Tényleg kap Start gombot a Windows 8.1

A Windows 8.1-ről már több pletyka is napvilágot látott, sőt, néhány hete a Microsoft is megosztott néhány fontos információt a frissítés formájában érkező, Windows 8 felhasználók számára teljesen ingyenesen elérhetővé váló szoftvercsomaggal kapcsolatban.

Tényleg kap Start gombot a Windows 8.1

Most újabb értékes információk érkeztek, amelyek hivatalos forrásból, magától a Microsoft-tól származnak. Ezekből kiderül, hogy az új Windows kiadás tényleg tartalmaz majd Start gombot, ám annak lenyomásával nem a klasszikus, sokak által szeretett és hiányolt Start menü, hanem a Start képernyő jelenik meg a maga csempés kialakításával. Úgy látszik, jól tippeltünk, mikor úgy gondoltuk, hogy a Microsoft nem teszi elérhetővé a Start menüt. Ez sokak számára lehet rossz hír...

Persze azért jó hír is van. A Start képernyő átesik némi frissítésen, így All Apps nézetben lehetőség lesz az alkalmazások Start menü-szerű elrendezésére. Ezt a nézetet alapértelmezett nézetként is be lehet állítani, így a Start gomb lenyomása után egyből az általunk preferált képernyő jelenhet meg. Emellett arra is lesz lehetőség, hogy a Start képernyő háttereként ugyanazt a hátteret lássuk viszont, amit asztalunk háttereként már beállítottunk.

A Windows 8.1 esetében lehetőség lesz arra is, hogy rendszerindítás után ne a Start képernyő, hanem az asztal jelenjen meg - ehhez semmiféle trükkre nem lesz szükség, mindössze engedélyezni kell a funkcióért felelős opciót. Az újítások között szerepel, hogy lezárt képernyő esetén is lehetőség lesz Skype hívások fogadására, a nagyobb képátlójú LCD kijelzővel ellátott rendszereknél pedig több alkalmazást is meg lehet nyitni és egymás mellé lehet majd őket pakolni. A repertoár része lesz az intelligens SkyDrive integráció is: a szolgáltatás keretén belül a rendszer letölti majd azokat a fájlokat, amelyekre éppen szükség van. A Microsoft emellett mélyebb Bing alapú keresőintegrációra is ígéretet tett.

A Windows 8.1 érkezésével több alkalmazás is frissítést kap, de emellett új alkalmazások megjelenésére is lehet számítani. A Health & Fitness alkalmazás segítségével nyomon követhetjük a kalória bevitelt, a Food & Drink alkalmazás pedig a receptek és a bevásárló listák kezelését teszi egyszerűbbé. Érdekesség, hogy utóbbinál úgy is lehet a receptek között lapozni, ha kezünket elhúzzuk a webkamera előtt. A webkamera-alapú gesztusvezérlésben komoly lehetőség van, igaz, a jelek szerint a Microsoft ezt az eljárást egyelőre csak az említett alkalmazásnál használja - ott is csak azért, hogy sütés, illetve főzés közben ne kelljen "koszos" kézzel összefogdosni a kijelzőt vagy a billentyűzetet.

A Windows 8.1 ingyenes frissítésként válik elérhetővé a Windows 8 felhasználók számára, első bemutató kiadása pedig június 26-án jelenik meg, azaz nemsokára kipróbálható lesz.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward