A Clubhouse a tavalyi év egyik nagy reménysége, de a cégnek nincs egyszerű helyzete, ha szeretne fennmaradni és kiemelkedő népszerűségre törni. A beszélgető szobák létrehozására szolgáló platformot ugyanis már boldog-boldogtalan másolni kezdte. Éppen ezért a cég próbál előre menekülni és folyamatos fejlesztésekkel előállni.

A fejlesztők már dolgoznak azon, hogy lehessen üzeneteket is küldeni a Clubhouse-on belül, ennek köszönhetően erőteljesebb legyen a közösségi oldala. És megnyitotta a kapuit a szélesebb közönség előtt, szóval már nem olyan nehéz bejutni, mint korábban volt. Ezzel mostanra elveszítette a szolgáltatás az exkluzivitás báját, de a fejlesztők szerint ez elengedhetetlen volt, ha szeretne ténylegesen hosszú ideig fennmaradni és versenyezni a felhasználók (előadók) kegyeiért.

Galéria megnyitása

Ezúttal pedig arról van lehetőségünk beszámolni, hogy a fejlesztők bevezették a térbeli hang támogatását. Ez néhány esetben nagyon hasznos lehet az élmény fokozása szempontjából, és a Clubhouse is azon szolgáltatások közé tartozik, melynél érdekes lehet ez a funkció. Megfelelő audió eszközöket használva így az emberek olyan élményét érhetnek el a beszélgetések hallgatása közben, mintha ténylegesen ott lennének egy előadóteremben.

A térbeli hang lényege itt, hogy a rendszer képes lesz úgy leképezni a hangot, mintha egy virtuális térben helyezkedne el mindenki, aki részese a csevegésnek. Nagyon érdekes tud ez lenni filmeknél, de a Clubhouse esetében is izgalmasabbá tudja tenni az előadásokat. Viszont azt ki kell emelni, hogy ez nem egyenlő azzal a Térbeli hang funkcióval, amit az Apple alkalmaz. Itt egy másfajta 3D hangzásról lehet beszélni, de így is jó lesz az élmény, a támogatott eszközök sora pedig sokkal szélesebbnek ígérkezik.

Galéria megnyitása

Az Apple Térbeli hangja csak nagyon kevés eszközzel élvezhető ki, kizárólag az AirPods Max és az AirPods Pro mellett lehet teljes az élmény. A Clubhouse-nál viszont a térhangzás érzékelhető lesz a felhasználó megszokott audió kiegészítőjével, legyen szó vezeték nélküli vagy akár vezetékes megoldásról.

A Clubhouse elmondta, hogy az iOS-t vette elsősorban célba ezzel az újítással, ami nem meglepő azt figyelembe véve, hogy egyébként is egy olyan fejlesztésről beszélhetünk, ami relatíve sokáig kötődött az iOS-hez, és nincs hosszú ideje jelen az Androidon. Azonban hozzá kell tenni, hogy a Térbeli hangot elvileg igyekezik implementálni a Google platformján is. Az Android támogatásra is annak köszönhetően lesz lehetőség, hogy nem azt az utat választja, amit az Apple, és másabb módon hozza létre a 3D hangzást.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére