SONY VAIO PRO 13: SZÉNSZÁLAS ÁLOM

Nemrég jelent meg, és máris megkaparintottuk a világ jelenlegi legkönnyebb 13"-os notebookját, amely nem csak 1 kg-os tömege miatt különleges.
Horváth Patrik
Horváth Patrik
2013. aug. 8. 8:01
Sony VAIO Pro 13: Szénszálas álom

1. Bevezető és specifikáció

Bő egy hónapja volt a hazai bemutatója annak a gépnek, amely alapjaiban rengetheti meg az Ultrabook piacot. Ha tömegek állnak mögé és szeretnek bele kvalitásaiba, alapjaiban változtathatja meg a gyártók hozzáállását az Intel által évekkel ezelőtt megálmodott kategóriához. A VAIO Pro 13 nem akar és nem is lesz a legolcsóbb Ultrabook a piacon, sőt, ha jobban belegondolunk, a 380 ezer forintos ajánlott végfelhasználói ár inkább a kategória legdrágább példányai közé repíti, ám amit tud, azt szinte egyedüliként tudja a jelenlegi mezőnyből.

Galéria megnyitása

Akik nem olvasták volna összefoglalónkat a hazai sajtóbemutatóról, azoknak gyorsan összegeznénk azokat a dolgokat, amelyek miatt a Sony igyekszik a lehetős legnagyobb felhajtást keríteni a masinának. Első és legfontosabb, hogy a készülék alsó és felső burkolata is szénszálas anyagból készült, amely a gyártó elmondása szerint 46%-kal könnyebb az alumíniumnál, ugyanakkor 25%-kal erősebb is. Főként ennek köszönhető, hogy a VAIO Pro 13 mindössze 1,06 kg-ot nyom a mérlegen, amelyben már az akkumulátor is benne van – összehasonlításképpen a szintén 13”-os kijelzővel szerelt MacBook Air 1,35 kg. A pehelysúlyú Ultrabook a manapság még ritkaságszámba menő (legalábbis notebook fronton) NFC technológiával is rendelkezik, és a Sony egy sor kiegészítőt kínál majd a technológia támogatására, például füleseket és hangszórókat, amiket egy érintéssel párosíthatunk így a gépünkhöz. Szintén ritkaság az USB csatlakozóval rendelkező és a tápegységhez közvetlenül is csatlakoztatható miniatűr WiFi router, amely egyidejűleg öt aktív kapcsolatot képes fenntartani (az SSID-t és a hálózati biztonsági kulcsot magán az eszközön találjuk). A cég ezzel az okos eszközzel egyrészt ajándékba adott nekünk egy hálózati útválasztót, amely minden utunkra elkísérhet minket, másrészt többé-kevésbé kompenzálta a vezetékes hálózati kártya hiányát.

Galéria megnyitása

Ami a gép specifikációját illeti, az meglehetősen átlagos, ugyanakkor bizonyos területeken szintén kiemelkedő képességekkel bír. Az alacsony fogyasztású Intel Haswell platformmal már találkoztunk, igaz akkor egy Core i7 személyében, így tudjuk, hogy valóban sokat tesz hozzá a hosszú akkumulátoros üzemidő eléréséhez. A 128 GB-os SSD manapság nem számít nagy extrának, közel 400 ezer forintért talán ennél nagyobb is beleférhetett volna a keretbe, főleg, hogy távolról sem a leggyorsabb megoldással van dolgunk, de erről majd később. A 4 GB memória ma már teljesen alap, és szomorú, hogy ez az egyetlen kiszerelés, amellyel a készüléket megvásárolhatjuk, se utólagos, se rendeléskori bővítésre nincs lehetőségünk, ami azért probléma lehet egyeseknek. A legnagyobb kincs vélhetően az 1920x1080 pixeles felbontással büszkélkedő TRILUMINOS technológiára épülő érintés érzékeny IPS kijelző, amely tükröződés gátló bevonatot is kapott. A garancia alapból két év, amelyet 23 ezerért három, 53 ezerért négy évre terjeszthetünk ki.

Galéria megnyitása

A kiegészítők között találunk egy HDMI-VGA átalakító kábelt, illetve a Windows 8 használatát megkönnyítő dokumentumot is. A tápegység nem csak a mellékelt WiFi router miatt rendelkezik USB csatlakozóval, hiszen a segítségével bármilyen USB-s eszközt elláthatunk árammal, amely egyben azt is jelenti, hogy spórolni tudunk egy csatlakozót a gépen, ha azt csak töltésre használnánk.

2. Hardver és hangzás

Az ultra alacsony fogyasztású Core i5-4200U egy vastagabb készülékben valószínűleg parádézna, ám a szuper vékony VAIO Pro-ban még így is túlságosan sokat fogyasztó alkatrésznek tekinthető. Ez a magyarázata legalábbis annak, hogy a készülék már normál használat mellett is zajosabb az átlagnál, terhelés mellett pedig maximális fordulatszámra kapcsol a benne lévő apró ventilátor, amely még egy nyitott légterű irodában is hallható, hosszútávon pedig egyenesen fárasztó. Tisztában vagyunk vele ugyanakkor, hogy egy ilyen készüléket ritkán szoktak 100%-ra terhelni, hiszen elsősorban rohangáló munkagépként szolgál, ettől függetlenül nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy zajos. A hőmérsékletek többé-kevésbé rendben vannak, legalábbis, ami az alkatrészeket illeti. Üresjáratban 48, maximális terhelés mellett 68 fokot mértünk a processzoron a legnagyobb kánikulában, amelyek egyáltalán nem rossz értékek. A problémát az alsó burkolat melegedése jelenti, amely keményebb használat mellett bizony egy kicsit fel tud forrósodni, illetve nagy ritkán magas frekvenciás cicergésre is figyelmesek lettünk, ez némileg szokatlan ebben a kategóriában.

Galéria megnyitása

Az SSD kivételével nem tekinthető üvöltő fenevadnak a készülék, de nem is ez a célja, hiszen optimális kompromisszumot szeretne nyújtani a teljesítmény/hőtermelés/fogyasztás mutatót és a nagyon kis helyet szem előtt tartva. A Core i5-4200U jelöléssel ellátott processzor alapjáraton 1,6 GHz-en üzemel, amelyet legfeljebb 2,6 GHz-ig tud feltornászni abban az esetben, ha csak az egyik mag dolgozik 100%-on. Természetesen rendelkezik az Intel Hyper-Threading technológiájával és megnyugtathat minket a tudat, hogy az ULV Core i7-es processzorok is elsősorban órajelben és cache memóriában tudnak többet nyújtani. Az integrált HD Graphics 4400-zal már találkoztunk, teljesítménye nem sokkal van a leköszönő HD 4000 felett, a Graphics Turbo Boost használatával pedig legfeljebb 1000 MHz-es órajelre képes, igaz, több végrehajtó egységgel.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A 128 GB-os Toshiba SSD-nél láttunk már gyorsabbat is, ugyanakkor a mindennapi használatra nem igazán van hatással, hiszen távolról sem ez az egység jelenti a szűk keresztmetszetet.

 

A sztereó hangrendszer akárcsak a Fit 15E-nél, itt is megkapta a ClearAudio+ szoftveres kiegészítést, bár a teszt modellnél az összes gyári alkalmazás telepítése után sem volt elérhető ez a funkció, így nem tudjuk, a különböző felhasználási módokhoz fejlesztett profilok mennyire használhatók a mindennapokban. Ami biztos, hogy vékonysága ellenére egész kellemesen szól a Pro 13-ban található rendszer, igaz, hangzása egy picit furcsa, lévén, a kijelző előtt, az alsó burkolat hátuljában találhatók a rácsok, amelyeken keresztül a hangok távoznak.

3. Ergonómia és kinézet

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Elérkeztünk a készülék leginkább megkapó pontjához, a külsejéhez. Láttunk már sok vékony noteszgépet, melyek közül a többség már Ultrabook volt, de a VAIO Pro 13 mindegyiken túltesz. Elsőre nem tűnik fel, mennyire könnyű, hiszen optikailag ez nem látszik rajta – ennyit ér a szénszálás anyag használata. Az alig 1 kg-os masinát játszi könnyedséggel lehet akár dobálni is, hiszen nevetségesen könnyű. A tartósságát ugyanakkor nem tudjuk megjósolni, hiába állítja a gyártó, hogy ez az anyag jelentősen erősebb az alumíniumnál – hiszen vékony. A kijelző közepét a hátlap nyomogatásával simán el tudtuk érni az ujjunkkal, nem sokat véd a felső burkolat. Meg kell hagyni ugyanakkor, hogy a nem mindennapi anyaghasználat miatt nagyon szép textúrával találkozhatunk a ma már klasszikussá vált márka megjelölés körül. Az alsó burkolat ellenben nem sok izgalmat rejt, ám van a közepén egy nagyon fontos csatlakozó, amelyen keresztül az opcionálisan megvásárolható kiegészítő akkumulátort tudjuk használni, 18 órára növelve így a csupán a beépítettel elérhető 8 órás üzemidőt.

A klaviatúra kategóriájában nem számít rossznak, de a nagyon rövid úton járó billentyűk magukkal hozzák a csapkodós érzetet, kifejezetten nehéz csendben gépelni a készülékkel. A billentyűzet világítás több lépcsőben is állítható, bár ehhez külön alkalmazásra van szükség, és a teszt pillanatában a Sony oldaláról letölthető VAIO szoftverek egyike sem adott rá lehetőséget, hogy ezt szabályozzuk. A bekapcsoló gomb személyében végre ismét egy régi Sony-s védjegyet köszönthetünk, ugyanis a széle szolid zöld színben pompázik, ha a készülék be van kapcsolva.

Galéria megnyitása

A touchpad egészen jól használható, az összes multitouch műveletet ismeri, amelyre szükségünk lehet, beleértve a Windows 8-as sima gesztusokat is. Érzékenysége remekül belőhető, valamint a múltkor nálunk járt Lenovo IdeaPad Y510P-vel ellentétben itt tényleg jól működik a felület lenyomásával aktiválható kattintás. Bár a készüléket a kijelzőn keresztül is vezérelhetjük, mi inkább maradnánk a touchpadnél, hiszen a nagyon vékony, és anyaga miatt a szokásosnál sokkal könnyebb kijelző könnyedén mozog, ha hozzáérünk. Az NFC chipet szintén a touchpad alatt találjuk, ezt érdemes lehet tudnunk, ha eszközöket kívánunk csatlakoztatni a VAIO Pro 13-hoz.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Csatlakozókat tekintve meglepően jó a helyzet, ugyanis két USB 3.0-s aljzatot is kapunk (amelyet a töltőn lévő harmadikkal tudunk úgy-ahogy kiegészíteni, ha tölteni kell valamely eszközünket), amelyek közül a tőlünk távolabb eső alvó, illetve kikapcsolt állapotban is képes árammal ellátni a rajta csüngő eszközt.

 

A TRILUMINOS technológiával rendelkező IPS kijelző valóban hihetetlen vizuális élménnyel ajándékozza meg a gép tulajdonosait, hiszen mind fényereje, mind képélessége, mind látószöge, mind pedig színvilága első osztályú. Egyetlen negatívuma a – vélhetően az érintés érzékenység miatt szükséges – tükröződő üveg, amelyet a gyártó egy tükröződés gátló plusz bevonattal látott el, ám ez a valóságban nem sok vizet zavar, napsütésben a fényerővel kell kompenzálnunk a csorbát. A kávában lévő webkamera egy speciális Exmor optikát kapott, amely annak ellenére, hogy csak HD felbontásra képes, szinte hibátlanul teszi a dolgát. A gyártó ígérete, mely szerint kedvezőtlen fényviszonyok között is használható képet kapunk valóban nem egy üres marketing duma, hanem maga a valóság. Egyetlen negatívumként az ilyenkor tapasztalható feldolgozási sebesség minimális lassulását jegyezhetjük fel, de ez főként a sasszeműeknek tűnik majd fel.

