Az Apple a jelek szerint már nemcsak a saját platformján terjeszti gőzerővel a Térbeli hang technológiának a kezelését, hanem azon van, hogy más platformokra is eljuttassa ezt. És a Netflix az első olyan szolgáltatás, ami harmadik féltől származva gondoskodik arról a fejlesztésről, ami egyelőre csak limitáltan használható ki.
A Spatial audio, magyarul Térbeli hang júniusban debütált, és már egyre több helyen lehet ezt kiélvezni. A továbbiakban az iOS-t vagy iPadOS-t futtató eszközöknél már menni fog ez a Netflix alkalmazásban is. Persze ehhez teljesülnie kell több feltételnek is.
Kizárólag azokon az eszközökön lesz ez elérhető, amik rendszeresen frissítve vannak, és így már legalább az iOS 14.6 vagy az iPadOS 14.6 található meg rajtuk. Fontos az is, hogy ez kizárólag az AirPods Pro és az AirPods Max használata mellett fog menni. Viszont amennyiben minden feltétel adott, abban az esetben kiváló 3D hangélményben részesülhetnek majd a képernyő előtt ülő Netflix felhasználók.
Abban különbözik ez a megoldás a szimpla térhangzástól, hogy rögzíti a térhangnak a kezdőpontját a virtuális térben, és ahogy az ember elnéz például balra, abban az esetben tényleg úgy fog változni a hang, mintha a virtuális térben is elfordulna. Ez működik a zenéknél is, ahol nem feltétlenül mutatkozik meg a fejlesztés előnye, viszont a Netflixnél kifejezetten érdekes lehet ennek köszönhetően a nézői élmény.
A Térbeli hang támogatásához elvileg most még a tartalmak szempontjából is igazodni kell (Dolby Atmos támogatás szükséges például), de ezen hamarosan változtatni fog az Apple. Az iOS 15, illetve iPadOS 15 bevezetését követően már bevezetésre került a Térbeli sztereó hang is, ami képes lesz szimulált virtuális térhangot létrehozni az egyszerűbb sztereó hanganyagokból.
A Netflix esetében az elkövetkezendő hetekben lesz elérhető mindenki számára ez az újítás az iOS és iPadOS rendszerű masinákon. Az Apple pedig valószínűleg nem áll majd meg itt, hanem lesznek még olyan harmadik féltől származó platformok, amik be fogják vezetni a jövőben a Térbeli hang technológiának a támogatását.






























