Syndicate: Visszatérés húsz év után

Az EA FPS-e nagy fába vágta a fejszéjét, hisz egy legendás címet kellett visszahoznia a köztudatba. Sajnos azonban ehhez a feladathoz több lelkesedés kell.

Syndicate: Visszatérés húsz év után

I. oldal

Bár eleinte úgy terveztem, hogy hosszas bevezetővel indítok, melyben kitérek az első, mára legendássá vált Syndicate-re, meggondoltam magam és mégsem teszek így. Ugyanis, bár oldalakon át sorolhatnánk a Bullfrog remekművének érdemeit, az EA új játéka teljesen figyelmen kívül hagyja a mítoszt, s mint ilyen, megérdemli, hogy annak gyökereitől függetlenül vegyük górcső alá. Először is, az új Syndicate egy FPS, ami megnehezíti az összehasonlítást. Másodszor, a játékmenetet mellőzve sincs sok értelme összevetni a két címet, mert előbbinek súlya alatt valószínűleg még az előtt összeroppanna a Starbreeze idei munkája, hogy egyáltalán feltelepítenénk. Így a cím iránti lelkesedést és elvárásokat hagyjuk a küszöbön. Higgyétek el, így is lesz éppen elég bajunk.

[bold]Túl rideg jövő

[/bold]

A Syndicate egy sci-fi FPS, mely szerint a jövőt hatalmas megacégek uralják. Ezek a vállalatok fegyvereket és bionikus implantátumokat gyártanak, mivel pedig a piaci verseny erőszakos ütemet diktál, valóságos háborúkat vívnak egymással. A tápláléklánc csúcsán a szindikátusok ügynökei állnak, akik élő gyilkológépekként funkcionálnak: megkapják a parancsot és végre is hajtják, mindegy, hány ártatlan emberrel kell végezniük útközben. Főhősünk, Miles Kilo is egy ilyen ügynököt alakít, aki durvábbnál durvább küldetéseket tud le, hogy kiderítse származását és beültetett chipje különlegességének okát.

A sztori elég együgyű és a várható nagy fordulatokat is előre megjósolhatjuk, az egyedüli tehát, ami kiemelhetné a Syndicate történetét a középszerből, az igényes karaktertervezés. Szomorú, de ennek nyomát sem látjuk a játékban. A szereplők elmennek szódával (Merrit mindenképp megér egy misét), de sajnos legjobb esetben is csak az igényes szinkronnak köszönhető, hogy nem alszunk el a lagymatag dialógusokon. Kilo pedig, annak ellenére, hogy a Starbreeze eddigi FPS-eiben minden főhős (Riddick, Jackie) saját személyiséggel bírt, egy arctalan és néma báb, az elavultság érzetét keltve. Mikor értik már meg a fejlesztők, hogy a személytelen főszereplők csak nevetségessé teszik a magukat komolyan venni akaró forgatókönyveket?

A Syndicate egyjátékos kampánya durván 8-10 óra hosszú, ami megfelel a minimális elvárásoknak. Más játékok esetén előfordul, hogy úgy érezzük, kérnénk még, itt viszont a stáblista felér egy megváltással. Az üres és semmitmondó sztorin csak ront, hogy a játék világát túl rideggé és undokká tették. Érthető a lépés, a Starbreeze minden bizonnyal érzékeltetni akarta, hogy milyen embertelen világban is élnek a szereplők. Azt viszont nem vette számításba a csapat, hogy ez a fajta hozzáállás a játékosokra is átragad. Ha nem teszik vonzóvá az univerzumot, akkor a gyenge sztorival együtt semmi sem marad, ami rávenne minket a végigjátszásra. Vagy mégis?

II. oldal

[bold]Chipet csapat

[/bold]