4. Teszteredmények

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Haswell alapú alacsony fogyasztású Core i5 még nem járt nálunk, így kíváncsi voltunk a bemutatkozó szereplésre, amely picit felemásra sikerült, hiszen olykor gyorsabb, olykor lassabb volt az előző generációs Ivy Bridge alapú testvéreinél. Ettől függetlenül parádés, hogy egy ilyen könnyű noteszgépben egy ilyen teljesítményre képes processzor helyet tud kapni úgy, hogy a mindennapos használat során távolról nem kell attól tartanunk, hogy esetleg túlmelegszik.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A HD 4400-as videokártya már járt nálunk, ám akkor egy érezhetően erősebb processzor volt mellette, amelyben ráadásul 1100 MHz-ig is feltornászható volt a grafikus mag órajele, így nem csoda, hogy a VAIO Pro 13 nem tudta megközelíteni az Asus VivoBook S551LB-vel mért értékeket. Elmondható ugyanakkor, hogy a teljesítménye picit hullámzó. Van, ahol a leköszönő HD 4000-et könnyedén veri, van, ahol pedig kikap tőle. Ahol lényegesen magasabb értékeket ért el az utód, ott a mellette található, az i5-4200U-hoz képest jelentősen erősebb processzor volt a hunyó.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A lényeg viszont nem a processzor és nem a videokártya teljesítményében keresendő, hanem az akkumulátoros üzemidőben, amely döbbenetesen jó. Bár a minimális használat mellett elért 11 és fél óra olyan fényerővel teljesíthető csak, amelyet sötét szobában is megnövelnénk, a maximális fényerő mellett elért 6 órás full HD filmnézés ékes bizonyíték arra, hogy a gyártó által ígért 8 órás üzemidő átlagos használattal tényleg elérhető, de minimum megközelíthető.

5. Értékelés

A Sony VAIO Pro 13-ről nehéz vásárlói szemszögből nyilatkozni, hiszen elsősorban egy mérnöki műremek, amelyet a gyártó véleményünk szerint nem csak profit termelésre, hanem erő demonstrációra is szánt. Nehéz elképzelni olyan élethelyzetet, ahol 1 kg-os noteszgépre van szükség, hiszen a kategória átlag 1,4 kg körül van, amely bőven a hordozhatóság határa alatt van, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Sony úgy tudott jelentősen faragni a tömegből, hogy közben a készülék fizikai mérete lényegében nem tér el a kategória többi tagjától.

 

Mégis, akinek a készülék erősségei közül csak a kijelző, illetve az üzemidő az igazán fontos, az sem tud lényegesen olcsóbb alternatívát találni a tesztben szereplő VAIO-n kívül, hiszen az Asus 13”-os ZenBook Prime-ja is 350 ezer forint felett kezdődik, más kérdés, hogy sokkal robusztusabb. Ha innen nézzükviszont, akkor a Sony magához mérten jó áron adja a pehelykönnyű Pro 13-at, nem beszélve arról, hogy olyan finomságokat is kapunk a termékhez, mint az USB-s WiFi router vagy az NFC chip. Akiknek pont erre a csomagra van szükségük, azoknak bátran ajánlható Sony új masinája, ha helyén tudják kezelni a negatív dolgait. A külön megvásárolható akkumulátorral is legfeljebb olyan nehéz lehet, mint ellenlábasai, miközben olyan üzemidőre képes, amely előtt mindenkinek fejet kell hajtania.

Galéria megnyitása

A Sony VAIO Pro 13 típusú készülékét a gyártó hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, melyet ezúttal is köszönünk!

 

Galéria megnyitása
 

Pro:

+ a világ jelenlegi legkönnyebb 13”-os notebookja

+ remek IPS kijelző

+ remek üzemidő, amely a kiegészítő akkumulátorral könnyedén megduplázható

+ 4 évre kiterjeszthető prémium garancia periódus

+ NFC, USB-s WiFi router

+ billentyűzet háttérvilágítás

 

Kontra:

- a burkolat melegedésre hajlamos

- zajos hűtőrendszer

 

Hivatalos oldal: Sony Magyarország

Vásárlás: iPon webáruház

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tb.smile
tb.smile
2013. aug. 18. 13:10
#13

@Dav2879

Igen a K46C egy nagyon jó alternatíva a "majdnem Ultrabook" kategóriában; SSD és akksi miatt nem az egyedül. (bár DVD-író helyére akár mehet is egy SSD ;) ) A GT740-es karival pedig kimondottan jó vétel volt. Hivatalos Asus specifikációkban nem szerepel ezzel és csak limitált mennyiség volt elérhető belőle így .

tb.smile
tb.smile
2013. aug. 11. 13:28
#12

Üdv!

Akár hogyan is nézzük, mint tárgy még fele ennyiért is baromira túlárazott lenne. Mint ahogy az összes Ultrabook az. Azt viszont ne felejtsük el, hogy ez a kategória egy kimondottan a legújabb technológiákat felvonultató és a legújabb "divat-hullámnak" megfelelő anyagfelhasználás mellett vonultat fel presztizs termékeket. A komolyabb gyártóknak nincs is 300 ezer alatti Ultrabook-ja. Az más kérdés, hogy maga az Ultrabook-szabvány olyan szinten kiszélesedett az elmúlt években, hogy nagyon sok termék simán megfelel neki és így hamar belecsúszunk a 200 ezer alatti kategóriába is. Ettől függetlenül az igazi innovációk - mind anyag felhasználásban, mind a technológiák és erőforrások tekintetében - csak a magas árfekvésű készülékekben találhatók meg. Így van ez mindenhol, elég csak az autóipart megvizsgálni.

Egy szó, mint száz ; ez egy baromira drága gép de jelenleg a legjobb a piacon . (Személy szerint én imádom és ha megengedhetném magamnak , meg is venném.) Aki nem próbált még ki igazi felső kategóriás Ultrabook-ot annak fogalma sincs mennyivel másabb egy ilyet használni mint egy 130 ezres bármilyen gépet. Arról nem is beszélve, hogy abban a gépben esély sincsen az olyan innovatív technológiákra amik a Pro 13 is megtalálhatóak. Megint más kérdés, hogy valójában miért is fájt volna a Sony-nak megduplázni a memória és az SSD kapacitást. Nem is a készülék ára miatt ,hanem inkább azért mert manapság a legbutább netbook-ban is 4 GB RAM van (mert bármilyen hihetetlen de lassan a sima net-ezéshez is minimum ennyi kell), és a 128 GB SSD meg már az előző szériákban sem volt éppen túl sok.

Ezektől max picit morcos lesz az ember de attól még "hiperjó" a gép. Ja és , hogy melegszik? Igen. De melyik nem? A hűtés hangjáról csak annyit ,hogy Sony. Sosem ez volt az erősségük.

Peace

PPPatrik
PPPatrik
2013. aug. 10. 20:19
#11

Jó gép, de a képernyője csak nekem tűnik vastagnak?

Szerintem egy ilyen legkönnyebb, prémium gépnél simán el lehetne hagyni azt az érintő kijelzőt, így lehetne pár millimétert és pár grammot spórolni, miközben még napfényben is látható maradna a kijelző tartalma.

Sermi
Sermi
2013. aug. 9. 11:31
#10

Határozottan tetszik ez a gép pedig nem vagyok oda az ultrabookokért. Páromnak tökéletes lenne bár elég húzós az ára. Persze a tudásához meg tömegéhez képest már nem is olyan sok.

zodiac83
zodiac83
2013. aug. 9. 10:36
#9

@Asagrim:

Spongyát rá.

@YellowFlash:

  1. Itt a hangsúly nem ezen volt. Ez egy hasonlóan szurkálódó megjegyzésre volt reakció.

  2. Hadd legyek már annyira lusta, amennyire kedvem tartja :P.

  3. Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, az a "négyes kombó / 3 másodperc" az valójában ettől mindkét tekintetben több. És - bár jelen esetben nem erről volt szó - pl. telefonról/tabletről még kevésbé vagyok hajlamos ilyenekkel szöszölni.

TheRealTsL
TheRealTsL
2013. aug. 9. 9:52
#8

Ez nem laptop, kár is összehasonlítani az ultrabook-okat a laptopokkal. Ilyen elgondolásból akkor pedig egy 70ezer forintos asztaliban is megvan ugyanaz, mint a 130ezres notiban.

Mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai. Nyilvánvalóan az ultrabookok alkalmasak a háromból a legkevesebbre, ugyanakkor bizonyos közegekben nagyon nem mindegy milyen eszközt pattintasz elő. Nevezhetjük trendinek, luxuscikknek, státuszszimbólumnak, péniszpótlónak... a célközönségének pont ez kell és vígan ki is fizeti érte a státusznak megfelelő árat.

Dav2879
Dav2879
2013. aug. 15. 18:30

Egyetértek, én vettem egy ASUS k46c-t 180 pénzből ugyanilyen procival alu burkolattal ugyan csak 1366x768p felbontással, 1.86kg csak 14" colos, de DVD íróval brutális gt740m videokarival amivel a legújabb játékok is mennek és fele annyiba került hahaha! És mivel majdnem úgy néz ki mint egy Ultra book(az corei5U proci alapján elvileg az) mehetek velvágni vele egy luxuskurva előtt! xD O.o

AxoPy
AxoPy
2013. aug. 9. 9:31
#7

ennyi pénzt elkérni a semmiért, hatalmas pofátlanság szerintem :O

ezek a specifikációk megvannak egy 130 ezer forintos laptopban is...ja hogy akkor 250.000ft a szénszálas borítás??? és még az apple-t szidják a macbookok ára miatt :D :D cuki

Szipoly
Szipoly
2013. aug. 9. 10:38

Ha megmutatod nekem azt a laptopot, full HD IPS kijelzővel, i5-tel, és SSD-vel, 10 órás üzemidővel 130k-ért vihető, örömmel vagyok hajlandó jutalékot fizetni a Számodra :D

YellowFlash
YellowFlash
2013. aug. 9. 2:53
#6

zodiac83

Ennyire azért ne legyél már lusta, hogy egy ctrl c + új ablak + ctrl v + kattintás adta négyes kombót, ne csinálj meg, ami szolid 3 másodpercet vesz el az életedből... :/

Visszatérve a masinára. Ritka drága, de gyönyőrű darab. Ha lejjebb menne az ára még lehet be is ruháznék rá.

DemonDani
DemonDani
2013. aug. 8. 13:54
#5

Nagy kár, hogy az SSD-k ára és a technológiája továbbra sem tud jó ütemben fejlődni. Szvsz 128 GB hely, amiből jó 40-et egy belakott Windows el is visz, vicc kategória. És ezért fizetnénk ki majd fél milliót, najó nem fél millióba már biztos beleférne a 256 GB is (ami még mindig vicc).

512 GB alatt legyártani sem kellene ilyen notikat. Ha kell verje fentebb az árat de ez így meg nevetséges.

zodiac83
zodiac83
2013. aug. 8. 13:05
#4

"kijelölöd a szöveget vagy szövegrészt

ctrl+c

google.com

ctrl+v"

vs.

katt

Azért érzed a különbséget. :)

Mindenesetre ez azt sejteti, hogy a laptopnál ez már alapból ilyen darált, rövid szálú "újrahasznosítmány". Még azt írhatták volna, hogy ezeket a későbbiekben is le lehet-e hasonlóképp újra darálni (akár a végtelenségig).

Asagrim
Asagrim
2013. aug. 8. 13:09

A végtelenségig nem, a szálak rövidülése miatt minden egyes darálásnál.

A modoromért meg elnézést, patakokban folyik rólam a víz 33 fokos szobában, 51 fokos gépház mellett ülve! :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 8. 11:48
#3

Kár érte, egyértelmű, hogy a Sony nem veszi komolyan a magyar piacot. Most néztem fel a holland oldalra, 1240 €-ért i7, Win8 Pro, 8GB és 256GB SSD (ez utóbbi most felár mentes).

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. aug. 8. 10:16
#2

Az új széria ennyire durván előrelépés. hogy ezt ki lehetett hozni egy fullhd kijelzős gépből 39wh-s aksival?

Szerelem első olvasásra ez a gép, volt már VAIO-m és teljesen meg voltam elégedve vele, és megérte a sonys felárat. Sajnos most viszont az anyagiak biztosan nem engedik meg. Pedig mindent tud, amire nekem szükségem lenne...

zodiac83
zodiac83
2013. aug. 8. 9:58
#1

"Első és legfontosabb, hogy a készülék alsó és felső burkolata is szénszálas anyagból készült, amely a gyártó elmondása szerint 46%-kal könnyebb az alumíniumnál, ugyanakkor 25%-kal erősebb is."

És újrahasznosítás szempontjából hogyan viszonyul az alumíniumhoz?

Asagrim
Asagrim
2013. aug. 8. 12:53

" Talán ha legalább linkelted volna ..."

kijelölöd a szöveget vagy szövegrészt

ctrl+c

google.com

ctrl+v

eredmény:

http://en.wikipedia.org/wiki/Carbon-fiber-reinforced_polymer#End_of_useful_life.2Frecycling

Vissza az oldal tetejére