Az Apple az idei évben nem készül az iPhone 17 utódjának bemutatására, az iPhone 18 Pro modellek azonban biztos, hogy be fognak futni, és ezekhez új rendszerchipet is tervez a vállalat. A zászlóshajóként érkező okostelefonok az Apple A20 Pro lapkával érhetnek partot.
Folyamatosan jönnek az iPhone 18 Pro okostelefonokkal kapcsolatban a pletykák, és a napokban egy nagyon érdekes kiszivárgó információ látott napvilágot ezekkel kapcsolatban. Kikerült a nyomtatott áramkör és a chipek tokozásának ábrája.
A napvilágot látott képből kiderült egyebek mellett, hogy a jelek szerint az Apple szakít a 64 bites szélességű memóriabuszok alkalmazásával. Az Apple A13 bevezetése óta a vállalat összes Apple A szériás lapkája 64 bites és négycsatornás memóriavezérlőt használt, azt megelőzően pedig legfeljebb 128 bites, kétcsatornás megoldások akadtak még.
Az Apple A20 Pro viszont már 96 bites szélességű memóriabuszokkal készül, így a jelenlegi A19 Pro rendszerchiphez képest már 50%-kal nagyobb sávszélességgel indíthat.
Arról megoszlanak egyelőre a hírek, hogy milyen memória fogja felütni a fejét az Apple A20 Pro mellett. Voltak olyan pletykák, melyek már az LPDDR6 bevezetéséről szóltak, de valószínűbb, hogy egyelőre még marad az LPDDR5X mellett a vállalat. Jelenleg az extrém módon megnövekedett memóriaárak is abba az irányba terelhetik a cupertinóiakat, hogy az olcsóbb és biztosabb megoldásnál maradjanak. A tempó viszont ettől függetlenül nőhet, így a sávszélesség akár több mint 50%-kal is emelkedhet a generációváltással.
A felturbózott memória-alrendszer egyértelműen a mesterséges intelligencia műveletek végrehajtása során lehet majd hasznos. Az Apple egészen biztos, hogy arra gyúr, hogy az Apple A20 Pro minden eddiginél több feladatot legyen képes helyben, online kapcsolat nélkül megoldani.
Ennek köszönhetően fokozható a biztonság, a stabilitás, és a gördülékenyebb működés. Tehát lényegesen jobb lehet a felhasználói élmény. Az iOS 27-ben már több olyan funkció is van, ami a mostani kollekcióból csak az iPhone Air és iPhone 17 Pro modelleken fog menni az Apple Intelligence csomagból, mert csak azok tudnak elegendő RAM-mal szolgálni. Ilyen a természetesebb, még emberibb hangon megszólaló, testreszabott Siri, valamint a rendszerszinten széles körben elérhető, nagy pontosságú diktálási lehetőség.
Új tokozásra is vált az Apple, nem egymásra lesz a memória és a rendszerchip rétegelve, hanem egymás mellé kerülnek, de egy alapon fognak osztozni. Ezzel a kialakítással jobb lesz a chipek hőelvezető képessége. Az MI feladatok végrehajtása során fellépő folyamatos nagy terhelés mellett jobban tudnak így teljesíteni. Nem utolsósorban ez nagyobb szabadságot adhat a memóriakonfigurációk variálása esetén.
A várakozás szerint az Apple A20 Pro a legnagyobb fejlődést a Neural Engine, vagyis az NPU egység mutatja majd a teljesítményét tekintve. Érdekes lesz majd látni, hogy ezen a fronton milyen újítással készül a cupertinói alakulat most, hogy már náluk is a mesterséges intelligencia kerül a fókuszba.