Darrell Gallagher tíz év után hagyja ott a mostanában leginkább a Tomb Raiderrel elfoglalt Crystal Dynamics stúdiót. Valójában azonban az úriember fontosabb pozíciót is betöltött, mint a Crystal Dynamics vezetése, az utóbbi években ugyanis már a Square Enix nyugati részlegének játékfejlesztési vezetője volt.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy ő felügyelte a kiadó összes, Japánon kívül megjelent termékét, és mondhatjuk, hogy a Square Enix sikeres évet zárt ebben a tekintetben, hiszen megjelent a Rise of the Tomb Raider, a Lara Croft Go, a Life is Strange és a Just Cause 3.

Gallagher távozására már készülnek egy ideje, ugyanis az utóbbi hónapokban Scot Amos és Ron Rosenberg, a Crystal Dynamics két veteránja irányította a stúdiót, hogy az átmenet minél simább legyen.

Phil Rogers, a Square Enix nyugati részlegének vezérigazgatója szerint Gallagher rengeteget dolgozott az utóbbi években, és főleg neki köszönhető, hogy sikerült feltámasztani az addigra már tulajdonképpen teljesen kifulladt és elöregedett Tomb Raider-szériát.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére