SZÁLLINGÓZNAK A GTX 465-ÖSÖK

A GeForce GTX 465-ös videokártya a tegnapi nap folyamán végre hivatalosan is hódító útjára indult, mint arról már beszámoltunk. A termék megjelenésével a Fermi architektúra a korábbinál alacsonyabb árkategóriába is betört, azaz mostantól szélesebb rétegnek lesz lehetősége DirectX11-es támogatással ellátott GeForce videokártya vásárlására.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. jún. 1. 13:01
Szállingóznak a GTX 465-ösök

A GeForce GTX 465-ös videokártya a tegnapi nap folyamán végre hivatalosan is hódító útjára indult, mint arról már beszámoltunk. A termék megjelenésével a Fermi architektúra a korábbinál alacsonyabb árkategóriába is betört, azaz mostantól szélesebb rétegnek lesz lehetősége DirectX11-es támogatással ellátott GeForce videokártya vásárlására.

Mivel a bemutató óta  már nagyjából eltelt egy nap, így most már a nevesebb gyártók közül szinte mindenki bemutatta saját megoldását GeForce GTX 465 témában. Egy-két kivételtől eltekintve a nagy többség referencia órajelekkel és referencia hűtéssel ellátott kártyákat mutatott be, de ezt már megszokhattuk: az igazán ütős, gyárilag tuningolt modellek, illetve az egyedi hűtéssel felvértezett példányok a hivatalos megjelenés után pár héttel érkezhetnek. Az alábbiakban a hír írásának pillanatában rendelkezésre álló információk alapján készítettünk egy táblázatot, ami segít eligazodni a friss kártyák kínálatában. A táblázat szélén piros, illetve zöld felirattal jelezzük, hogy tuningolt vagy gyári órajeleken üzemelő modellről van-e szó.

 

Hűtés tekintetében négy modell is van, amely szakít az Nvidia referencia megoldásával: az egyik a Gigabyte GTX 465-öse, amelyen egy négy hőcsőből és két darab 80 mm-es átmérőjű ventilátorból álló egyedi hűtő van jelen, míg a másik a Palit kártyája, amely egy az egyben a Gainward GeForce GTX 470 GOOD Edition két, egyenként 90 mm-es átmérővel büszkélkedő ventilátorral dolgozó egyedi hűtőjét örökölte (akárcsak a Gainward GTX465-ös kártyája természetesen). A Palit megoldása különleges abból a szempontból is, hogy a referencia modelleken található két DVI és egy mini HDMI port mellett még egy DisplayPort videó kimenetet is tartalmaz. A Galaxy egy egyedi, egy ventilátorral rendelkező hűtést helyezett el friss kártyáján, a ventilátor egy nyitható keretben foglal helyet, így könnyedén eltávolítható a mögötte felhalmozódott por.

Ahogy az a fenti táblázatból is kiderül, az EVGA az egyetlen gyártó, aki már most kínál egy GeForce GTX 465 SuperClocked névre keresztelt modellt, amely gyárilag megemelt órajelekkel érkezik. A tuning mértéke csekély, egyedi hűtés sem jár a kártyához, és 20 dollárral drágább, mint a referencia változat.

Némi szerencsével GTX 470-et varázsolhatunk a GTX 465-ös modellekből

A szemfüles külföldi tesztelők egy meglehetősen furcsa lehetőségre hívták fel a figyelmet a friss termékekkel kapcsolatban. A kártyák egy része minden különösebb gond nélkül átalakítható GTX 470-es modellé, ugyanis a GTX 465 ugyanarra a PCB-re és ugyanarra a nyomtatott áramköri lapra épül, mint a GTX 470, sőt, még a GPU is azonos. A siker kulcsa több összetevőtől is függ: először is rendelkezésre kell, hogy álljon mind a tíz darab GDDR5-ös memóriachip a kártyán (1280 MB), másodszor pedig szerencsére van szükség, hogy ne hibás GTX 470-es GPU lapuljon a terméken. A memória chipek jelenlétéről egy egyszerű szemrevételezés után meggyőződhetünk, de ehhez sajnos le kell bontani a kártya gyári hűtését. A GTX 465 esetében BIOS-szinten tiltják le a fennmaradó memória mennyiséget, ha mind a tíz memória chip jelen van, mint ahogy a GPU egyes részeit is, ezért van lehetőség ezek engedélyezésére.

A trükkhöz BIOS frissítésre van szükség: a GTX 470-es videokártyának a BIOS-át kell megpróbálni feltenni a termékre, de mindezt csak saját felelősségre tehetjük. Egyrészt egy ilyen művelet után könnyedén ugorhat a garancia, másrészt, ha nincs szerencsénk, és hibás GeForce GTX 470-es GPU-ra épül a GTX 465-ös újdonságunk, akkor erősebb kártya helyett egy instabil, kvázi használhatatlan VGA lesz a próbálkozás jutalma.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ver_Pistike
Ver_Pistike
2010. jún. 2. 17:04
#14

Azért azt megjegyezném hogy az AMD prociknál csupán 1-2 beállítás módosításával elő lehet hozni a + magokat és ha valami nem működik akkor BIOS-resetel vagy sima újraindítással és a beállítások módosításával orvosolni lehet a problémát.Ellenben itt magát a kártyát vezérlő szoftvert cseréled le és ha nem működik a kártya utána akkor jöhet a ráolvasás.Igazából engem az érdekelne hogy ha nem működik rendesen a kártya vissza lehet-e tolni bele a régi bios-át avagy sem.Tolhatnának egy ilyen tesztet is a srácok. :)

zlatzky
zlatzky
2010. jún. 2. 16:02
#13

Ezek olcsobbak, mint amire szamitottam. Alig kerulnek tobbe, mint a GTX 260-asom. Erdekes lenne latni, mennyivel tudnak tobbet. Esetleg tud valaki valami osszehasonlito tesztrol? Mondjuk egyenlore meg nem akadt gondom a 260-assal, 1600x900-ban csont nelkul visz mindent, de hamarosan ugyis cserelni kell. Sajnos.

thspo
thspo
2010. jún. 1. 18:13
#12

amúgy ha az AMD termékeiben lehet feloldani magokat az isteni áldás (SŐT még cikket is szánunk rá) ha az nvidia-ban az pedig olcsó reklám fogás? :)

Cobrusz
Cobrusz
2010. jún. 1. 15:55
#11

giga az nagyon tetszik:$

tessék itt egy varázsló: [LINK]

pal07
pal07
2010. jún. 1. 15:38
#10

Jó karik de szinte alig mutatott fel valamit az dx11 és jelenleg nekem legalább is nem éri meg majd kb 1-1.5év mulva.

thspo
thspo
2010. jún. 1. 14:43
#9

nem lesz ez azért rossz kártya ha jóárasodik, de ehhez sztem majd 40k alá kell mennie, akkor már jó vétel lenne, de az még nem most lesz :).

egy kis teszt:

http://www.guru3d.com/article/geforce-gtx-465-sli-review/11

azért ami szembetűnő, hogy a gf100-as kártyák baromi jól pörögnek SLI-ben, ha kijön a gf104 és ezt a jó tulajdonságukat megőrzik, akkor nem lesz rossz ötlet befektetni egy-két kisebb kártyából álló SLI rendszerbe :)

rabib
rabib
2010. jún. 1. 14:27
#8

Mibe akarták beleírni a HD5970 biosát?:O xD

tasiii
tasiii
2010. jún. 1. 14:13
#7

ocsabi - meglepő :D:D

tasiii
tasiii
2010. jún. 1. 13:50
#6

ÁLTALÁBAN:)a gyári tuningos kártyák válogatott darabok ezért mer a gyártó még így is garit vállalni rá. Ebből következően mivel válogatottak ezért nagy valószínűséggel az otthoni tuningba is kicsit tovább jut az ember vagyis én ezt tapasztaltam 4850 Toxic-al anno:) Szóval megéri a plusz pénzt bár ez nem változtat a tényen h ilyen első generációs Fermi nem kellene :D talán a G104 majd adós lesz:P

kdavid
kdavid
2010. jún. 1. 13:48
#5

Ezek a referencia órajeles kártyák még mindig csak a GTX275 szintjén vannak, és a DX11 nekem nem ér 20-30k-t, de lehet hogy valakinek igen.

Az igazság része az is hogy nekem egy GTX275 Lightning-om van ami erősebb a GTX265-nél, és a GTX285 szintjét hozza, emellett a legjobb hűtése van amit tettek GTX-re, így én biztos nem váltok, és szerintem ezek a GTX4xx VGA-k még sokáig nem lesznek slágertermékek, inkább egy GTX260-t éri meg venni ha már nVidia.

gab78
gab78
2010. jún. 1. 13:47
#4

Ez reklámfogás! Ennyi! Az üzletekbe kerülő 465-ből egyikből sem lehet 470-et csinálni! Ez arról szól, hogy a sok balek, aki bízik benne, hogy szerencséje lesz, az elrohanjon megvenni az amúgy igen sok selejtes GF100ast! Mert egyébként tudják, hogy a nyakukon marad! Akinek van esze az megvárja a GF104-et! Azt a példányt, meg amivel ez sikerült azt meg az nvidia juttatta el a tesztelőkhöz!

Zotya
Zotya
2010. jún. 1. 13:24
#3

20 mhz miatt képesek kiadni SC modellt? Az tuningnak számít egyáltalán?

rabib
rabib
2010. jún. 1. 13:44

Igen.:D Én azért szeretem a gyári tuningot az egyénivel szemben, mert a gyári esetében a gyártó vállal rá garanciát, hogy olyan mértékű tuning mellett nem fog meghibásodni a VGA. :D

rabib
rabib
2010. jún. 1. 13:20
#2

Nem semmi VGA-k.

Ez jónak hangzik, hogy GTX470-et csinálhatunk a GTX465-ből. Akinek van fölös 70 ezer forintja, az kipróbálhatja. xD

csab959
csab959
2010. jún. 1. 13:19
#1

Igencsak nagy szerencse kell a GTX470-hez.

Vissza az oldal tetejére