Az Epic Games a Paragonnal próbált beszállni a manapság nagyon divatos, folyamatosan pénzt nyomtató hero shooterek és MOBA-k világába. Tette mindezt inkább kevesebb, mint több sikerrel, igaz, egyelőre a játék még csak a nyílt béta fázisában tart. Habár sokan kedvelték így is, ahogy van, az Epic szerint ebben a formájában a Paragon nem az igazi, úgyhogy változtatásokat eszközölt.

Mégpedig nagyokat: a Monolith frissítéssel ugyanis komolyan megváltozik a játék. Igen, továbbra is egy shooter/MOBA keverékről van szó, és továbbra is hasonló dolgokat kell majd benne csinálnunk mint eddig, de ezen kívül rá sem fogunk ismerni a Paragonra.

Az Epic Games célja az volt, hogy megmaradjon a MOBA-játékok stratégiai jellege, ugyanakkor felerősödjön az akciójátékokra jellemző gyorsaság és élvezetesebb legyen a harc. Első körben a pályát teljesen átszabták és a méretét körülbelül a harmadára csökkentették, a felépítése pedig jobban hasonlít a klasszikus MOBA-k háromutas felállására. Ez önmagában azt jelenti, hogy jóval többször futunk majd bele ellenfélbe, kevesebb lesz az üresjárat, és a fejlesztők azt is remélik, hogy a mostani nagyon hosszú meccsek lerövidülnek körülbelül félórásra.

Persze mindez nem működne, ha a hősök és a játékmenet nem változna. De változik: a játékmenet alapjaiban gyorsabbá vált. Mindenki gyorsabban mozog, minden képesség és támadás gyorsabban sül el, és csökkentek a cooldownok is. A kisebb pályán tehát több akció várható, és ezek az akciók is pörgősebbek, izgalmasabb lesznek, a játékosok úgy érzik majd, hogy a hőseik erősebbek, halálosabbak.

Ennek megfelelően minden hőst újraegyensúlyoztak, némelyek képességei pedig teljesen megváltoztak. Míg a cooldown csökkent a képességeken, a manaköltség jellemzően megnőtt, így nagyobb hangsúly kerül azok hatékony használatára. Ezen kívül a legtöbb képességnek csökken a hatótávja - ez is a közvetlenebb harcokat próbálja forszírozni.

Cameron Winston, a hősökért felelős dizájner elmondta, mindez még a veteránok számára is azt fogja jelenti, hogy kell majd néhány meccs, mire megszokják az új rendszert. Még az olyan alapvető játékrendszerekben is változások álltak be, mint a sebzés, a páncél, az életerő, vagy mana kiszámítása. De új sebzéstípusok is kerültek be, amik ellen sokkal jobban számít a megfelelő páncélzat kiválasztása.

A változások listája brutálisan hosszú, akit minden részlet érdekel, a hivatalos oldalon tekintheti át.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Beatmad
Beatmad
2016. dec. 7. 12:40
#3

Nekem leginkább az interface, a képességek, fejlesztések, itemek átláthatatlansága vette el a kedvem tőle, és igen a játékmenet lassúsága is rányomta bélyegét.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. dec. 7. 12:19
#2

fél órásra rövidülnek? egyem a szívüket! :DD

a legnagyobb gond amúgy még mindig az, hogy egy fps/tps játékban hosszú távon egyetlen pálya elképesztően kevés. akár moba-nak mondják, akár nem.

Gyurkov
Gyurkov
2016. dec. 7. 10:16
#1

Erre a játékra nagyon is ráfért egy teljes koncepcióváltás. PS4-en próbáltam ki és nagyon lassú, átláthatatlan és kaotikus mérkőzésekhez volt szerencsém. Senki sem tudta, mit kell csinálni. :D

Vissza az oldal tetejére