Sokakat megdöbbentett a Microsoft azon bejelentése, miszerint a jövőben az Xbox One visszafelé kompatibilis lesz az Xbox 360 játékaival. A hír után egyből beindult a találgatás, hogy vajon a nagy rivális Sony is tervez-e hasonló lépést.
A SCE Worldwide elnöke, Shuhei Yoshida nem adott egyértelmű választ. A szakember mindenek előtt gratulált vetélytársainak, mert elmondása szerint a kompatibilitás megoldása jóval nehezebb annál, mint ahogy azt a laikusok elképzelik, majd leszögezte, hogy a Sonynál inkább az új projektekre fognak fókuszálni.
Ugyanakkor, Yoshida az interjú végén megjegyezte, hogy ez csupán a cég mostani álláspontja és mindez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben is ehhez tartják majd magukat. Azaz, gyaníthatóan ha a Microsoft képes lesz komoly eredményeket felmutatni és érezhetően segíteni fogja az Xbox One eladásait az, hogy Xbox 360 játékokat is lehet majd rajta futtatni, akkor minden bizonnyal a Sonynál is el fognak gondolkodni a kompatibilitás kérdésén.
A SCE európai részlegét igazgató Jim Ryan viszont némileg szkeptikusabb hangot ütött meg a kérdést illetően. Szerinte egyfelől biztos lesz valami csavar a kompatibilitásnál, és az messze nem lesz olyan egyszerű és zökkenőmentes, mint ahogy azt a redmondi óriás igyekszik beállítani. Másfelől a szakember a korai, PS2 játékokat is lejátszó PS3 modellből leszűrt tanulságok alapján biztos abban, hogy bár jellemzően sokan mondják azt, hogy az új konzolokon is szeretnék újra végigvinni régi kedvenceiket, igazából végül csak nagyon kevesen veszik elő ezeket a címeket.
Mi annyit tennénk hozzá az egészhez, hogy valószínűleg nem véletlen, hogy a Sony nem erőlteti a kompatibilitás kérdését. Az új konzolok processzorai nem igazán erőművek, a PS3-as Cell processzor pedig elég egyedi architektúra volt, komoly számítási kapacitással. Az új processzormagok feleakkora órajelen ketyegnek, így ha valami nem párhuzamosítható, akkor gondban vannak. Szóval mi nem fűznénk túl sok reményt a visszafelé kompatibilitáshoz.






























