A Ubisoft középkori mészárlás-szimulátora, a For Honor jövő januárban bétatesztet tart, tehát kipróbálhatjuk, mi történik, ha egy viking, egy lovag és egy szamuráj besétál a bárba… A cég közzétett néhány részletet a frakciók közti háborúról, kaptunk három új videót is, melyben eddig nem látott karakterosztályokat mutatnak be, illetve egy negyediket az egyjátékos kampányról, felvázolva az egész konfliktus alapjait.

A három új osztály egyike a Peacekeepers, ők gyakorlatilag a Bérgyilkosok Rendjének tagjai, két rövid kardot, vagy tőrt forgatnak, túlélésük inkább sebességükön és célzóképességükön múlik, mint páncéljukon.

A Shugokik ennek épp ellenkezőjét képviselik: masszív, emberfeletti erővel rendelkező, kemény harcosok, fegyverük beillene egy szögekkel kivert kisebb fának.

A Warlordok szintén nehézpáncélt hordanak, különböző pajzsokat viselnek.

A frakciók közti háború kimenetele a többjátékos mód csatáinak eredményén múlik. Esküt kell tennünk az egyik frakciónak (de játszhatunk a másik kettővel is), majd War Asseteket gyűjtünk teljesítményünk alapján, melyekkel elfoglalhatunk és megvédhetünk bizonyos területeket. A háborúk tízhetes szezonokban zajlanak majd, a játékosok frakciójuk helyezése alapján kapnak jutalmakat a végén. Ezután minden visszaáll alapállapotba és kezdődik elölről a móka.

A bétára a játék oldalán regisztrálhattok. A For Honor február 14-én jelenik meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére