Shop menü

SZIGORÚBB SZABÁLYOZÁS VÁRHAT A ROBOTTAXIKRA, MIUTÁN KOMOLY GALIBÁT OKOZOTT A WAYMO

Közlekedési káoszban még képtelenek a Waymo taxik helytállni, ezt pedig néhány politikus nehezményezi, és változásokat helyeztek kilátásba.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szigorúbb szabályozás várhat a robottaxikra, miután komoly galibát okozott a Waymo

A Waymo az önvezető taxi szolgáltatások élmenője, viszont ez nem jelenti azt, hogy minden körülmények között képes tökéletesen teljesíteni. Olyan helyzetekben, amelyek feladják a leckét még az átlagos sofőröknek is, az autonóm közlekedésre kihegyezett járművek hajlamosak kudarcot vallani. Bizonyos helyzetekben pedig ez katasztrofális állapotot eredményezhet.

Az Egyesült Államokban Kalifornia a villanyautók és a robottaxi szolgáltatások egyik mekkája. Komoly forrásokat fordítanak arra, hogy minél többen térjenek át tisztán elektromos járművek használatára, és már a kamionok esetén is engedélyezték, hogy valódi sofőr nélkül közlekedhessenek. Azonban a július 4-i eseményeket követően San Francisco polgármestere, Daniel Lurie arról beszélt, hogy találják ki annak a módját, hogyan lehetne szigorúbban szabályozni az autonóm járműveket.

Korábban Lurie elhatározta, hogy San Franciscónak kell lennie annak a városnak, ami a legújabb közlekedési technológiák terjedésének, tesztelésének megágyaz, most viszont úgy fest, hogy azért meghúzná a határokat.

Július 4-én egész Amerika ünnepelt, és mikor az emberek a tűzijátékot követően hazaindultak, az átlagosnál is nagyobb közlekedési fennakadások alakultak ki. Nem üzemeltek a közlekedési lámpák, az autók és az emberek pedig sokszor szabálytalanul közlekedtek az utakon. Ezt a helyzetet pedig a Waymo nem bírta, szinte teljesen összeomlott a robottaxi szolgáltatása. Voltak olyan járművek, amik az út közepén merültek le, miután hosszan vesztegeltek a forgalomban. 

Galéria megnyitása

Százezreket érintő közlekedési fennakadások alakultak ki San Francisco több pontján – ahol csak üzemelhetnek a robottaxik. Számos kulcsfontosságú forgalmi csomópontot blokkoltak vagy jelentősen lassítottak a különböző problémákkal küzdő Waymo kocsik. Minden autónál arra lett volna szükség, hogy távolról az operátorok beavatkozzanak, hogy az autók újra képesek legyenek önállóan szolgálatot teljesíteni. Igen ám, de a Waymónak nagyon kevés távfelügyeleti dolgozója van.

Mindössze 70 ügyeletes dolgozik egyszerre a távfelügyeleten, miközben már több mint 3000 autonóm taxi közlekedik az Egyesült Államok útjain. Ráadásul limitált lehetőségeik vannak az operátoroknak, nem tudják egyszerűen elvezetni a járműveket. 

Azért is szólalt fel minden eddiginél határozottabban a Waymo ügyében Daniel Lurie, mert nem ez volt az első alkalom, hogy ekkora káoszt okoztak egyébként is nehéz körülmények között az autók. Decemberben volt egy jelentősebb áramkimaradás, akkor is sok közlekedési lámpa került üzemen kívül, ez pedig összezavarta a robottaxikat.

Galéria megnyitása

Lurie szerint az önvezető járműgyártóknak biztosítaniuk kell a négy „alapvető kezelési lehetőséget” ezeknél az autóknál. A polgármester a rendelet kidolgozására felkérte a kaliforniai közlekedési felügyeletet, hogy állami szintű szabályozást alakítsanak ki az ehhez hasonló problémák megelőzésére, kezelésére.

Galéria megnyitása

“Az események rámutattak arra, hogy Kalifornia jelenlegi szabályozási kerete nem foglalkozik megfelelően azzal, hogyan működnek az önvezető járművek speciális helyzetekben, függetlenül attól, hogy azok tervezettek-e vagy sem. Kalifornia számára most már nem az a kérdés, hogy az önvezető járművek normál körülmények között biztonságosan tudnak-e üzemelni, hanem az, hogy rendkívüli helyzetekben is boldogulnak-e.” – jelentette ki Daniel Lurie.

Katherine Barna, a Waymo szóvivője az ügy kapcsán elmondta, hogy korábban már számos kritikus helyzetet tudtak megfelelően kezelni. “A város és a Waymo közös célja, hogy mind a turisták, mind a lakosok számára biztonságos és hozzáférhető közlekedést biztosítsanak. Továbbra is együttműködünk a városi hatóságokkal, és megosztjuk velük a San Franciscóban végzett több millió utazásból nyert tapasztalatainkat.” – emelte ki Barna.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére