SZINTE MINDEN KISZIVÁRGOTT A PIXEL 6-RÓL, AKÁR 5 ÉVES SZOFTVERTÁMOGATÁS IS JÖHET

A Google soron következő referencia készülékei párban fognak érkezni a legfrissebb információk szerint, és már sokat lehet róluk tudni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. júl. 10. 8:10
Szinte minden kiszivárgott a Pixel 6-ról, akár 5 éves szoftvertámogatás is jöhet

Ezúttal a Google Pixel szériájának a soron következő tagjai váltak kiszivárgás áldozatává. Rengeteg információ derült ki a napokban a Pixel 6 és a Pixel 6 Pro okostelefonokkal kapcsolatosan, amikről azt már korábban megtudtuk, hogy az Oriole és a Raven kódneveken futnak a keresőóriás berkeiben.

A szerkezetek különleges dizájnnal jöhetnek majd létre korábbi renderképek szerint, és már azt is tudni véljük, hogy mekkorák lesznek. A Pixel 6 6,4 colos átlóval rendelkező AMOLED képernyőt kaphat, a Pixel 6 Pro pedig már egy ívelt peremekkel megkoronázott, 6,67 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva.

Az Android 12-vel kerül majd ki a dobozából a Pixel 6 széria mindkét tagja. És sokkal érdekesebb információ az, hogy állítólag a Google már akár 5 éves szoftvertámogatást is biztosíthat majd a készülékek számára, persze valószínűleg csak a biztonsági frissítések szempontjából. A Google a Samsunghoz hasonlóan próbál az Apple-höz igazodni ebből a szempontból.

A Pixel 6 8 megapixeles előlapi kamerával jöhet, a Pixel 6 Pro pedig egy 12 MPixeles egységet kaphat. A készülékek főkamerája 50 MPixeles szenzort használhat a pletykák szerint, és egyaránt fel lesznek vértezve a szerkezetek 12 megapixeles, ultra-széles látószögű egységgel is. A Pixel 6 Pro pedig kaphat egy 48 MPixeles társkamerát zoomolási céllal. A kamerapúp nagyon egyedi módon nézhet majd ki a referencia gépek esetében.

A mobilok a korábbi pletykákkal egybecsengően egyedi rendszerchipet kaphatnak, ami a Whitechapel kódnévre hallgat. Hogy ez mire lesz képes, azt nem tudni, de az már kiderült, hogy a Pixel 6 8 GB RAM-mal jöhet, a Pixel 6 Prónál pedig 12 GB-tal lehet számolni. A tárhely 128 vagy 256 GB-os kapacitással szolgálhat, illetve a csúcsgépből 512 GB-tal ellátott variáns is születhet. Az 5G megléte itt már alap, mint agogy az NFC is, továbbá számolni lehet Bluetooth 5.2 és Wi-Fi6 opciókkal is.

A Pixeleket a Google csak C-típusú USB csatlakozóval fogja ellátni, az ujjlenyomat-olvasóról pedig az a hír járja, hogy a képernyő mögött fog helyet kapni. Sztereóban szólalnak majd meg az okostelefonok az információink szerint, és az üzemidőt tekintve eléggé jól állnak majd. A Pixel 6 esetében egy 4614 mAh-s akkumulátorral lehet számolni, a Pixel 6 Prót pedig egy 5000 milliamperórás kapacitású telep látja majd el energiával.

Azt nem lehet tudni, hogy mikor fognak a mobilok bemutatkozni, de biztosan nem mostanában. A Google-nél előbb még el kell készülnie az Android 12 operációs rendszernek, és bár volt idő, mikor a referencia mobilok együtt jöttek az új szoftveres környezettel, az elmúlt években már nem ez volt a jellemző. Valószínűleg októberben futhatna majd be ezek a gépek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. júl. 11. 18:08
#8

Nem nagyon esik szó arról, hogy már egy pixel 4a is torkon hugyoz sok 250+ ezres telefont kamera képminőségben.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. júl. 11. 11:39
#7

lol van egy luk a kijelzön

Busterftw
Busterftw
2021. júl. 11. 10:50
#6

Tehat lyukas kijelzo, kulonleges design?

KikiGames
KikiGames
2021. júl. 10. 18:07
#5

Ez a kamera lyuk nagyon kell a telefonokba!

Busterftw
Busterftw
2021. júl. 11. 10:52

@expander Jah marha jol nez ki egy tatongo lyuk a kijelzon amit tartalomfogyasztasra van.
Vagj egy lyukat a TV-d tetejere, jol nez ki.

Vegyel a kezedbe egy Oneplus 7 Pro-t, utana nem akarsz lyukas telefonra visszamenni.
Akkor inkabb mar legyen nagyobb kava felul.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. júl. 10. 16:45
#4

Ivós játék: minden "pixel" szónál gurul egy feles bármi. Csak a negyedik bekezdésben magában nyolcszor fordul elő... értem én, hogy ez a telefon meg a specifikáció neve is is, de nagyon rossz ezt így olvasni.

expander
expander
2021. júl. 10. 16:10
#3

Ritka randa...

j.panzer
j.panzer
2021. júl. 10. 11:19
#2

Az 5 éve támogatás becsülendő, de azért nem ártan egy korrekt dizájn sem, mert ez így kvaronda...

attihadnagy
attihadnagy
2021. júl. 10. 11:00
#1

Ki használ manapság 5 évig egy mobiltelefont? ?

bunfi
bunfi
2021. júl. 11. 18:24

@thedeveloper  

Két hete halt meg a G2-m. Nyolc év használat után. A jó telefont addig kell használni, ameddig bírja.

Vissza az oldal tetejére