Néhány héttel korábban már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy az LG egy szerényebb G5 modellen is dolgozik, de ezúttal sajnos nem egy olyan mobilról számolhatunk be, ami egy hangzatos jelzővel illetve próbál meg alacsonyabb árszegmensben is érvényt szerezni magában. Mint kiderült, ez az okostelefon változatlanul G5 néven fog futni, csak más régiót vesz célba, mint az „eredeti” készülék.
A most megjelent LG G5 természetesen megkülönböztethető lesz az abszolút csúcsmodelltől, de ehhez ismerni kell majd a különböző kivitelek azonosítóját. Kezdjük is ezzel a hírt. Az LG G5, ahogy korábban megismertük, tehát a Qualcomm Snapdragon 820 chipjével felvértezve, a H850 típusjelölést kapta, az újdonságként érkező, Snapdragon 652 lapkára bízott kiadás pedig már a H840 azonosítóra hallgat. Jelen állás szerint úgy fest, hogy egyik másik régióba csak ez a visszafogottabb gépezet juthat el, és hivatalos körülmények között az LG nem kívánja mindkettőt forgalmazni egy térségben. Felmerül viszont akkor a kérdés: merre melyik eszköz felbukkanásával lehet számolni? Nos, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az LG G5 H840 a latin-amerikai piacokat veszi célba, míg minden más régió az LG G5 H850 vadászterülete lesz. Most, hogy ezt tisztáztuk, vegyük közelebbről is szemügyre az új variánst.
A H840 jelöléssel illetett modellben az a Snapdragon 652 (MSM8976) lesz tehát, ami négy-négy Cortex-A72 és Cortex-A53 processzormagnak ad otthont, melyek 1,8 és 1,4 GHz-es frekvencián üzemelnek. Ilyen téren még nem is lenne probléma a szerényebb szerkezettel, az igazán fájó pont a grafikus lehetőségek terén köszönt be. A csúcsgépben az Adreno 530 IGP (MSM8996) teljesít szolgálatot, míg a szerényebb vasnál be kell érni az Adreno 510-zel, ami a legfrissebb mérések szerint a Snapdragon 808-ban fellelhető Adreno 418-tól is elmarad. Márpedig itt szükség van a grafikus teljesítményre, ugyanis a mobil többi része nem igazán változott, ami azt jelenti, hogy 2560 x 1440 képpontot kell mozgatnia a Qualcomm MSM8976-nak. A rendszermemória kérdése egyelőre még nem teljesen tisztázott, azonban úgy fest, hogy ilyen tekintetben két kivitele lehet a H840-nek. Az alapot biztosan 3 GB RAM jelenti majd, de elvileg akár 4 GB-tal is felbukkanhat, mint a kvázi nagytesónak tekinthető H850.
Mi változott még? Igazából szinte semmi, de persze részletes tesztek nélkül ezt nem érdemes kijelenteni, illetve annyit mindenképpen ki lehet emelni, hogy itt már nem opcionális a Dual-SIM lehetőség, hanem alapból megvan. Az LG G5 H840 egy 5,3 colos Quad HD kijelzőnek ad otthont. Az előlapját megelevenítő panel felett egy 8 megapixeles szelfikamera üldögél, amihez egy 16 és egy 8 MPixeles társ csatlakozik a hátlapon, ugyanis kettős kamera konfigurációról beszélhetünk. Az elkészült fotók és videók a 32 GB-os tárhelyen kerülnek mentésre, de persze mivel bővíthető a készülék, így akár a memóriakártyára is vándorolhatnak a felvételek. Az operációs rendszer szerepében az Android 6.0 Marshmallow tűnik fel, melyet a tervezők az LG UX felhasználói felületbe öltöztettek. A mobilt egy 2800 mAh-s akkumulátor hivatott táplálni, ez a gyorstöltés révén hamar újult erőre fog kapni, ráadásul néhány mozdulattal cserélhető is.
Szerencsére a teljesítménybeli visszalépést nem lehet érzékelni a modularitáson sem, ez G5 változat ugyanúgy cserélhető alsórésszel lett megáldva, mint a Mobile World Congressen bemutatott okostelefon. Ez pedig azt jelenti, hogy ugyanúgy lehet hozzá csatlakoztatni például a fotós vagy a Bang & Olufsen modulokat – az előbbi extra üzemidőt, több gombot és kényelmesebb fogást biztosít, az utóbbi pedig jobb hangzásvilágról próbál gondoskodni. És persze a későbbiekben érkező kiegészítőkkel is együtt működhet.
Az LG G5 H840 Panamában bukkant fel a gyártó ottani hivatalos honlapján. Arról egyelőre nem tudunk nyilatkozni, hogy ez a variáns mennyibe fog kerülni, de remélhetőleg szerényebb összeg szerepel majd az ércéduláján, mint a G5 H850-nek.