A Riot Games-t már sokszor elmarasztalták különböző bíróságok a nőkkel való egyenlőtlen bánásmód miatt, ám most egy ezeknél is kellemetlenebb üggyel kell szembenéznie a vállalatnak, pontosabban annak vezérigazgatójának, Nicolo Laurentnek.

Január 7-én ugyanis az egykori asszisztense, a Los Angeles megyei bíróságon adott be egy igencsak kellemetlen tartalmú keresetet, aminek a tartalma miatt - ha igaznak bizonyul -, valószínűleg nem csak az állását fogja elveszíteni a Riot vezérigazgatója. A 2017 októberében Nicolo Laurent mellé szegődött Sharon O’Donnell 9 ügyben kér segítséget a bíróságtól, ebben pedig szexuális diszkriminációt, ellenséges környezetet, fizetési problémákat jelöl meg.

O’Donnel szerint már a kezdetektől rosszul alakultak a dolgok és folyamatos zaklatásokat kellett eltűrnie. Többször megkapta kritikának például, hogy nem elég nőies a hanglejtése és figyeljen erre oda, miközben Laurent többször ordibált vagy leereszkedő hangon beszélt vele. A nő nehezményezte, hogy a felettese sokszor stírölte őt.

Talán a legsúlyosabb vád mind közül viszont az, hogy Laurent arra kérte egykori asszisztensét, hogy orálisan elégítse őt ki a saját lakásában, miközben a felesége éppen távol van.

A nő szerint mivel nem volt hajlandó szexuális együttlétre a főnökével, ezért kellett valótlan okok és vádak miatt távoznia a cégtől. Laurent panaszt emelt amiatt is, hogy nem fizették ki rendesen a munkaidejét és a túlóráit, illetve nem kapta meg a törvényileg előírt étkezési és pihenési időket sem. Az ügyben majd egy esküdtszék fog dönteni, addig viszont Laurent folytatja munkáját.

A Riot Games közleményt adott ki az ügyben: „…komolyan veszünk minden zaklatással vagy diszkriminációval kapcsolatos állítást, alaposan kivizsgáljuk a dolgokat és bárki ellen fellépünk, aki megsérti az irányelveinket. Mivel ezúttal néhány probléma az ügyvezetőhöz kapcsolódik, ezért az igazgatóságunk egy külön bizottsága felügyeli a kivizsgálást, amit egy külső ügyvédi iroda folytat le.” – Írják a Riotosok a közleményükben.

Amennyiben a belső vizsgálat kideríti, hogy valóban szexuális ragadozóként viselkedik a cég vezetője, az aligha nem próbára teszi majd Laurent házasságát is.

A Riot Games-t jelenleg is több szexuális megkülönböztetési ügy miatt perlik, nem egy korábbi esetben már el is marasztalták vagy meg is büntették a céget.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2021. febr. 17. 8:42
#6

Simán elhiszem hogy a vezető beosztású férfiak tesznek ilyesmit... Kell egy uralkodói mentalitás egy cég/részleg vezetéséhez ami meg hozza magával hogy a beosztottakkal miként fog bánni. 

Viszont ha valaki velem gyökér volt, főnökösködött miközben bebizonyítottam minden lehetséges alkalommal hogy akkor és ott miért hülye, akkor inkább elmentem máshova melózni. Még ha szarabb is lett a fizetés vagy nehezebb a meló. 

Emiatt hiába volt a főnök paraszt és zaklató a csajjal, nem tudom sajnálni. Ha évekig kibírta akkor tűrjön csak tovább nyugodtan...

fszkivan
fszkivan
2021. febr. 12. 23:31
#5

Oké, szóval Rolandka cikke alatt megint túlságosan sok volt a vita és torolni kellett.

mtrx220
mtrx220
2021. febr. 12. 9:25
#4

Olyan mikor lesz, hogy a férfi jelenti fel a nőt rágalmazásért? És meg is nyeri! :)

Mert eddig nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez túl van tolva, és csak arról szól, hogy legyen mindenki egyenlő. Kétségtelen, hogy ez egy átmeneti időszak a civilizációnkban - sok fej fog még porba hullani.

Félreértés ne essék, nincs bajom a fajok és a nemek közötti egyenlőséggel. Tényleg nincs!

Azzal van bajom, hogy az egyenlőség sokak számára azt jelenti, hogy ezzel visszaélve büntetlenül bármit megtehetnek.

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. febr. 12. 11:22

@mtrx220 Azért néhány esetben a józan ész kerekedik felül, és a metoo ügyeskedő húzza a rövidebbet. Cipruson az erőszakot bekamuzó brit lányt ítélték el.

drumfan321
drumfan321
2021. febr. 11. 18:52
#3

Jaj Istenem, phuh, már itt is...=/....Unalmas....kurva unalmas. Ha valahol nem szeretek, mert így, vagy úgy basztatnak, molesztálnak, akkor tovább állok. A tárgyban/témában szereplő sértett 3 éve dolgozik így, a kegyetlen Riot Games-nél. Nem mondom azt, hogy a hölgyek nem keresnek kevesebb ua.-ért a pozícióért, mert ezt személyes közelségemben is tapasztalom. Viszont az első 3 hónap után, amikor nem teljesítenek valamit, ki kell lépni. Nem 2,5 évig előjátékozni még. Nem értem. Javaslom irány a furótorony mellé dolgozni, vagy a bányába, ott lehet panaszkodni.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. febr. 11. 12:33
#2

"fizetési problémákat jelöl meg."

LMAO

MIndjárt megyek és gyorsan beperelem én is a munkáltatomat.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. febr. 11. 18:40

@pepeno1 Attol függ. Ha olyan szerzödése van ami szerint nincs tulora, de ő annyira ostoba, hogy benn marad többet dolgozni, akkor csak magát hibáztathatja, az ott önkéntes munkavégzés, mert ő unatkozik otthon.

tookmindegy
tookmindegy
2021. febr. 11. 12:04
#1

Számomra továbbra is fura, hogy évekig dolgoznak ezek a nők ilyen bántalmazó környezetben. Mindegyik mazohista vagy mi?

ElEvEn11
ElEvEn11
2021. febr. 16. 14:50

@ájPon Egyetértek. Saját tapasztalat, hogy ide még a gamer közösségből is leginkább a legalja kommentek kerülnek. Valószínűleg nem feltétlenül a legélesebb késektől a fiókban. Hímovinizmus, idegengyűlölet, homofóbia, transzfóbia, az együttérzés teljes hiánya, alapvető tudományos (, de kb általános iskolai) ismeretek hiánya, hivatkozások teljes hiánya, amikor egy állítást ideírnak, irígység és sok más. Szélmalomharc. Sajnos az.

Vissza az oldal tetejére