoldáson, hogy ez a jövőben ne történjen meg, de akárhogy is alakul, ez nem vet jó fényt a Microsoft platformjára. Értelemszerűen nem akartak rosszat, a fiatalokat próbálják védeni a rendszerrel, hogy ne kerüljön fel olyan felvétel, amit nem szabadna gyerekeknek látnia, ám az, hogy egy automatizmus tol ki a felhasználókkal, egy kicsit sem kellemes hiba a rendszerben. 

Nem a Baldur’s Gate 3 az egyetlen játék, ami kitiltást hozhat magával, többek között az Attack on Titan és a Witcher 3 is okozott már kellemetlen perceket a felhasználóknak, amennyiben olyan jelenetet osztottak meg szándékosan vagy véletlenül, amit a rendszer illetlennek ítélt meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2024. jan. 7. 6:07
#4

Nem a platformmal van gond, hanem az ilyen tartalmakkal! Belenevelik a gyerekeinkbe, hogy mindenféle fantázia lénnyel hetyegjenek virtuálisan, hogyasztán átműtsék magukat! Le kell darálni az összes ilyen játékot, és legyenek apák, mert az a legférfiasabb dolog!

PalMajor
PalMajor
2024. jan. 15. 23:36

@banrob 45 éves vagy de nem esett le, hogy ez egy szarkasztikus komment? Ne már...

Tapir_606
Tapir_606
2024. jan. 7. 4:23
#3

lifelong PC userként olvasva ezt a hírt...
hát most sem képzelem, hogy valaha konzolra térnék :D

Terror
Terror
2024. jan. 6. 22:14
#2

"Értelemszerűen nem akartak rosszat"

Biztos?

axe
axe
2024. jan. 6. 19:24
#1

amúgy 1 dolgot nem értek más helyeken sem, ha egy játék 18-as, akkor 18feletti játszhat vele, akkor 18 feletti láthat róla elvileg videót, ha be van állítva a 18-as korlátozás, akkor hogyan láthatja a videót? mondjuk a konzolosok külön faj ez igaz

pepeno1
pepeno1
2024. jan. 8. 8:45

@banrob na ezt XBOX-on annyira felejtős. A középső gyerekemnek rajta volt a szülői felügyelet a gmail-es fiókján, amitől olyan szinten összefosta magát az xboxos kezelési felület, hogy a gyerek kb semmit nem tudott csinálni, konkrétan letiltotta. amikor elmentem az MS honlapjára, hogy megoldajm, akkor meg kiírta, hogy az accounttal nincs semmi gond. Szóval az xboxos MS felület egy kalap fos, és akkor még finom voltam, ami csak arra jó, hogy biztosan ne használd benne az ilyen korlátozásokat.

Vissza az oldal tetejére