Shop menü

TÉRBELI ZENEI ÉLMÉNYÉRT FIZET AZ ELŐADÓKNAK AZ APPLE

Ösztönző programot indított a vállalat, melynek keretében nagyobb bevételre lehet szert tenni Dolby Atmos és Térbeli hangzás támogatással, mint anélkül.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Térbeli zenei élményért fizet az előadóknak az Apple

A zenestreaming szolgáltatók nem arról híresek, hogy túl nagy összegekhez segítenék az előadókat, akik éppen ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb bevételt sajtolják ki a cégekből. Az Apple pedig ezt kihasználva próbálja most ösztönözni a zenészeket arra, hogy gondoskodjanak a műveiknél a Térbeli hangzásról.

Az Apple 2020-ban mutatta be az AirPods Max fejhallgatót, ahol először jelent meg a Térbeli hangzás funkció, majd ezt követően 2021-ben a vállalat az Apple Music szolgáltatás keretei között megvalósította egyebek mellett a Dolby Atmos és a Térbeli hangzás támogatását. Azt a vállalat sosem kommunikálta, hogy hozzávetőlegesen mekkora kínálatban állnak a hallgatók rendelkezésére azok a dalok, amiknél van Dolby Atmos és Térbeli hangzás is, de az utóbbi időben a cég tesz azért, hogy a paletta gyorsabb gyarapodásnak induljon.

Galéria megnyitása

Ma már az AirPods Max mellett támogatja a különleges térhangzást az AirPods Pro sorozat és az AirPods harmadik generációs kiadása is. Szóval több millió felhasználót érinthet ez globálisan. Ezért igyekszik az Apple arra ösztönözni a kiadókat, zenészeket, hogy gondoskodjanak az Apple Music kínálatában megjelenő tartalmaknál a Dolby Atmos és a Térbeli hangzás támogatásának biztosításáról.

Akár 10 százalékkal magasabb jutalékot ad az Apple azoknál a daloknál, ahol az érintettek megoldást kínálnak a térhangzás elérésére.

Ez nem hangzik különösebben nagy összegnek, de összességében elég jelentős lehet ahhoz, hogy az előadók megtegyék a szükséges lépéseket a Dolby Atmos támogatása érdekében. A Music Business Worldwide szúrta ki, hogy az Apple módosította a kifizetésekre vonatkozó eddigi leírását, és január végétől fogja megnövelni a kifizetéseket a Térbeli hangzást nyújtó dalok lejátszása esetén. Szimplán egy 1.1-es szorzót fog beiktatni a vállalat jelen állás szerint, ahol pedig nincs Térbeli hangzás, ott erről le kell mondani.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy azt nem veszi figyelembe az Apple, hogy a felhasználók hallgatják-e az adott dalt Térbeli hangzással, ez már nem számít a cégnek. Annyi a lényeges a mostani kalkulációban, hogy biztosított legyen a támogatás. A Bloomberg már decemberben arról írt, hogy az Apple 2024-ben ösztönző programokat fog indítani a zenészek és a kiadók számára, a Dolby Atmos hanganyagok kínálatának gyarapítása érdekében.

A vállalat elmondása alapján napjainkra 50-szer több zenét lehet már elérni a Térbeli hangzást is kihasználva, mint annak idején 2021-ben, amikor ezt a lehetőséget a vállalat bevezette. Sok dalnál oltották ezt meg utólagosan az előadók, illetve az újdonságok jelentős része már eleve úgy kerül fel a kínálatba, hogy meg van oldva, hogy a mezei sztereó hangsáv mellett elérhető legyen egy Dolby Atmos kompatibilis, térhatású opció is.

Galéria megnyitása

Azt nem tudni, hogy mennyi ember hallgatja egyébként úgy a zenéket, hogy a Térbeli hangzást is kiaknázza, de az Apple igyekszik ezt a lehetőséget minél szélesebb körben biztosítani. Éppen ezért igazából már nem kizárólag az Apple Music keretében van ez biztosítva, hanem konkurens szolgáltatások esetén is. A Tidal és az Amazon Music Unlimited keretében megjelenő Dolby Atmos támogatású daloknál is megy a Térbeli hangzás a támogatott Apple kiegészítőkkel. Ezen felül pedig a Térbeli hangzást a Netflix és a Max is támogatja.

Ma már minden újonnan megvásárolható Apple termékkel kihasználható a Térbeli hangzás, és más gyártók is kínálnak olyan eszközöket, amelyekkel támogatott a formátum. Így az Apple Music térhatású zenei élményét igazából már egy új Samsung Galaxy vagy Pixel mobil mellett is ki lehet használni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére