A Samsung ezúttal egy olyan ügyes kiegészítővel állt elő, amit egyszerűen lehet majd csatlakoztatni személyi számítógéphez, táblagéphez vagy okostelefonhoz is. De akár választani sem kell ezek közül, egyidejűleg mindegyikkel tarthatja a kapcsolatot.
Több alkalommal is készített már a Samsung vezeték nélküli billentyűzetet, szóval egyáltalán nem új terep ez a dél-koreai vállalat számára. És látszik is az új termékén, hogy sok tapasztalat felhasználásával született meg. Az eszköz a Trio 500 nevet viseli, amivel arra utal a vállalat, hogy akár három különböző masinához is lehet majd egyidejűleg társítani.
Bluetooth technológiás készülékről van szó, tehát ebből a szempontból nincs benne nagy ördöngösség, viszont a vállalat meg tudta azt oldani, hogy lényegében bármikor bármivel lehessen alkalmazni, ami egy nagyon jó kényelmi opció. Ha arról van szó, akkor lehet kényelmesen gépelni róla egy notebookra vagy támogatott személyi számítógépre, ha esetleg táblagépen szeretne jegyzetet felvenni az ember, arra is megfelel, de amikor a mobiljára jön egy új üzenet, akkor arra is pillanatok alatt lehet választ gépelni.
A Smart Keyboard Trio 500 a funkció gomboknak a megnyomásával képes gyorsan váltani az eszközök között, amikkel egyébként folyamatosan képes lesz tartani a kapcsolatot. Egészen pontosan az F7, F8 és F9 gombokra lehet majd kiosztani a különböző készülékeket. És még egy extra, amiről itt érdemes megemlékezni: van DeX gomb is, ami az F12-vel osztozik egy helyen, ezzel lehet az okostelefonok használata közben a DeX felületet elérni.
Programok között is gyorsan lehet majd váltani az okosgombsorral. A funkciógombok között három arra szolgál majd, hogy egyetlen gombnyomással lehessen ugrálni három fontos program között. Beállítható majd erre a három gombra például a levelezőkliens, a dokumentumszerkesztő és a gyors üzenetküldő vagy például a naptár. És néhány gombnak extra funkciókat állíthatnak majd be a felhasználók a csatlakoztatott készüléktől függően.
Ahogy arra már fentebb utaltunk, van DeX támogatás is. A Smart Keyboard Trio 500 képes lesz az asztali mód esetében az okostelefonokat még jobban kihasználni, persze ehhez az is kell, hogy a mobilhoz egy külső megjelenítő kapcsolódjon. A DeX szolgáltatását a Samsung folyamatosan fejleszti, bár eddig nem aratott túl nagy sikert, de a One UI 3.1 mellett így a vezeték nélküli billentyűzettel már egészen kellemes élményt nyújthat majd. Persze egy vezeték nélküli egérrel együtt lehet majd igazán kellemes az élmény.
Feketében és fehérben lehet majd megvásárolni az újdonságot. A billentyűzet nemcsak, hogy nagyon jól kihasználható majd a különböző termékekkel, hanem borzasztóan kompakt is. A gombsor körüli keret minimális, és nincs érintőfelület sem rajta, ami néhány embernek persze biztosan negatívum számba fog menni, de ezáltal még könnyeben hordozható, egészen kicsi táskába is gond nélkül becsúsztatható.
A Samsung május elején kezdi majd forgalmazni a Smart Keyboard Trio 500-at, de arról egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni. Valószínűleg nem egy filléres megoldásról beszélhetünk, de tekintve a rugalmas felhasználhatóságot, biztosan lesz olyan vásárló, aki kedvet kap hozzá.



































