A SteelSeries mérnökei egy új gamer egeret készítettek, ami főként a MOBA/MMO játékosokat veszi célba, így rengeteg egérgombbal rendelkezik, viszont ezeket ízlésesen, könnyen hozzáférhetően helyezték el, így a gyártó szerint a Rival 500 egy teljesen új szintet képvisel. A SteelSeries illetékesei szerint a klasszikus MMO/MOBA egerek általában nehezen átlátható gombdzsungellel rendelkeznek, így a gombok kezelése körülményes, plusz aki ránéz az egérre, egyből elszörnyed, gondolván, ezt a terméket kihívás lehet hatékonyan kezelni. (Pedig ez a valóságban nincs minden esetben így, de ezt már csak zárójelben említenénk meg.)

Galéria megnyitása

A Rival 500 tehát teljesen más utakon jár, mint a nagy átlag. Az új egér a Rival 700 és a Rival 100 közé érkezik, 15 egérgombjával pedig hatékonyan ki tudja szolgálni a jobbkezes játékosokat. Az egér oldalán ezúttal ízlésesen, ergonomikusan helyezték el az oldalsó gombokat, amelyek gyakorlatilag körülölelik a játékos hüvelyujját, azaz minden billentyű remekül kézre esik. A hüvelykujj alatt elhelyezkedő két gomb ráadásul az alsó kapcsoló segítségével bármikor letiltható, így nem kell véletlen lenyomásuktól tartani, hüvelyujjunk nyugodtan megpihenhet rajtuk.

Galéria megnyitása

A matt fekete házzal rendelkező egér elsődleges gombjai mellett néhány extra gomb is található, ugyanis a SteelSeries szakemberei szerint, ha a hüvelyujjunkkal képesek vagyunk több gombot kezelni, akkor egyéb ujjainknál is érdemes próbát tenni a dologgal. A jobb egérgomb mellett egy nagyobb, a bal mellett pedig két kisebb billentyű található, amelyekhez gyakran használt funkciók rendelhetőek. A biztos fogásról gumírozott oldallapok gondoskodnak.

Galéria megnyitása

Az új egér alapját egy PixArt PMW3360-as szenzor adja, amely 100 és 16000 CPI közötti érzékenységgel működhet, másodpercenként pedig akár 6350 milliméternyi mozgást, illetve akár 50G-s gyorsulást is le tud követni. A szenzor érzékenysége az előre beállított profilok jóvoltából könnyedén módosítható, de természetesen egyedi érzékenységi szintek is megadhatóak – és még sok egyéb más is, hála a SteelSeries Engine 3-as appnak.

Galéria megnyitása

A 15 gombos egér fő gombjai 30 millió lenyomást bírnak ki élettartamuk során, de ezt követően is használhatóak maradnak. A gombok programozhatóak, a makrók és a különböző beállítások pedig profilokba rendezhetőek, amelyeket az egér fedélzeti memóriájában is el lehet tárolni. A matt hátlap alatt 16,8 millió színárnyalat megjelenítésére képes RGB LED alapú világítás kapott helyet, amely a SteelSeries logót világítja meg. A hátlap igény esetén egyedi darabra is lecserélhető, ugyanis a SteelSeries elérhetővé tette a legyártáshoz szükséges terveket. A hátlap alatt egyébként haptikus visszajelző rendszer is helyet kapott, ami különböző rezgésekkel jelzi az adott játékban történő eseményeket, így még jobb lehet a játékélmény.

Galéria megnyitása

A 118,75 milliméter hosszú, 78,34 milliméter széles és 43,34 milliméter magas egér 2 méteres USB 2.0-s kábelt használ, teljes tömege pedig 129,7 gramm. Az egér súlypontjának módosítása ebben az esetben nem lehetséges, hiszen nincs benne súlytartó-rendszer.

