Szabadalomsértés miatt büntetik az Apple-t

Szabadalomsértés miatt büntetik az Apple-t

Az Apple-t több vállalat is támadta már szabadalomsértés vádjával, és most a VirnetX ügyében az a döntés született, hogy a cupertinói alakulatnak jelentős, 440 millió dolláros összeget kell fizetnie a felperes számára.

A VirnetX olyan szabadalmak birtokában van, amiket a bíróság döntése alapján az Apple jogtalanul használ fel az okostelefonjain és más eszközein futó operációs rendszernél. A szóban forgó szabadalmak a biztonságos 4G LTE hálózati kapcsolathoz köthetőek, és néhány iOS-es alkalmazást érintenek – így például a FaceTime-ot. A VirnetX eredetileg 302 millió dollárra perelte az Apple-t, azonban ehhez még hozzájött egy tetemes, 41 millió dolláros extra büntetés, és minden perköltséget is a cupertinói alakulatnak kellett megtérítenie, így adódott össze az egészen pontosan 439,7 milliós összeg. A Reuters értesülése szerint a mostani döntésbe nem törődött bele a vállalat, és elképzelhető, hogy fellebbez ellene.

Galéria megnyitása
A FaceTime mellett az iMessage és az Apple VPN szolgáltatása is sérti a szabadalmakat

A két cég szabadalmi csatározása egyébként immáron 9 éves történetre tekint vissza, és 2012-ben már fizetett az Apple 368 millió dollárt a VirnetX-nek. Egy másik, 2018 eleji ügyben pedig a VirnetX 502,6 millió dolláros pert nyert Texasban az Apple-lel szemben. Akkor is a FaceTime és az ahhoz kapcsolódó szabadalmaztatott biztonsági eljárások kerültek a középpontba.

A VirnetX egyébként egy olyan vállalat, amiket sokszor a „szabadalmi troll” jelzővel illetnek. Saját termékkel nem rendelkezik, viszont rendkívül tekintélyes a szabadalom portfóliója, és nem fél felhasználni azt a nagyobb vállalatokkal szemben. Korábban már nekiment a cég a Microsoftnak, a Ciscónak, az Avayának, valamint a Siemensnek is, és a Microsofttól például a Windows több kiadása kapcsán 100 millió dollárra tett szert.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap