Az SSD piacon a nagy és neves szereplők mellett olykor-olykor a kisebbekre is érdemes lehet odafigyelni, akik egy-egy érdekesebb technológiai megoldással és/vagy termékkel próbálják felhívni magukra a figyelmet. Remek példa erre a Transcend, illetve az általa kifejlesztett SuperMLC NAND Flash technológia.

A SuperMLC NAND Flash memóriachipek alapját tulajdonképpen „újraprogramozott” MLC NAND Flash memóriachipek adják, amelyek cellánként már nem kettő, hanem csak egy bitnyi adatot tárolnak – csak úgy, ahogy jóval drágább SLC NAND Flash típusú társaik. A megoldás gerincét egy speciális firmware-ből, illetve rendkívül jó minőségű, válogatott MLC NAND Flash memóriachipekből álló platform adja.

Ennek a megoldásnak előnye és hátránya egyaránt van: egyrészt az SLC módban üzemelő MLC NAND Flash memóriachipek akár négyszer gyorsabb folyamatos olvasási sebességet kínálnak, mint a tradicionális MLC NAND Flash memóriachipek, viszont adattároló kapacitásuk ezzel egy időben megfeleződik. Hasonló újraprogramozásra persze már korábban is volt példa, igaz, ez rendszerint kimerült egy nagyobbacska gyorsítótár létrehozásában.

Galéria megnyitása

A Transcend szakemberei szerint a SuperMLC NAND Flash memóriachipek cserébe rendkívül strapabíróak lesznek: élettartamuk során akár háromszor több írási/törlési ciklust viselnek el, mint normál módban üzemelő társaik – ez nagyjából 30 000 írási/törlési ciklust jelenthet.

Az SLC riválisnak szánt SuperMLC NAND Flash memóriachipek költséghatékonyabbak lesznek, mint a normál SLC NAND Flash memóriachipek, így vonzó alternatívát képezhetnek. A Transcend első körben az ipari konfigurációkba szánt SSD meghajtók piacát veszi célba az új technológiával, az első SuperMLC NAND Flash alapú meghajtók pedig már idén megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban. A technológia sajátosságai miatt inkább kisebb adattároló kapacitású modellek érkezésére lehet számítani.

Az új NAND Flash memóriachipeket a 2,5 hüvelykes SSD510K, az mSATA MSA510, a lapos HSD510 és az M.2-es formátum köré épülő MTS460-as, valamint MTS860-as modellek esetében veti be először a gyártó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2016. jan. 5. 8:52
#3

2db 240GB-os untig elég ebből a solution-ből, egyiken elketyeg az op rendszer cache kompromisszumok nélkül a másikon, pedig azok a szoftverek/gázlómadarak amik gyors elérést követelnek meg a gépeden.

j.panzer
j.panzer
2016. jan. 4. 23:04
#2

Hát ez így pont a "teljesen érdektelen" hír átlaguser bácsinak. Szerintem az az 500+ MB/s amit egy mostani SSD tud, bőven elég. Inkább a kapacitáson kéne már valamit reszelni. Illetve az ár/kapacitás mutatón.

Pont nem érdekelne az sem, ha 150 MB/s-nél nem tudnák többet, de HDD áron lenne egy giga, azonnal cserélném a megmaradt HDD-t is a gépemben.

A rendszer már így is SSD-ről fut, csak tárhelynek kell a HDD. Ha 20-30 rugóért lehetne 1TB-s SSD-t venni, már holnap vennék pár darabot.

BReal
BReal
2016. jan. 5. 8:36

Egy jó SATA3-as HDD is elég egy átlaguser számára. Persze egy 400-500 megás SSD elfér, de ahogy írtad, inkább jönnének az olcsó nagy tárkapacitásúak.

ChoSimba
ChoSimba
2016. jan. 4. 21:18
#1

Még szép hogy első körben ipari alkalmazásra szánják. Konzumer piacon ezzel csak fényképről fognak labdát látni, nemhogy bele is rúgjanak. Az SSD-knek eddig sem a sebességük volt a "bajuk", hanem a kapacitás fajlagos ára. Most ezt remekül megduplázták, még drágábbá téve őket, roppant "piacképes" termékek lesznek ipari felhasználáson kívül :)

Vissza az oldal tetejére