Galéria megnyitása

A SteelSeries Rival 500 már elérhető kereskedelmi forgalomban, listaára pedig 90 euró.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2016. szept. 18. 9:38
#5

Az én egeremen van led... de kikapcsolhatatlan beállíthatatlan folyton változó vacak. Amiről a termékleírásban sehol sem írtak! Ha lehetne cserélni meg kikapcsolni nem lenne gond. Éjszakai gépezésnél egy sötétvörös fény hangulatos.... de amikor nézném a filmet akkor baaaaromi idegesítő a folytonos erős fényű színváltósdi.Nemrég vettem, de nem ritka hogy eszembe jut milyen durva sérüléseket tudnék okozni a tervezőjének. Az első egy két napban a megvétele után még úgy gondoltam megszokható a rágcsáló, és biztos csak én vagyok a hülye. De miután a cégnek írt levelemre sem jött még semmi reakció (több mint két hete volt...), nem találtam sehol drivert, semmi beállítást. De amíg ne lehet kapni külön -egyszerűen- tartós kapcsolókat amiket a másik egerembe beforraszthatok, addig sajnos a szükségegér marad...

Gunther
Gunther
2016. szept. 17. 18:37
#4

Nem is azért van rajta led mert azt kell nézni használat közben. :D

Ugyanaz az értelme mintha videókártyán lenne, dizájn elem jobb ránézni egy ilyen egérre mint egy teljesen hétköznapira.

Asus Strix Dark Claw egerem van ezen állítható a DPI manuálisan az egérről 3 különböző szintet lehet beállítani és ezt 3 led jelzi hogy melyikben van, itt kifejezetten hasznos a led mert ezek nélkül nem tudnám hogy pontosan milyen beállításon van az egér.

Az RGB meg nem hiszem hogy nagy felárat jelentene a sima leddel szemben és az csak jó ha a színét is testre tudod szabni.

Asagrim
Asagrim
2016. szept. 21. 6:31

Totál nem értetted mit írtam. A videokártya nincs elfedve, az bekerül egy plexi oldallapos házba, és amíg megy a gép, állandóan látható rajta minden design elem, LED világítással együtt. A tenyered alá RGB LED-et rakni egy egérre meg kb. annyira értelmes dolog, mint égve hagyni a villanyt a csukott hűtőben.

Szefmester
Szefmester
2016. szept. 16. 0:25
#3

Szerintem az a sárga pöcök olyan funkcióval bírhat mint a billentyűzeten az f és j pöckei. Érezd hogy ott fogva nem nyomsz épp gombot.

Személyes kipróbálás nélkül tuti nem adnék egy fillért sem érte...

Asagrim
Asagrim
2016. szept. 16. 3:14

Dettó. Kicsit vicces, hogy pont abból a meggondolásból tervezték ilyenre, mert az eddigi egerek szerintük nem állnak kézre, közben pont ezen esik az ember gondolkodóba, hogy megvegye-e kipróbálás nélkül.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. szept. 15. 17:19
#2

No ez az egér NEM férfi kezébe való az hétszentség ! Hüvelykujj - milyen vékony kis ujjacska fér oda , hogy nehogy véletlen is odatoljon a 6 gomb valamelyikének ! Milyen anyámnyila kis vézna ujjas embereknek szánták ezt ?

Amúgy a görgőn jó kis radiál van . A 11 12 13 gomb jó .

Baloldal - kapásból mind a 6 gomb aktiválódna ha megfognám xD

Most komolyan !?

http://gtfkephost.hu/files/2016/37/15/niwkchrljn.jpg

CannaBEAST
CannaBEAST
2016. szept. 15. 16:33
#1

Steelseries - minőség

Ez mind jól hangzik, de minek kell az a 16,8 millió színárnyalatú RGB led?

Ja, gémer...

Sajnos ebbe is beleraktak pár felesleges dolgot, például a rezgőmotort. Miért jó valakinek, ha majdnem úgy rezeg a kezében, mint egy vibrátor? El tudom azt is képzelni, hogy valaki emiatt ront el valami fontos dolgot a jatékban.

90 euró... Minőség plusz pár felesleges dolog, de majd kiderül még, hogy mire lesz képes.

CannaBEAST
CannaBEAST
2016. szept. 17. 10:30

Persze, hogy ki lehet kapcsolni, de mi értelme van? A tenyered rajta van a leden, tehát ha csak nem üvegből van a kézfejed, akkor nem látod.

Vissza az oldal tetejére