Spyro, a kis lila sárkány (aki nagyon cuki és idén tulajdonképpen már húsz éves, tehát felnőttnek is tekinthetjük) ismét nekiláthat, hogy tüzessé tegye a talajt néhány rosszfiú lába alatt. A szeptember 21-én érkező Spyro Reignited Trilogy a három eredeti Spyro-játék (Spyro the Dragon, Spyro 2: Ripto’s Rage!, Spyro: Year of the Dragon) teljes, remastered gyűjteménye, melyet feljavított grafikával élvezhetünk PlayStation 4-en, PlayStation 4 Pro-n, Xbox One-on, és Xbox One X-en is.
A fejlesztő Toys for Bob az alapoktól építette újjá Spyro kalandjait. Visszatér a szórakoztató játékmenet, amire a rajongók emlékezhetnek: több, mint száz pálya, felturbózott jutalmak és kihívások várnak ránk, de nem hiányoznak majd Spyro sárkánybarátai, valamint olyan régi, közkedvelt ismerősök sem, mint Sparx, a szitakötő, Hunter, Sheila, Agent 9 és Byrd őrmester sem. A stúdió sokat javított a környezeteken, az irányításon és a különböző fényhatásokon, illetve teljesen újraforgatták a mozibetéteket.
Minden pálya hűen követi az eredeti játékokat, a karaktereket sokoldalúbbá tették, és mindent számos apró részlettel gazdagítottak. Újragondolt formában megjelenik majd Stewart Copeland eredeti muzsikája is.






