Itt jön képbe a játékélmény, ami a Syndicate esetében érdekes felütéssel indít: mi lenne, ha volna a fejünkben egy chip, aminek segítségével befolyásolhatnánk a többi implanttal rendelkező ember gondolatait? Mivel a Syndicate-ben mindenkinek van egy chip a koponyájában, ez elméletileg korlátlan hatalmat adna a kezünkbe. A gyakorlat azonban sajnos nem jár kéz a kézben az elmélettel. Az időlassítást itt Dark Vision-nek hívják, és a megannyi egyéb skill mellett ez az egyetlen, amit tényleg rendszeresen használni fogunk. Bemegyünk egy szobába, kinyírunk pár ellenfelet, elsütjük a feltöltött Dark Vision-t, majd kezdjük elölről az egészet a következő teremben. A többi skill, mint az öngyilkos hajlamot ébresztő képesség, vagy a barátokat ellenségekké változtató agyi sokk, szintén jól működik, de ahhoz, hogy kivitelezzük őket, ugyanúgy fel kell tölteni a chip energiasávját. A felsorolt skillek helyett pedig inkább megéri a Dark Vision használata, mert gyorsabb és hatékonyabb - igaz, ezzel ellehetetlenítjük az ötletes megoldásokat. Persze, újrajátszva a pályákat felfedezhetünk új utakat, de sajnos a sztori semmilyensége valószínűtlenné teszi, hogy valaha is újra elővegyük a játékot.

Az elméleti változatosság nem kizárólag a játékélményt, hanem a pályákat is érinti. Bár elvileg megannyi helyszínt bejárunk, tulajdonképpen minden ugyanolyannak fog tűnni. Teljesen mindegy, hogy a koszos New York-i utcákat rójuk, vagy épp betörünk egy titkos laboratóriumba, mert a dizájn száraz és üres, alárendelve a minimalista, technokrata jövőképnek. Ráadásul a Syndicate egyedüli, tényleg élményt közvetítő része a lövöldözés. Ha épp nem a tök egyforma katonákat szórjuk ólommal, unalmas platformrászeken küzdünk keresztül, vagy frusztráló bossokkal küzdünk, akik legtöbbször a konkurens ügynökök közül kerülnek ki. Ugyan mutatnak pár látványos trükköt, kis idő után rájövünk, hogy mindig ugyanazt a cselekvést ismételgetik. A kulcs a sikeres időzítésben és a szerencsében keresendő. Pusztán tapasztalatból esélytelenek leszünk ellenük.

Az egyjátékos módot letudva marad a kooperatív mód, ami négy fő esetén kielégítő lehet, de igazi újdonságokkal nem szolgál. A kilenc küldetés egyedüli előnye, hogy új fegyvereket is kipróbálhatunk, illetve hogy feloldhatunk perkeket, amikkel testre szabhatjuk ügynökünk képességeit.

III. oldal

A Syndicate grafikai megvalósítása szintén csorbát szenved a technokrata kivitel miatt. A textúrák átlagosak, a karaktermodellek már két éve is csak egy elégedett biccentést érdemeltek volna, az unalmas, lineáris pályák és a túl élesre vett fények pedig épp, hogy súrolják a kettes alát. Az EA persze tudja, mivel kell reklámozni a Syndicate-et: vérrel, hű, jaj, hát itt aztán lesz vér! És tényleg, a Syndicate brutális, de a közepes grafika miatt ebből nem jön sok át.

A sebességgel nincs nagy gond, átlagos gépeken is viszonylag jól fut a játék, de csodát senki se várjon: maximum a nagyon magas felbontás és a látványjavítók teszik szimpatikussá a kopár grafikát. Nem az a baj, hogy ilyen steril az univerzum, mert például a Mirror's Edge is változatos tudott lenni, holott a dizájn ott is hasonló. Sokkal inkább a lelketlenség sugárzik a játékból. Egyedül a zene és a hangok lettek kifogástalanok. Előbbi ízlés dolga, mert hard technóról van szó, de tény, hogy a játék világához ez illik. Utóbbi pedig remek munka, hisz elfeledteti velünk a sok unalmas blablát. Kár, hogy a színészek tehetségét ilyen átlagos és együgyű forgatókönyvre pazarolta az EA.

A szindikátus fogságában

A Syndicate nem jó játék, hanem átlagos termék, amiről lerí, hogy kellemetlen feladat volt a csapatnak. A Starbreeze eddigi összes játéka hangulatos és magával ragadó élmény volt, melyekből sütött a szeretet és a beleölt energia. Itt semmi ilyesminek nincs nyoma. Kapunk egy unalmas shootert, tele ígéretes játékötletekkel (chip skillek, bossok, háttérvilág), amiket megöl a gameplay kiegyensúlyozatlan volta. Mindennek tetejébe pedig átlagos tálalással szúrják ki a szemünket, holott idén már láttunk lenyűgözően jól kinéző játékokat. Még jó, hogy a cikk elején magunk mögött hagytuk a régi Syndicate-et. Annak ismeretében biztos, hogy már a második oldalon anyázva álltunk volna fel.

Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward