Be kell látnunk, viszonylag ritka esemény, hogy AAA-kategóriás játékban a rosszfiúk oldaláról harcolhatunk. Ahogy azonban a bemutató alkalmával kiderült, a Star Wars Battlefront 2-ben pontosan ezt tehetjük majd, hiszen a történet központjába a Birodalom kerül, és habár furcsán hangozhat, de a készítők egyik nagy kihívása, hogy a játékosok ezzel majd szimpatizálni tudjanak.

Leginkább erről szól a most kiadott új előzetes is. Ebben Steve Blank, a LucasFilm kreatív fejese elmondta, hogy a játék fejlesztő DICE és EA Motive már eleve ezzel az ötlettel kereste meg őket. "Olyan sztorit tettek elénk, ami a Jedi visszatértől egészen Az ébredő Erőig tart, és nagyon érdekesnek tartottuk, hogy mindezt a Birodalom oldaláról akarták elmesélni, mert korábban erre még nem volt példa, legalábbis nem ilyen minőségben" - mondta az úriember. (De mi azért emlékszünk az 1994-es TIE Fighterre, hiszen egy kiváló játék volt.)

Az előzetesben kicsit többet megtudhatunk Iden Versióról is, aki a főhősünk és egyben a rettegett Inferno Squadron vezetője. Ő egy olyan fajta birodalmi elit katona, akit nem besoroztak, nem szakították el a családjától (sőt, az apja egyébként admirális a flottában), hanem teljesen önszántából van benne ebben az egészben, és hisz a birodalmi rendszerben.

Az EA Motive-tól Mark Thompson elmondta, hogy ennek megfelelően igyekeznek úgy felépíteni a történetet, hogy Iden motivációi átérezhetőek legyenek, és érthetővé váljanak a döntései.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére