Valószínűleg nem sokan gondolták, hogy a Tesla még ebben az évben egy új négykerekűt fog piacra dobni, de ez megtörtént, ráadásul olyan olcsó a friss portéka, amire eddig még nem volt példa a vállalat kínálatában. Persze szó nincs arról, hogy hirtelen megjelent volna a Model 2, csupán egy gyerekeknek szánt quadot húzott elő a kalapból a cég.

A Cyberquad nem a fejet leszakító gyorsulásról, és nem is a kiemelkedő hatótávról szól, hanem sokkal inkább a fiatalok szórakoztatásáról. A nevének megfelelően a gyerekeknek tervezett quad eléggé hasonlít a Cybertruckra, és lehet, hogy éppen olyan szülők fogják majd ezt megrendelni, akik már előrendelést adtak le a radikális külsővel rendelkező pick-upra is.

Galéria megnyitása

A Teslánál az autók általában brutális gyorsulásokra képesek, de szerencsére a vállalat a Cyberquad esetében tisztában volt azzal, hogy a gyerekekre vigyázni kell, éppen ezért ez a vad külsővel rendelkező újdonság meglehetősen szolid teljesítménnyel rendelkezik. 16 km/h a maximális sebessége, ennél nagyobb tempóval nem tud haladni gyárilag, és a szülők pedig még lassíthatják is, ha ezt is túl soknak gondolnák.

Galéria megnyitása

Nyomaték persze van a Cyberquadban, ennek köszönhetően igazából még egy felnőtt súlya alatt is képes lesz mozgásba lendülni, ha néhány körre az apuka is elvinné a járgányt. A beépített akkumulátor kapacitásáról nem esett szó, de a hivatalos adatok szerint nagyjából 24 kilométer megtételében lesz partner, szóval egy kis pályán azért egészen sokáig lehet majd szórakozni bele. Sajnos tölteni viszont nagyon lassan fog, 5 órán keresztül kell majd hálózati áramforráson hagyni, hogy újult erővel tudjon tovább haladni.

Galéria megnyitása

A Tesla Cyberquad 1900 dolláros ajánlott fogyasztói áron kerül forgalomba az Egyesült Államokban. Bár még odaérhetne a fa alá is karácsonyra, de a vállalat nem garantálja, hogy december 24-ére le tudja szállítani a rendeléseket. Lesz a Cyberquadnak rendes, nagy méretű változata is valószínűleg, de arra még várni kell.

Egyébként a Cyberquad hosszabb távon még vásárlókat is hozhat a vállalat számára. A felmérések szerint nagyon népszerű a felnövekvő generáció körében a Tesla, és ilyen formában a gyerekjáték egy kiváló „kapudrog” lehet majd ahhoz, hogy a vállalat quadjával játszó gyerekek 10 év múlva örömmel vásárolhassák meg maguknak a rendes Teslájukat. Adott esetben akár rögtön a Cybertruck-ot, ami remélhetőleg akkorra már ténylegesen forgalomba fog kerülni.

Az eredeti tervek szerint már 2021-ben elkezdődött volna a Cybertruck forgalmazása az Egyesült Államokban, de ezt a Tesla nem tudta tartani. Meglepetés nincs, hiszen a Tesla története során nem nagyon volt még arra példa, hogy az előzetesen beharangozott menetrendhez tudta volna magát tartani, de ezzel valószínűleg a rendeléseket leadó közönség is számolt.

Galéria megnyitása

Ha már itt tartunk, akkor egy olyan érdekességet még megosztanánk a hír kapcsán, hogy a Tesla már akkora értékben rögzített előrendeléseket a Cybertruck járművére, hogy a foglalásoknak az összesített ára meghaladja több nagy autógyártó piaci kapitalizációját. Egészen biztos, hogy sok éves várólistára kerülnek azok, akik ez után szeretnének rendelni egy ilyen pick-upot. 1,27 millió Cybertruck előrendelést rögzített már a Tesla, ami 80 milliárd dollárt tesz ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2021. dec. 9. 6:41
#3

Quadhoz képest nagyon magasnak tűnik a súlypontja és az üléspozíció is. Jó borulékony lesz

axe
axe
2021. dec. 5. 4:09
#2

az a kormányszerkezet :DDDDDDDDDDDDDDDDD mint régen a kiskocsikon amiket a piacon lehetett venni fillérekért és maximum egy lejtős utcában lehetett legurulni vele :DDDDDDDDDD

Bihus
Bihus
2021. dec. 5. 14:38

@thestock vannak BMW kerékpárok is, azok sem profik, valamilyen egyszerűb közepes cucc kicsit megdizájnolva kétszer annyiért, mint amennyiért egy hasonló tudású bringát kapsz.

Itt is ilyesmiről lehet szó, mivel Tesla logó van rajta, eleve el lehet ennyit kérni érte, csak ezt a hype miatt lehet, hogy még többen veszik majd.

Bihus
Bihus
2021. dec. 4. 19:36
#1

Egy ilyen quadnak, ha kemény 24km-t tud menni, akkor egy sima elektromos bicó akkujával összemérhető lehet az akkuja, 0,5kWh-s, de legyünk jóindulatúak, legyen mondjuk 1kWh.

Ez utóbbi kereskedelmi forgalomban is kapható bárhol, semmi extra nem kell hozzá, és 1900$-ért lehet adni a vele készült terméket, amihez közúti engedélyeztetés sem kell.

Egy Model 3 54-82kWh-s akkuval rendelkezik, és 50k$-ról indul.

Egy Tesla Cybertruck akkuja 200kWh-s, és 40k$-ról fog indulni.

Ti melyiket gyártanátok? :)

Egyébként én azt olvastam, kemény 100$-ért lehetett a Cybertruckot előrendelni. Egyrészt abból nekem nem 80 milliárd dollár jön ki, "csak" 127 millió... az úgy lenne 80 miliárd, ha le is gyártanák, és mindenki ki is fizetné, itt meg nyilvánvalóan nem erről van szó. Ez megint egy akkora hoaxnak tűnik, hogy kíváncsi leszek, mi valósul meg belőle.

Resike
Resike
2021. dec. 9. 4:27

@Str33twise A millijomos vállalkérődző nyomoroncnak nem esik le hogy ebben a rabszolgatartó orszában is elég közel esik az az 1900 dollár a havi átlagbérhez. Pedig ahhoz nem nagyon kell sokmindent összehozni az életben. Nyugaton ez meg napibér.

Vissza az oldal tetejére