A napokban kiszivárgott néhány információ, illetve néhány fotó, amelyek alapján erősen úgy tűnik, hogy a Microsoft száműzi a Windows 8-ból a Start gombot, legalábbis a jelek szerint alapbeállításban nem lesz elérhető az új operációs rendszerben a megszokott gomb. Az utóbbi hetek, illetve hónapok eseményei alapján ez a lépés nem is oly meglepő, hiszen a Microsoft már tavaly is hangoztatta azon véleményét, hogy a Start gombnak mennie kell, hiszen a felhasználói szokások az elmúlt évek során jelentősen megváltoztak.

Utóbbi kijelentéssel a cég illetékesei valószínűleg arra céloztak, hogy sokan már amúgy is asztali ikonokkal, gyorsindítóval, vagy a tálcára letűzött ikonok segítségével érik el a számukra fontos alkalmazásokat, beállításokat, illetve egyebeket. A hiányzó Start gombról készített képek a Windows 8 Consumer Preiview kiadásából származnak, ami a vélekedések szerint a hónap folyamán megjelenő első béta kiadás előfutára lehet.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy a tesztelők szerint a felhasználói kezelőfelület bal alsó sarka továbbra sem marad kihasználatlan: ott ugyan nincs Start gomb, de ha a terület fölé visszük az egérmutatót, akkor egy menüablak most is megjelenik. Hasonló a Developer Preview-ban is jelen volt, igaz, ott még Start gombbal érhettük el ezt a menüt. A Neowin állítása szerint utóbbi mozdulattal, azaz az egérkurzor bal alsó sarokba történő mozgatásával maga a Metro felhasználói kezelőfelület jön elő, nem egy, a Start menühöz hasonló menü.

Hogy végül is lesz-e lehetőség a megszokott Start menü igény szerinti visszaállítására? Nos, ez egyelőre rejtély. Ahogy megjelenik a hivatalos béta kiadás, fény derül erre is. Úgy tűnik, hogy az 1992 és 1995 között kifejlesztett Start menü, amely először a Windows 95-ben mutatkozott be, majd végigkísért eddig minden Windows kiadást, a Windows 8 megjelenésével nyugdíjba mehet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

87 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dilofekete
dilofekete
2012. febr. 8. 17:33
#75

Legalább a minialkalmazások rohadtul meghalnak, mivel az összes el fog férni a metro kezelőfelületén is, animáltan vagy akárhogyan, itt véleményem szerint az a cél, hogy érintő képernyőn, ahogy mások is gondolják, ne legyen helye ikonoknak, hanem valami szórakoztató háttérkép programnak, vagy akárminek, amivel lehet ökörködni vagy nem ez, de talán reális xD

lpmaskmancick
lpmaskmancick
2012. febr. 8. 16:09
#74

Szerintem se volt normális, aki kivette belőle a start menüt. Inkább abból nyitogatok meg dolgokat, minthogy az asztal és a tálca teli legyen ikonnal.

maláj
maláj
2012. febr. 8. 16:05
#73

hát ha ez ilyen marad akkor nekem biza kimarad az életemből ...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. febr. 8. 13:15
#72

@kiskoller: Az Ubuntu eléggé döcög az ARM platformon, gyakorlatilag a kernelen kívül van egy maroknyi driver, amivel működik egy maroknyi hardver, de alapvető libek nincsenek még portolva, ezért az elterjedt alkalmazások 90%-át egyelőre lefordítani sem lehet ARM platformra. Odébb van az még.

kiskoller
kiskoller
2012. febr. 8. 13:45

Pedig láttam videót egy ARM procis netbookról, ahol alapból Android futott, de egy krapek rádobott egy Ubuntu netbook editiont és futott a firefox, ooffice, meg ilyenek. Ha érdekel rákeresek.

Toshiba ac100 ubuntu. Erre keress rá youtubeon, van egy rakat videó.

Persze nem 100%ig működik, de megy. Olyan Linuxosan xD

Tanis
Tanis
2012. febr. 8. 11:07
#71

Asagrim: kicsit offtopic, de ott a pont. Az új menürendszert csak meg kell szokni, de az az ember biztosan fejlövést érdemel, aki jóváhagyta, hogy felső sávba kerüljenek a gombok oldal helyett. Ráadásul átméretezhetetlen, áthelyezthetetlen stb. Irtózatosan szar és nem mellesleg az értelmesebb szoftverek garmadája példa a hely jobb hasznosítására.

kiskoller
kiskoller
2012. febr. 8. 10:54
#70

Nekem mint átlagjúzer semmi bajom sem volt a Vistával. Anno ezt a gépet (akkori mércével mérve szuperszámítógép) XPvel kaptam de próbaképp rádobtam a Vistát. Utána jópár évig nem is váltottam, még amikor megjelent a WIn7 akkor sem, mert egyszerűen meg voltam vele elégedve. Lehet hogy nagy volt a gépigénye, de, mint mondtam ez engem nem zavart mert jó gépem volt. Mióta Vista-t és Windows 7et használok nem volt még kékhalálom alapjáraton (természetesen amikor tuningoltam és nem volt stabila rendszer volt dögivel). Nem éreztem sem a Vistanal sem az Win7nél hogy lassabbak lennének az Xpnél, viszont sokkal de sokkal kényelmesebbek. Ez az Aero az egyik legkényelmesebb GUI a piacon (szerintem a KDE 4 illetve az Awesome jobb nála bár egyik sem ennyire intuitív) amit a Win7nél is szépen fejlesztettek.

Én úgy gondolom, hogy ha rendesen megcsinálják ezt a Metro GUI-t akkor azt fogom használni, mert nekem a változás nem negatívum. Csak meg kell szokni pár nap alatt, és kész. Viszont nem tudok semmi érdemleges bónuszról sem, ami számomra fontos lenne. (kivéve tán az FX-es javítást) Az hogy ARM-re megy, nekem nem számít, ha lenne egy ARM-es tabletem Linuxot vagy Androidot tennék rá. (Tudtommal az Ubuntu már réges rég megy bizonyos ARM procikon, ahogy a Gentoo is, bár ezt még nem próbáltam ki)

Én nem látom a felhasználófelület unicitásának szükségességét, szerintem különböző funkcionalitású készülékehez különböző felület dukál.

Talán ki fogom próbálni a Win8-at ha kapok sulitól vagy apámtól egy CD-t, de mivel csak játékra használok Wint (és erre is egyre jobb a Linux) ezért nem nagyon látom szükségességét a váltásnak.

vakpal
vakpal
2012. febr. 8. 9:20
#69

Komolyan nem tudom honnan szedik hogy ezek az átalakítások jók. Az egyszerű felhasználóknak valóban mindegy az egész, mert nem értenek hozzá ami nem baj, de nem is tudják hogy lehetne más. Szenvednek azzal ami van. Lehet az egységesítés jó a gyárak szerint mert nem kell minden alkalommal valami újat kitalálni, az idő meg pénz. Ezért szaladgálnak az utakon pl tök egyformán kinéző német autók. 10m után ha a feliratot nem látja az ember nem lehet mondani hogy melyik típus. Visszatérve, lehet hogy olyan szinten ötlet hogy nem kell több dolgot megtanulnia az embernek, na de eleve bukott az elmélet mert ugye minden win ben kirántották az emberek alól a talajt tanuljál újat kis köcsög... Erősen sántít az elmélet. A csempés divat nem tudom meddig él lehet van akinek jó van akinek nem, de nem fogja tudni megszokni mindenki. Példa képen a felhozott Office 2007 az új kezelő felületét 2010 -ben sem lehetett megszokni. Lehetőleg pedig csavartak rajta még egyet hogy szívjon vele a felhasználó. Ugye gondolná az ember hogy aki 2007 -es használta annak a 2010 nem jelent nagy kihívást és megszokta és gyorsabban dolgozik mint a régi menüssel. A valóság amit én tapasztaltam hogy ez közel nincs így. Akivel beszélek és szóba kerül az új Office menüje mindenki szidja és kéri hogy mutogassam meg mi hol van. Mivel nem használom én sem tudom megmutogatni, nekem szenvedés minden alkalommal, mert keresgéléssel megy el az idő de hát nem vagyok célközönség gondoltam másnak jobb. Az mondjuk vicces hogy LibreOffice -ban ugyan azt a feladatot jelentősen hamarabb meg tudom csinálni. Ami mutatja hogy nem csak a Design -t kéne nézni hanem hogy mennyire logikus valami... Szóval sok sebből vérzik az MS újító hozzá állásának elmélete. Az nem baj hogy újítanak, de nagyobb szabadságot kéne adni a felhasználóknak. Nem rájuk erőltetni valamit. Nem csak ezekért, de ezért is használok már inkább Lunux -ot.

CyberPunk666
CyberPunk666
2012. febr. 8. 17:17

Ajánlom figyelmedbe a célközönségről szóló írásomat. Ha a programok ki fogják használni a csempék adta lehetőségeket, akkor egy átlagfelhasználónak (bőven többségnek) igenis előrelépés lesz.

Az office menüt amikor először megláttam kicsit érdekesnek találtam, nem voltam elragadtatva, majd elkezdtem használni, néhány kattintás a felső menüsoron, hogy mi hol van és rá kellett jönnöm, hogy nagyon logikusan minden ott van ahol keresném. Az utóbbi idők egyik legjobb újítása.

arról nem tehetnek, hogy valaki nem képes logikusan belátni, hogy a nézet menüben az elrendezés, méretezés van, csak megtanulta ész nélkül, hogy a régiben, fájl, oldalbeállítások, ami rohadtul nem volt logikus. Persze gondolhatták volna, hogy a többség így tanul és nem pedig átgondol. A microsoft nagyon ott van az elmúlt pár évben a gui fejlesztés terén és leigazolt pár éve néhány nagy nevet és ez meg is látszik a w7 minőségén.

Cannapeace
Cannapeace
2012. febr. 8. 0:21
#68

Egyenlőre a win7-nek van jó win95 kinézete win8-nál ez borzalmas, gyerekek ne csicsás legyen mint a karácsonyfa és hogy telefon menüje van borzalmas, egy a lényeg stabil legyen mint a 3 lábú szék. erre vártam win95 megjelenése óta. Azt ezután megint kiszúrjak a szemünk valami szeméttel mert szerintük mink ilyet akarnánk vagy mi?

mythbuster
mythbuster
2012. febr. 8. 0:01
#67

Biztosan hitelezve megkapta a lite kiadást...

muci07
muci07
2012. febr. 7. 22:42
#66

Nem tudom mit vagytok oda... Én feltettem a W8-at és szerintem nagyon egyszerű, gyors és sokkal átláthatóbb mint a 7... Szóval ha kijön én váltok, mert tetszik. És még a béta verzió is tök stabil, ha futnának rajta a programjaim akkor fent is hagytam volna, de így vissza kényszerültem rakni a 7-et... Egyáltalán nem így néz ki, mint ahogy a képeken, nem tudom honnan szedik ezeket az iPon-os szerkesztők!

berreg
berreg
2012. febr. 7. 21:56
#65

Szerintem az XBMC jobb Media Center mint a Windows-os.

berreg
berreg
2012. febr. 7. 21:52
#64

Most mit paráztok!?

HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer

RPEnabled string

0 (inactive) or 1 (active)

vagy Google: w8DevPre SMT

Vagy majd betemetjük a teljes Metro-t win7lite-al vagy valami hasonlóval.

Rönk-Fakli
Rönk-Fakli
2012. febr. 7. 21:32
#63

Majd gugli bácsi csinál nekünk oprendccert vagy les pcdroid (android után szabadon), :D;):P

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. febr. 7. 21:08
#62

Ja, Win7-ben az egyetlen rész, amit szerettem és sokáig használtam is, az a Media Center volt. Amikor elért ide, asszem 2010-ben a DVB-T adás gyorsan vettem is egy kártyát, és onnan kezdve gyakorlatilag csak MC-nek használtam az asztali gépet, távirányítóval, külső vinyóval, youtube pluginnal. A Win7-es MC-nek nyomába se ér semmilyen másik MC program, ezt meg kell hagyni.

Azóta lett egy DVB-T-s, beépített média lejátszós TV-m, ami gyakorlatilag feleslegessé tette a gépet, így el is adtam, azóta a TV vette át a MC szerepet.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. febr. 7. 21:02
#61

A Windows 2000 volt az utolsó jól műkődő, KOHERENS windows. Azóta minden windows verzió úgy néz ki, mint egy félbehagyott diplomamunka, tele félig megvalósított koncepcióval és az előző korszakból megmaradt csökevényekkel. Nem mondom, hogy nincsenek jó újítások, csak ezek sajnos elenyészőek az idegesítő / szükségtelen, és a mindennapi munkát is megnehezítő értelmetlen változtatások mellett, ami alapján bennem, és még sok embernek a környezetemben a windows, mint termékről fokozatosan egyre negatívabb véleménye van, és nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy minden új verzió az elmúlt 10 évben egy csalódás volt.

A win2k-t imádtam, az XP-t szerettem, a Vistát elviseltem, a Win7-et már utáltam, a Win8-at ha egy mód van rá messziről elkerülöm.

fekszi
fekszi
2012. febr. 7. 20:55
#60

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a start gombot 3 dologra használom: vezérlőpult, leállítás, újraindítás. A többi nálam felesleges. A metro kinézet még mindig undorító, mint ahogy a windows gomb nélküli tálcás kép is. Teljesen hiány érzetem van, hülyeségnek tartom az eltüntetését. Inkább változtassanak a menüjén vagy ilyesmi de hagyják meg. A metrot meg... könyörgök felejtsék már el... vagy csak száműzzék a wp8-ba.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. febr. 7. 20:48
#59

Szerintem itt ti is nemlétező "átlagfelhasználóról" beszéltek..

Aki ért a számítógéphez, vagy hobbi szinten is foglalkozik vele, az vagy nem használ Windows-t, vagy addig faragja, amíg megfelelő lesz neki, mert gyárilag nem az, és közbe szidja, hogy ennyi pénzért miért nem lehet valami működő dolgot csinálni.

Aki nem ért a számítógéphez, az megint csak szidni tudja, mert amit 1999-ben megtanult a tréningen, hogy balklikk a zászlón és akkor előjön a start menü, na ez a tudás minden új windows verzióval elavul, és 3 évente tanulhatja újra a komplett kezelést, mert itt állandóan forradalmasítják a user experience-t, igaz, hogy közbe nem csinálnak mást, csak ugyanazt a kupac szart időről időre átrendezik. Tényleg, az egységsugarú júzert úgy lehet a legjobban megszivatni, ha átrendezzük a gépét. Ismerek olyan embert, akinek a Windows XP-vel bejött Documents and Settings = minden juzer tartalom egy helyen koncepció sem tiszta a mai napig (holott ez már a legelső UNIX rendszerekben is így volt a hetvenes években), és mindent a "cégyökérbe" ment... Na az ilyen embereknek ha eléjük tolsz egy Metro UI-t szerintem lerúgják az asztalról a monitort...

dilofekete
dilofekete
2012. febr. 7. 20:38
#58

anno volt egy egybegép érintőképernyős, nvision támogatással, volt olyan is, ami 240hz es 3d-s, de ezek a monitorok nem terjednek el valami miatt külön, talán nem ez a jövő egészen egyszerűen, szóval a kezelőfelület elhagyása szerintem, totálisan lényegtelen, hogy formabontó, mivel hamarosan a mostanit és a következőt is a kukába vágják, egészen egyszerűen, mert ném éri meg nekik majd azokat gyártani, már most se viszik túlzásba a kijelző gyártást ha észreveszitek és hol lenne egy snasz start mező az akkorihoz, ezzel csak max kihasználnak egy olyan program csomagot, mai minden kissebb rendszert egyesít és ez igen is jó dolog, hogy legalább nem lesz 88 millió kis cég, hanem egy nagy és csak egy ember húzza le a bőrt a többiről, így talán egyszer nem kell foglalkozni a jogvédett tartalmakkal sem, ez a lépés egy csöppet jogos is, taktika lépés inkább, mintsem esztétikai, habár az is, mert metro tudhat 3d-s tartalmat megjeleníteni simán.

ThompsoN
ThompsoN
2012. febr. 7. 20:02
#57

Van a dologban fantázia, bár nekem úgyis mindegy. Windows 7 alatt sem használom a start menüt, mivel a kikapcsolás, hibernálás, készenlét, újraindítás funkcióknak csináltam egy gadgetet (amit kiegészítettem egy monitor kikapcsolása funkcióval is), így 1 kattintással tudom vezérelni a gépet. Engem az nagyon idegesít, ha az asztalom üre, most is tele van mindenféle parancsikonnal, aminek a felét nem használom.:)

Átlagfelhasználónak jó lesz ez, aki meg nem átlagfelhasználó, az megtalálja a módját, hogy hogyan váltsa ki ezt a Metro felületet.

Rönk-Fakli
Rönk-Fakli
2012. febr. 7. 19:55
#56

Végül is igazad van.. majd a nagy asztal mellé készítenek a gyártók duplafranciaágyat, hogy a 27" moncsi elférjen :D majd azt ölelgetük és nem az asszonyt :D :DxD

Rönk-Fakli
Rönk-Fakli
2012. febr. 7. 19:37
#55

CyberPunk666: Te pl milyen messziről nézel mondjuk egy 27" monitort? majd minden alkalommal felhasalunk az asztalra, hogy full hd-s órás egérpadot tapizhassunk? egérrel xx-szer hamarább végzel..

Amúgy nem aggódom.. majd lelkes programozók vagy kis szoftverfejlesztő cégek írnak progit amiben lesz startgomb stb. WinOptimizer mellet pl Win7Themes (vagy akármi), nagyon jól elfog férni.. és tök mindegy lesz, hogy még egy plusz progit telepítesz.. anno a office2007 menüjét is átértékelték és átszabták.. volt is sírás-rívás.. gyorsan lett kis progi ami a régi menüt visszaállította..

CyberPunk666
CyberPunk666
2012. febr. 7. 19:41

ha valamit új bekezdésbe írok az azt jelenti, hogy az új gondolat.

Az érintést az érintőképernyős laptopok miatt gondoltam hasznosnak, az asztalit egérrel használják, DE a jövőben szerintem a monitorok között is lesznek vezeték nélküli érintős példányok, amiket lekapva a tartóról beveszel az öledbe mondjuk reggel az ágyban netezésre.

Nem arra kell gondolni, hogy ma valamit mire nem tudunk használni, hanem arra, hogy holnap mire igen.

dilofekete
dilofekete
2012. febr. 7. 19:35
#54

Ha megnézed, hol tart a technika, hogy teszem azt kövi xbox on elfutna lazán az auto cad és egyesek még mindig ddr1 vagy sd rammal szenvednek, az összehasonlíthatatlan, talán, ha elfut rajta egy városépítős játék akadozás nélkül, mint egy sims például, akkor azon felhasználók rangsorolhatóak lehetnének. :D

Layosh
Layosh
2012. febr. 7. 19:21
#53

A power user mint több barátom is a win7 a Win95 féle kinézettel használja :) Ennyit róla :)

zvigh
zvigh
2012. febr. 7. 19:12
#52

Inkább adjátok olcsóbbanan a Win7-et, szarházi kapzsi microsoft.

A nyolcast meg leszarom. Vagy nem. Ki tudja. Majd kiderül.

Layosh
Layosh
2012. febr. 7. 19:08
#51

Én azt az egy vackot nem értem hogy a régi tálcát miért nem lehet eltüntetni? miért kell neki keret? meg átlátszóság? csak jelenek meg ott is keret nélkül a cuccok és szvsz... Meg ha oda lerakok ikont, mi a frászért van másfél ikonnyi távolság köztük??? És most ezzel kihúznak a bányából hogy dupla felület mi? Jah persze...

Amúgy meg most komolyan kérdezem, mit nyávogtok hogy jajj sok memóriát kér. Jah 280 Megabájt ember.... Olvass már utána. Akkor mi a redváért van a gépedben 8 giga? Jah mert a hülye játékod olyan jól fejlesztik hogy elég neki talán 6 giga... Ennyit róla... És ne hasonlítsunk már akkor egy pöcs alkalmazást egy operndszerhez... kicsit több processz fut le egy oprendszeren mint egy játékon...

/ 3
Vissza az oldal tetejére