TELJESEN FELSZÁMOLTA A MICROSOFT AZ MI RÉSZLEG BIZTONSÁGI ÉS ETIKAI CSAPATÁT

Belső információk szerint mindenkinek mennie kellett, akik az etikus működésért és más biztonsági szempontokért feleltek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. márc. 18. 16:28
Teljesen felszámolta a Microsoft az MI részleg biztonsági és etikai csapatát

Az elmúlt hónapokban az IT piac óriásai tízezres elbocsájtásokat jelentettek be, és most ennek kapcsán egy érdekes hírről számolt be a Platformer. A lap értesülései szerint a Microsoft lényegében egy az egyben elbocsájtotta azokat a dolgozókat a 10 ezer embert érintő leépítésének keretében, akik a mesterséges intelligencia fejlesztésénél a rendszer biztonságosságért feleltek.

A Microsoft a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva kezdett leépítésekbe január második felében, hogy csökkentse a kiadásait. És a nagyjából 10 ezer érintett között vannak állítólag azok, akik a vállalatnál a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések során folyamatosan ügyeltek arra, hogy minden biztonságos keretek között menjen. Ezek a szakemberek nyújtottak iránymutatást ahhoz, hogy az MI etikus és felelős keretek között adjon eredményeket a felhasználói kérdésekre.

A döntés eredményeként a belső információk szerint teljesen dedikált csapat nélkül maradt ez a fejlesztés a Microsoft berkein belül. Szóval most nincsen egy olyan részleg, ahol több szakember közösen tudna azon dolgozni, hogy a mesterséges intelligencia az előzetesen kijelölt elvekhez szorosan kötődve viselkedjen. Miközben az MI már élesben ott van az új Bing mögött is, egyebek mellett.

Galéria megnyitása

Az etikai és társadalmi szempontokat folyamatosan figyelemmel tartó csapatot az elmúlt időszakban számolta fel a vállalat. Ha erre nem került sor, akkor könnyen lehet, hogy a Bing nagyon furcsa viselkedésével kapcsolatos esetek is másképpen alakultak volna, de legalábbis szigorúbb elemzéseknek vetették volna alá a szolgáltatást, és komolyabb korlátozásokkal látták volna el, mint ahogyan alakult.

A cég mindezt a spórolás jegyében lépte meg, ami eléggé rosszul veszi ki magát, azt figyelembe véve, hogy ezzel párhuzamosan a Microsoft dollármilliárdokat fektetett be az OpenAI nevű vállalatba, hogy megszerezze kiemelt ügyfélként az Azure felsős szolháltatás számára, és hogy a ChatGPT mögött is üzemelő GPT modellre is rá tudja tenni a kezét, hogy ezzel turbózza fel a Bing keresőmotorját, valamint egy chatbotot tudjon belőle formálni. Már azt is hivatalosan tudjuk, hogy a GPT-4-es is exkluzívan használhatta a redmondi alakulat.

Ez a lépés erőteljesen megkérdőjelezi azt, hogy vajon a Microsoft elkötelezett-e amellett, hogy a terméktervezés és a mesterséges intelligencia „szabadon engedése” során megfelelő figyelmet fordítson a biztonságra a lehető legtöbb szempontból. Most nem az adatvédelemről van szó elsődlegesen, hanem arról, hogy akár egy gyilkosság vagy öngyilkosság témájában, vagy arra utalóan, milyen válaszokat adna a mesterséges intelligencia. Belső beszámolók szerint a felszámolt csapatnak nagyon fontos szerepe volt a fejlesztések során.

A Microsoft az ügyben elmondta, hogy továbbra is fenntartja a teljesen különálló Felelős mesterséges intelligencia hivatalát, ahol még mindig gőzerővel dolgoznak szakemberek azon, hogy a megfelelő utat jelöljék ki az MI számára. Ugyanakkor a beszámolók szerint így most nem maradt egy olyan csapat a fejlesztések közvetlen közelében, ami tényleg folyamatosan szemmel követné és egyengetné a rohamtempóban előre törő mesterséges intelligencia útját a társadalmi és etikai szempontok alapján.

