Shop menü

SZIGORÚBB KÖVETELMÉNYEKKEL ÉRKEZIK A DISPLAYHDR SZABVÁNY LEGÚJABB KIADÁSA, AZ 1.2-ES VERZIÓ

A DisplayHDR 1.1-es szabvány alkalmazása mellett továbbra is megszerezhetőek lesznek az egyes tanúsítványok, de csak limitált ideig.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Szigorúbb követelményekkel érkezik a DisplayHDR szabvány legújabb kiadása, az 1.2-es verzió

A VESA, vagyis a Video Electronics Standards Association szakemberei elkészültek a DisplayHDR szabvány legfrissebb kiadásával, ami igazodik a kijelző-technológiák terén történő fejlődéshez, ennek megfelelően az 1.1-es kiadáshoz képest az 1.2-es verzió immár szigorúbb követelményeket fogalmaz meg a mobil és asztali kijelzőkkel szemben.

Galéria megnyitása

A VESA tervei szerint az éppen fejlesztés alatt álló eszközök, illetve azok, amelyek mostanában jelennek meg, még egy ideig használhatják a DisplayHDR szabvány 1.1-es verzióját, már ami a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges teszteket illeti, hiszen ezen eszközök jó részét még az említett szabványnak megfelelő tulajdonságokkal ruházták fel. A tervek szerint a monitorok esetében a DisplayHDR 1.1-es verzióját már csak 2025 májusának végéig, míg a noteszgépek kijelzőinél 2026 májusának végéig lehet használni, később viszont már csak és kizárólag a DisplayHDR szabvány 1.2-es verziójában lefektetett követelmények lesznek az irányadóak, amennyiben egy adott termékhez DisplayHDR tanúsítványt igényel a gyártója.

Galéria megnyitása

A DisplayHDR szabvány 1.2-es kiadása szigorúbb követelményeket támaszt a különböző kijelzőkkel szemben, ennek megfelelően a különböző DisplayHDR szintek esetében változásokat eszközöltek. A változások között szerepel, hogy a DisplayHDR 1.2-es kiadása immár szigorúbban veszi a színhűséggel és a színmegjelenítéssel kapcsolatos tulajdonságokat, amellyel az a szakemberek célja, hogy a színpontosság növekedjen a DisplayHDR 1.2-es tanúsítvánnyal ellátott eszközök esetében.

Ez azt jelenti, hogy a DisplayHDR 400-as szint, ami belépőszintnek tekinthető, most már megköveteli bizonyos mértékű DCI-P3 színtér-lefedettség meglétét (90%), míg az 500-as, 600-as és 1000-es szinteknél növelték a DCI-P3 követelményt annak érdekében, hogy azok egy szintre kerüljenek az 1400-as osztálynál megkövetelt értékkel (95%). Fontos változás, hogy a 400-as szintnél immár teljesülnie kell egy minimális színmélységnek, ami 8-bit+2-bit értéket képvisel, ezt FRC (Frame Rate Control) és Dithering segítségével is elérhetik a kijelző-gyártók. Ezzel lényegében az összes DisplayHDR szintnél egységessé vált a szóban forgó követelmény, ami mindenképpen üdvözlendő.

Galéria megnyitása

További érdekes és fontos változás, hogy a fényerősség-szint tesztelését végző metóduson változtattak, így most már nem fekete kijelző mellett történik a mérés a kijelző közepén található 10%-os terület vizsgálatával, hanem a feketétől eltérő színárnyalat megjelenítésével és a kijelző közepének csak a 8%-át mérik, négyzet alapú területen. Ezzel a módszerrel nemcsak a kijelző egy bizonyos területe lesz megvilágítva, hanem az egész, ami valósághűbb körülményt eredményez, például azt a helyzetet is szemléltetni lehet vele, amikor egy SDR környezetben egy HDR videó jelenik meg ablakos formátumban a panelen.

A fényerősséggel/fénysűrűséggel kapcsolatos teszteken szigorítottak, csak úgy, ahogy a fehérpont pontosságát vizsgáló méréseknél is. A fényerősség/fénysűrűség teszteknél szélesebb tartományban folyik a mérés, gyakorlatilag 1 cd/m2-től közel az adott DisplayHDR teljesítményszintben meghatározott maximális fényerősségig tart.

Galéria megnyitása

Vizsgálják továbbá a gyorsan megjelenő feliratok villódzásának mértékét is, amellyel a Local Dimming technológia helyes működését ellenőrzik. A feketeszintet szintén mérik, méghozzá több szintben, ezzel pedig a fotó- és videószerkesztők, illetve a tartalomfogyasztók számára biztosítják, hogy az adott kijelző megfelelő részletességgel mutatja meg az adott tartalmakat, beleértve az árnyékok körül található képi információkat is. Friss HDR vs. SDR feketeszint teszt is érkezett, ami prémiumszintű feketeszint-teljesítményt vár el HDR módban, miközben segít a fogyasztás csökkentésében és az akkumulátoros üzemidő növelésében, ami természetesen leginkább a noteszgépekben található mobil kijelzők és az akkumulátoros mobil monitorok esetében releváns. Friss statikus kontrasztarány teszt is készült, ami minden szinten magasabb kontrasztarány használatára ösztönöz a magasabb követelmények következtében, az 1000-es szint felett pedig a 2D Local Dimming funkció meglétét is megköveteli.

A VESA DisplayHDR szabványának 1.2-es verziója köré épített tesztek már elérhetőek, így a gyártók akár már az új szabvány követelményeivel is lefolytathatják a tanúsítvány megszerzésére irányuló hitelesítési eljárást.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére