Az XPredator X3 sorozatú újdonság Devil Red és White Edition változatban kerül az üzletek polcaira. Előbbi nagyrészt fekete dizájnnal érkezik, ám a ház egyes elemei vérvörös színben pompáznak, így a termék igazán figyelemfelkeltő jelenség. A piacon számos olyan hardverkomponens van, amely fekete-piros színösszeállításban érkezik, így felhasználásukkal egy igazán esztétikus konfiguráció építhető - persze az esetek többségében nem feltétlenül csak az esztétikum számít, legalábbis nem mindenek felett. A White Edition kiadás már feketében és fehérben érkezik, ettől eltekintve minden tulajdonságában azonos a Devil Red változattal.

Galéria megnyitása

A 0,7 milliméter vastag SPCC acélvázra alapozó Xpredator X3-as kuckó masszív lesz és felszereltség tekintetében sem lesz oka szégyenkezésre. A normál torony formátum köré épülő újdonság 533 x 223 x 527 milliméteres mérettel rendelkezik, processzorhűtőkből pedig akár a 186 milliméter magas példányokat is el tudja nyelni. A videokártyák számára 31 centiméternyi hely áll rendelkezésre.

Galéria megnyitása

A PCI bővítőhelyek között ezúttal nyolcat találunk, az alaplaptálcáról pedig most sem hiányzik a manapság már megszokottnak mondható szerelőablak. A ház remek kábelmenedzsmenttel érkezik: az alaplaptálcán található kivágások igényes, gumírozott betétet kaptak, így a kábelek még véletlenül sem sérülhetnek meg. Az Xpredator X3 nyolc darab 3,5 colos bővítőhelyet kínál, de ezekben 2,5 colos formátumú adattárolók is elhelyezhetőek. A fotók alapján az 5,25 colos bővítőhelyekből összesen hármat kapunk – ezek közül az alsó 3,5 colos külső bővítőhelyként is funkcionál, hála az 5,25”->3,5” átalakító keretnek.

Galéria megnyitása

Az előlapi portok között két USB 3.0-s csatlakozó, egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet lesz jelen, de rajtuk kívül két ventilátorfordulatszám-szabályzót is találunk majd az előlapon. A jelenlegi információk alapján a termék szellőzésére sem panaszkodhatunk majd, ugyanis nem kevesebb, mint kilenc darab ventilátor számára kínál helyet.

A kétféle színösszeállítással érkező AeroCool XPredator X3-as sorozatú számítógépház várhatóan szeptember végén válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban, az azonban egyelőre rejtély, hogy az egyes változatok pontosan mennyibe fognak kerülni. Ez utóbbi információra valószínűleg elég sokan kíváncsiak lennének. Szerencsére szeptember vége már hamar itt lesz, akkor minden részletről lehull majd a lepel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
DonDennis
DonDennis
2012. aug. 26. 14:25
#14

volt AeroCool házam, silány szar minőségű kb ilyen kínai 2 pipás nike cipő... Szarul szellőzik hiába rajzolnak rá minden irányból kifelé menü hűvös kis fuvallatokat felejtős gyártó. Azóta vettem egy Coolermaster HAF X-t oké drága hát de kérem az olyan ház hogy 1. élmény bele szerelni 2. tényleg hiszonyat hűvös 3. minőség minőség és 4. minőség kb addig amíg meg nem unod vagy a föld meg nem semmisül kitart melletted és akkora hogy ha félni fog az ember gyereke)ha lesz) berakom majd a házba és kb táncolni tud benne:DDDD

Simba
Simba
2012. aug. 25. 18:07
#13

Nagyon rondák, még bottal sem piszkálnám meg.:D

rastawicc
rastawicc
2012. aug. 25. 13:24
#12

A teteje AlienWare. :D

uristen
uristen
2012. aug. 25. 12:09
#11

Az a ket szabalyzo is lehetett volna fekete a feher szinu valtozatnal, nagyok ahhoz, hogy eltero szinuek legyenek. Meg mindig az NZXT Phantom nyeri a palmat nalam.

Trevize1987
Trevize1987
2012. aug. 25. 12:03
#10

Hát nekem egy Aerocool Strike-X GT házam van és... Drága volt, gagyi anyagokból rakták össze (főleg egy Coolermasterhez képest amiből most raktam össze 4 gépet az irodában pedig az csak 9e Ft-os elite valami) és a szerelhetősége sem jó. Az illesztések rosszak, az előlap leszedése kínszenvedés volt, kalapással és fogóval kellett megoldanom, mivel kézi erővel egyszerűen nem ment. Mivel kép alapján vettem meg és semmi tapasztalatom nem volt még Aerocool-al kapcsolatban így továbbra is csak azt tudom elmondani róla, hogy szépek, ellenben gagyi az összes. Ez azért már sokkal újabb, lehet fejlődött annyit a cég, hogy megérje megvenni, de az én következő gépházam tuti CM lesz, mivel ég és föld ahogy elnéztem.

Asagrim
Asagrim
2012. aug. 25. 10:20
#9

Valóban nagyon jónak tűnik ... első ránézésre. Jobban belegondolva azonban erősen meggondolandó vétel ha a 3x ezres árkategóriában lesz, mivel vízhűtést esélytelen elhelyezni benne(még egy H100-ast is), ha csak le nem mond az ember arról a nyolc 3,5" bővítőhelyről. A plexire helyezett ventiktől meg feláll a szőr a hátamon, plexi oldallap nem arra való, hogy ventilátorokat aggasson rá az ember. Az a 186 centi magas hűtő befogadóképesség is már mindjárt csak 161 ha az ember mégiscsak rakna oda ventit! :P

CHaooSS
CHaooSS
2012. aug. 25. 10:19
#8

Cris: miért mi bajod vele?:D szerintem jól néz itt ki.

Cris99
Cris99
2012. aug. 25. 9:59
#7

de egyszer és mindenkorra felhagyhatnának az oldallapos plexibe rakható ventikkel..... :/

Cris99
Cris99
2012. aug. 25. 9:59
#6

de egyszer és mindenkorra felhagyhatnának az oldallapos plexibe rakható ventikkel..... :/

Cris99
Cris99
2012. aug. 25. 9:59
#5

egész normális na :)

Cris99
Cris99
2012. aug. 25. 9:59
#4

egész normális na :)

Benny
Benny
2012. aug. 25. 9:52
#3

szép kis kuckó.

KozekViktor15
KozekViktor15
2012. aug. 25. 9:52
#2

Jól néz ki :)

eumano
eumano
2012. aug. 25. 8:46
#1

Tetszetős az árára leszek kíváncsi!

:)

Vissza az oldal tetejére