TELJESEN ÚJ ALAPOKON ÉRKEZHET A MICROSOFT HOLOLENS 2

A redmondiak az új eszközt jövőre küldhetik bevetésre, és állítólag a Qualcomm egy speciális platformja dolgozik majd alatta.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. jún. 18. 17:00
Teljesen új alapokon érkezhet a Microsoft HoloLens 2

A Microsoft 2016-ban mutatta be a HoloLenst és az elmúlt években többször is lehetett arról pletykákat hallani, hogy a vállalat már dolgozik az új generációs modellen. Most egy egészen konkrét információ kapott szárnyra a HoloLens 2-vel kapcsolatban – már amennyiben így hívják majd.

A Microsoft következő generációs, kiterjesztett valósághoz köthető szemüvege állítólag a Qualcommtól érkező rendszerchipet vonultat majd fel a korábbi megoldással szemben, amiben még egy 32 bites Intel processzor teljesített szolgálatot. Állítólag a Snapdragon XR1 szolgálhat alapul az AR szemüvegnek. Ezt a rendszerchipet lényegében pontosan ilyen kiegészítők számára tervezte a Qualcomm, szóval nem lenne meglepő lépés a Microsofttól ennek a bevetése.

A Snapdragon XR1 leleplezésekor nem derült ki, hogy pontosan milyen felépítéssel rendelkezik a lapka, de az biztos, hogy a Qualcomm nagy hangsúlyt fektet a heterogén működésre, és bevetésre küldi az AI Engine-t is. Ez alapján pedig borítékolni lehet, hogy a chipdizájner legújabb komponensei csücsülnek benne, a processzormagok minden bizonnyal a Kryo 300 szériába tartoznak, a grafikus feldolgozó egység az Adreno 600 családból származik, és fontos szerep jut majd a Hexagon 600 besorolású DSP-nek, valamint a Spectra 200 ISP-nek is. Ez utóbbi a kiterjesztett valóságnál a kamerák kezelése miatt különösen elfoglalt lehet majd. Az állítólag Sydney kódnév alatt futó termék az új alapoknak köszönhetően egészen más élményt nyújthat majd, mint az első HoloLens, ami egyébként a Baraboo elnevezésre hallgatott a fejlesztési fázisában.

A Microsoft fejlesztői a Snapdragon XR1 révén kiváló élményt biztosíthatnak majd mindenféle tartalom gördülékeny kezelésével. A platform ugyanis kellő teljesítményt biztosít a 3D-s megjelenítést igénylő alkalmazások és a 4K-s, 60 FPS-es videók mozgatására is, és ez még nem minden, ugyanis szükség esetén még a remek minőségű audioélményről is gondoskodik. A Qualcomm nemcsak a hardverre, hanem a szoftverre is odafigyelt a fejlesztés során, nyújt a lapkához saját szolgáltatás réteget, gépi tanulással kapcsolatos megoldásokat, egyedi Snapdragon XR szoftverfejlesztői csomagot (SDK), integrált kapcsolati lehetőségeket és biztonsági technológiákat is, amik az adatvédelem miatt jól jöhetnek a HoloLens esetében is.

Galéria megnyitása

A Qualcomm, amikor májusban bemutatta a Snapdragon XR1 lapkát, akkor arról is beszélt érintőlegesen, hogy kik lesznek az első partnerek, akik felhasználják a terméket a saját megoldásaikban. A vállalat megemlítette a Vive (HTC), a Vuzix, a Meta és a Pico nevét is, a Microsoftét viszont nem, de persze elképzelhető, hogy a szoftveróriás nem szerette volna, ha a konkurensek rálátnának a terveire, szóval ebből még nem feltétlenül lehet messzemenő következtetéseket levonni.

A Microsoft HoloLens 2 megjelenésével kapcsolatban sincs egyelőre semmilyen hivatalos információnk, de a fejlesztés alatt álló eszközhöz közeli források arról számolt be, hogy a következő évben léphet piacra. 2019 elején mutatkozhat be a szerkezet, talán már a Consumer Electronics Show keretében megvillantja majd a redmondi alakulat és az első negyedévben elkezdődhet a forgalmazása. Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy mennyibe fog kerülni, de valószínűleg a Microsoft próbál majd arra törekedni, hogy megfizethetőbb legyen az elődnél, ami 3000 vagy 5000 dollár kifizetése után vihető haza jelenleg is – az előbbi a fejlesztői, az utóbbi pedig a konzumer csomag ára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. jún. 19. 8:16
#2

Nem az alapokon, az áron kéne változtatni, hogy legyen is belőle valami... Így csak elbohóckodnak vele páran, azt belekerül az elfeledett ötletek dobozába pár éven belül...

FELULET
FELULET
2018. jún. 20. 10:01

Hát ha tényleg a platform elterjesztése lett volna a céljuk, akkor nem 5k-vla nyitottak vóna, hanem ~200$-al, azt ha a pleb bevásárolt jöhetett volna a fejés a prémium kategóriával.

De nem, kapzsik vótak, azt hitték olyan nagy was is das lesz, hogy ennyiért is elkapkodják majd, jól felsültek, azt most jön a 2. próbálkozás, bár valószínű az sem lesz sikeres, azt majd pár év múlva szép csendben ezt is felpakolják a megannyi felsült próbálkozásuk mellé a pócra...

Túlzás lenne azt mondani, hogy okosak. Nálad lehet okosabbak, bár ez nem túl nagy teljesítmény, azonban magasabb szintről nézve ők most egy tetőt húznak fel, hogy majd később házat építsenek alá....

patrik2991
patrik2991
2018. jún. 19. 6:53
#1

OFF:
A neve valószínűleg HoloLens 360 lesz, a következő pedig One, esetleg 10, hogy érzékeltessék mekkora az ugrás. :D

Vissza az oldal tetejére