Néhány hete végleg lezárult a The 100 című, rendkívül népszerű sorozat, ami összesen hét évadot élt meg, és menet közben láthatóan komoly fejlődést tudott produkálni. Kezdetben ugyebár leginkább az jelentette a középpontot, hogy 100 fiatal megpróbál túlélni egy idegen bolygón, hogy kiderítsék, vajon hosszú távon élhető-e, azóta viszont menet közben egy nagyon komoly posztapokaliptikus világot építettek fel az írók.
Ahogy teltek az évadok, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a készítők nem félnek a komoly és kemény lépésektől, legyen szó véres küzdelmekről, horrorisztikus jelenetekről, vagy a szereplők kivégzéséről. A hetedik is évad is bőven tartogatott ilyeneket, amik közül az egyik például egy kedvelt karakter halálával zárult.
Jason Rothenberg, a sorozat nagyfőnöke azonban elárulta, hogy alapvetően nem így tervezték a sorozatot, és menet közben változott meg sok minden. Ráadásul különös módon a változtatásokat maga a CW csatorna feje, Mark Pedowitz kérte, és úgy tűnik, hogy ez egy olyan alkalom, amikor jól sült el, hogy a fejes beleszólt a kreatív folyamatokba.
"Eredetileg egy másfajta CW számára készítettük a sorozatot. Egy olyan kábelcsatorna képe lebegett előttünk, amelyik a Gossip Girlst készítette, és ne legyen félreértés, a Gossip Girls remek, de alapvetően a The 100 azért mégiscsak más" - kezdte Rothenberg a magyarázatot
"Eleinte egy csillogóbb, könnyedebb sorozatot akartunk készíteni a szép főszereplőkre koncentrálva, azonban komolyan befolyásolt minket, hogy Mark Pedowitz folyamatosan azt mondta nekem, hogy lehetne még sötétebb, és még sötétebb és még sötétebb. Megnézte az első évad ötödik részét, amiben megölünk 300 embert, hogy több levegőhöz jussunk, feleslegesen. Az egész tragikus és érzelmes volt. De Mark még ezután is felhívott, és azt mondta, hogy nagyon jó rész volt, de lehetne még sötétebb" - fejtette ki a showrunner.
Mint elmondta, ezután lekerült a póráz az írókról, és igazán el tudtak szabadulni az ötleteikkel. A The 100-ban kialakult egyre brutálisabb, sötétebb posztapokaliptikus világ minden bizonnyal hozzátett a sorozat népszerűségéhez, ráadásul ahogy haladt előre, úgy vált ténylegesen egyre durvábbá, szóval gyaníthatóan a nézői visszajelzések alapján is jó úton jártak az írók, ezért is bátorodtak fel.
Hogy mi lesz ezután? Habár a The 100 véget ért, azért közel sem biztos, hogy nem látogatunk még vissza ebbe az univerzumba. Rothenberg továbbra is szeretné tető alá hozni a spin-off sorozatot, ami 97 évvel játszódna korábban, és Bill Cadogan gyerekei lennének a főszereplők. Ennek megfelelően tulajdonképpen tiszta lappal tudnának indulni, hiszen a The 100 karakterei közül gyaníthatóan senki nem térne vissza.
Egyelőre még semmilyen konkrétabb információ nincs ezzel kapcsolatban, ugyanis a CW még nem adott zöld utat a sorozatnak, és könnyen lehet, hogy most a koronavírus-járvány miatt egyébként is csúsznak a dolgok.