Galéria megnyitása

Az egyik kirúgott alkalmazott úgy nyilatkozott, hogy az ő feladatuk, sőt, felelőségük volt olyan szabályokat megalkotni, amik korábban sosem léteztek, egy olyan területen, ami szintén nem volt eddig. Tekintve, hogy a Microsofthoz a Bing chatbot elindítása után töméntelen mennyiségű furcsa beszélgetésről érkezett visszajelzés a tesztelőktől, és utólag kellett szigorúan korlátozni a működését, még súlyosabbnak tűnik ez a hír.

Remélhetőleg most, hogy nagyobb nyilvánosságot kap a dolog, a Microsoft rövidesen megoldást talál a helyzetre, és rendet tesz a háza táján ezen a fronton is. Ha már az MI terjesztésének sebességét a csúcsra tudta járatni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2023. márc. 20. 14:23
#6

...és így jött létre a SkyNet. ;)

pdx006
pdx006
2023. márc. 19. 12:40
#5

Úgylátszik nem sikerült az etikus működést elérniük, mert önmagában etikátlan ami történt velük. Ne is akarjátok megtudni, mi lesz annak a vége, ha hosszútávon nem kis létszámú alkalmazottakat dobálnak a cégek. Nem számít nekik semmi, és senki. Ez a rendszer ami kinőtte magát a világban (igaz ez nem rendszer, hanem egy agyhalott önérdekű embertelen folyamat) olyan polgárháborúkat fog régiónként előidézni hogy azt csak öröm lesz nézni. Már itt van a több az eszkimó mint a fóka világ.

punchman
punchman
2023. márc. 20. 0:20

@pdx006

Ez a részleg megszűntetés függetlenül minden mástól, önmagában is botrányos. Az AI egy ismeretlen és nem veszélytelen terület. Elég sokat elmond ha nem fordítanak rá pénzt a cégek, mert közvetlenül nem termel profitot. Egy kisebb összegért áldozzák fel a biztonságot és etikus működést. Ebből azért sok jó nem szokott kisülni. Főleg egy olyan területen, ahol a privacy erősen érintett. Külön irónia, ha a menedzserekből és a többi dilettáns bónuszleső állományból küldenének el párat, azt tényleg meg se érezné senki.

hassaltapsol
hassaltapsol
2023. márc. 19. 8:00
#4

Itt Magyarországon szerintetek túl sok-e a közalkalmazott? Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

axe
axe
2023. márc. 19. 14:56

@hassaltapsol  attól függ hol, mert valahol rengeteg, valahol meg hatalmas hiány van

j4ni
j4ni
2023. márc. 19. 7:57
#3

Ez miért akkora nagy hír? És miért van a 10e ember és az AI összmosva, amikor az AI etika csak egy része volt a leépítéseknek.

Dragon3k
Dragon3k
2023. márc. 19. 12:37

@j4ni Gondolom azért, mert most nyomja mindenki az AI-t, még az MS is, erre teljesen leépített ezzel kapcsolatban részlegeket. Nincs összemosva semmi, csak annyit közöl a cikk, hogy a 10e-res leépítésben ezen részlegek is benne vannak.

wildstorm
wildstorm
2023. márc. 19. 0:33
#2

Ez a hír nagyon hápog...

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. márc. 18. 17:14
#1

Hat mondjuk ere 10k ember lmao, mit csináltak azok kávézgatak? MIndegyik ember egy-egy sor kodot rakot bele per év? Vagy ez amugy hogy kell elképzelni 10.000 db embert egy ilyen lutri projekten?

Vagy ezek azok az indiai segédmunkások, akik az AI helyet válaszolgatnak az emberek kérdéseire amig még az AI nincs leimplementálva, mint amire amugy volt példa más cégeknél?

_Nope_
_Nope_
2023. márc. 20. 15:01

@PARASZT  Ha minden országból kirúgtak a helyi alkalmazottakból, akkor átlagosan 50-60 emberről van szó. mivel általában lentről felfele haladnak, ezek jó eséllyes a vezető sales menedzser helyettesének asszisztenseinek a gyakornokai. Plusz két ember a takarítóktól és supporttól.

Vissza az oldal tetejére