Shop menü

TERJESZKEDIK A FACEBOOK (META) ELŐFIZETÉSES HITELESÍTÉSI RENDSZERE

Egyre szélesebb körben lesz elérhető a felhasználóknak, ezúttal az üzleti felhasználók kerültek a célkeresztbe.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Terjeszkedik a Facebook (Meta) előfizetéses hitelesítési rendszere

A Meta folyamatosan az X (Twitter) nyomdokain halad, látszólag mindig csak arra vár, hogy Elon Musk és csapata kitapossa az utat, megdöntsön olyan tabukat, amiket korábban senki nem mert, majd a Meta is hasonló lépésekre szánja el magát. Most éppen a fizetős hitelesítési rendszer került a terítékre.

A Facebookon és az Instagramon is mindig tabunak számított az előfizetés, míg nem az év elején elindult a „Meta Verified” hitelesítési rendszer. Ennek keretében a vállalatnak bizonyos exkluzív lehetőségekért fizethetnek a fiókok tulajdonosai. Első körben a Meta tartalomgyártóknak tette elérhetővé ezt a rendszert, most pedig döntöttek a kiterjesztéséről.

Az influenszerek, tartalomkészítők számára biztosított Meta Verified opció egyebek mellett egy kék hitelesítést jelző ikonnal is együtt járt. Pont mint egy másik nagy közösségi platformon. Az előfizetőknek havi 12 dollárt kell ezért kifizetnie, ami cseppet sem szerény összeg. Ha valaki az alkalmazásban fizet elő, akkor már 15 dollárt kell leszurkolnia, hogy az Android és az iOS ökoszisztémájának „adóját” a Meta a felhasználókkal fizettesse meg – pont mint Elon Musk az X esetén.

Galéria megnyitása

Ezért a pénzért persze nemcsak a hitelesítés jár, hanem egyéb extrák is. Például ezeknek a fiókoknak kiemelt ügyfélszolgálatot biztosít a cég, amit lényegében bármikor elérhetnek, ha valamilyen gond adódik a profiljukkal. A személyazonosság ellopása ellen is védelmet nyújt ez, és más biztonsági, adatvédelmi lehetőségekkel is kiegészült el. Folyamatosan gyarapítja a Meta azokat a plusz dolgokat, amik a hitelesített készítőknek járnak.

Hamarosan pedig már az üzleti partnereknek is lehetősége lesz erre befizetni, de nem annyiba kerül majd a számukra a hitelesítés, mint a tartalomkészítőknek. 22 dollár lesz ez havi szinten, legalábbis akkor, ha az Instagramról vagy a Facebookról van szó, és nem mind a kettőről. Ha mind a kettővel rendelkezik az adott cég, abban az esetben már 35 dollárt kell kifizetni. A nagyobb vállalkozások számára ennek a megfizetése nem jelent majd gondot, de azért a kisebb partnereknek éves szinten már egészen nagy kiadást jelenthet.

Az üzleti fiókok a „Meta Verified” keretében kiemelt fiókvédelmet kapnak majd, és számukra is folyamatosan gondoskodik az ügyfélszolgálatról a cég, bármilyen gondjuk, kérdésük akadna a szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Kiemelt láthatóság is jár majd az előfizetők számára, amit ugyancsak a mikroblog ihletésének köszönhetően biztosíthat a Meta. Szóval azok, akik fizetnek, sűrűbben jelennek majd meg véletlenszerűen az ajánló révén az egyszerű felhasználók folyamán.

Galéria megnyitása

A Meta ebben az esetben már a WhatsAppot is bevette a körbe, ezen is lehet majd hitelesítést kérnie a felhasználóknak. A cég pontosan tisztában van azzal, hogy rengeteg vállalkozás használja a WhatsAppot, éppen ezért kézenfekvő, hogy megpróbálja ezen a fronton is kiszolgálni a potenciális előfizetőket.

A WhatsApphoz az előfizetőknek lehetősége lesz egyedi kezdőlapot készíteni, amit a weben keresztül is megoszthatnak majd, például a saját honlapjukon. Ez kereshető lesz, továbbá az előfizetőknél azt is meg lehet majd oldani, hogy több kapcsolódó dolgozó tartozzon egy üzleti fiókhoz, és ezek a cég nevében beszélhessenek az ügyfelekkel. Szóval az ügyfélélmény javítható majd a Meta új fizetős hitelesítési rendszerével.

Galéria megnyitása

A Meta arra azért ügyel, hogy olyan hibákat ne kövessen el mint az X, szóval a hitelesítésnél különösen nagy figyelmet szentel arra, hogy a hitelesítés tényleg hivatalos dokumentumok alapján menjen. Tanul Mark Zuckerberg Elon Musk hibáiból. Szép lassan menetelünk a széles körben elérhető fizetős Facebook és Instagram felé is, egyre többet lehet már arról hallani, hogy ez tényleg megvalósulhat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére