A noteszgépek piacán – csak úgy, ahogy számos egyéb szegmensben is – az elmúlt időszakban forgalomcsökkenés mutatkozott, ami a csökkenő vásárlói kereslet, a lassuló gazdaság, illetve az infláció okozta nehézségek számlájára írható, ám a TrendForce elemzői a jelek szerint már látják a fényt az alagút végén, és ez a fény remélhetőleg nem a mozdony fényszórójából érkezik…

A 2023-as esztendő első negyedévében mindössze 33,9 millió noteszgépet tudtak leszállítani a piaci szereplők a globális összesítés alapján, azaz negyedéves szinten 13%-kal, éves szinten pedig 39%-kal csökkent a forgalom. Ez lényegében a szezonális hatásoknak is köszönhető, valamint annak, hogy a pandémia idején sokan új konfigurációt vásároltak, alaposan felpörgött a piac, azóta viszont átalakult a terep, a bizonytalanság lett úrrá ezen a piaci szegmensen is. Ennek hatására a noteszgépek gyártói kevesebb rendelést adtak le az ODM partnerek felé, azaz kevesebb notebook készült, ezzel próbálták elérni, hogy a raktárkészletekre helyeződő, és egyre fokozódó nyomás valamilyen szinten enyhüljön, legyen szó a konkrét noteszgépekről, vagy éppen azok alkatrészeiről.

Az elemzői vízió alapján úgy tűnik, a 2023-as esztendő második negyedéve már kedvezőbben alakulhat, ugyanis negyedéves szinten 11% körüli növekedésre lehet számítani, azaz 37,63 millió notebook kerülhet forgalomba globálisan. Noha ez a szám pozitívumként könyvelhető el, éves szinten még mindig csökkenés látszik, de már nem 39%-os, hanem „csak” 17,7%-os.

Galéria megnyitása
A helyzetet nem javítja az a tény, hogy az amerikai központi jegybank, a FED (Federal Reserve) emelte a jegybanki alapkamatot, így az a korábbi 4,75% helyett immár 5%-on áll – ennyire magas kamatszintre legutóbb a 2007-2008 környékén tapasztalt pénzügyi válság alkalmával volt példa. Ezzel a szakemberek a gyengülő piaci keresletre, illetve a csökkenő vállalati bevételekre próbáltak reagálni. Mivel a hitelek ennek hatására alaposan megdrágultak, a vállalatok szigorú pénzügyi gazdálkodást folytatnak, visszafogják a tőkeberuházásokat, alkalmazottakat bocsátanak el, illetve elhalasztják az eszközbeszerzéseket is, ez pedig mind-mind hatással van az üzleti noteszgépek forgalmára – és még sok egyéb termékére is.

A COMPUTEX három esztendő után idén végre újra a megszokott formátumban kerül megrendezésre május végétől kezdve, ahol számos új notebook mutatkozik be. Az újdonságok a belépőszintet és a középkategóriát is célba veszik, fedélzetükön egyebek mellett az Nvidia új, GeForce RTX 40-es sorozatú mobil videokártyáival. A TrendForce szerint az elérhetőbb árú noteszgépek vásárlásra ösztönözhetik az átlagfelhasználókat és a gamereket is, igaz, utóbbiak inkább a nagyteljesítményű gamer noteszgépek felé fordulnak majd, csak úgy, ahogy a tartalomgyártók is. Noha ezek a piaci szegmensek viszonylag szűkek, amennyiben segíteni tudnak a forgalom növekedésében, az az egész piac teljesítményét pozitívan befolyásolja majd.

A TrendForce elemzői szerint a pandémia utáni helyreállás elhúzódása, valamint az infláció negatív hatásai is hozzájárultak ahhoz, hogy egyre szélesebbé váljon a fogyasztói szakadék, még annak ellenére is, hogy a promóciós akciók pozitív hatást gyakorolnak a piacra 2023 második felében. Az elemzők szerint a globális notebook-szállítások 2023 folyamán összességében 13%-os esést produkálhatnak éves szinten, ami részben annak is köszönhető, hogy a vállalkozások visszafogják költéseiket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j.panzer
j.panzer
2023. ápr. 9. 22:56
#5

Nehéz manapság jó notit találni. A legtöbb nálam elcsúszik a formavilágon. A Surface-k egész szőpek, letisztultak.

https://www.oldtech.hu/

Bootman
Bootman
2023. ápr. 7. 21:09
#4

Nah, megint megy a találgatás. Értelmes piackutatás is van vajon mögötte?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. ápr. 7. 18:40
#3

Hat az sem javit az eladasokon ,hogy a gamer belepo szint fel Milla!i5 vagy ryzen5 plusz 4050!Ez egy vicc.Mert mar csak rohogni tudok rajta!

peti19870621
peti19870621
2023. ápr. 9. 23:52

@Bootman  Szerintem ő a Mikron Four Holló Grafikus.

pdx006
pdx006
2023. ápr. 7. 16:29
#2

Még szerencse, hogy a vállalatok azt is tudják előre, kik, hányani mit akarnak venni. Kár hogy azt nem tudják mikorra cseszik szét az egész földet.

axe
axe
2023. ápr. 7. 18:25

@pdx006  hülye sílécgyártók is csak találgatnak mikor veszik a léceket, de szerintük télen többet vesznek, naptej gyártók is hasraütésre tippelik, hogy több fogy nyáron, gondolom a noteszgépekről sincs valami infó, hogy mi a tendencia

Gpety
Gpety
2023. ápr. 7. 16:12
#1

Remélem az ilyen "víziókér" nem fizetnek senkinek, ez mind csak tipp, de sokan mások meg még nagyobb visszaesést jósolnak. Én most nekik hiszek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. ápr. 8. 10:26

@Kalleret Latom a kapitalizmusba beletartozik nalad a nyugtato szedes is!

Vissza az oldal tetejére
Tavasszal meg fog ugrani a kereslet a noteszgépek iránt - iPon.hu