A 90-es évek volt a point & click kalandjátékok fénykora, olyan címekkel, mint a Monkey Island, The Dig, Sam & Max, Loom, Gabriel Knight, Day of the Tentacle, Police Quest. Az Adventure Soft jó érzékkel adta ki 1993-ban a kelekótya mágus kalandjainak első részét, majd 1995-ben a folytatást.
A Simon the Sorcerer nem véletlenül hasonlított sok téren a Korongvilágra, amellett, hogy egy sor klasszikus fantasy vagy népmesei műből is bőven kerültek bele utalások és jelenetek pl. A Gyűrűk Ura, Narnia vagy a Babszem Jankó. Sokan reménykedtek a folytatásban, de az első rész egy 20. évfordulós és egy 25. évfordulós kiadást kapott helyette és a második rész is kapott egy ráncfelvarrott újrakiadást 2013-ban és 2018-ban, de más nem nagyon történt. Úgy tűnt, hogy a legjobb amire várhatunk a 30 éves évforduló lesz, esetleg a 35., de aztán elkezdtek pletykák keringeni egy, a főszereplő kalandjainak előzményeit feldolgozó játékról és habár kisebb csodának tűnik, megjelent az Origins, ahol egy többnyire kiállhatatlan tinit kell a varázslóvá válás rögös útján elkísérnünk.
A Simon the Sorcerer Origins nem bízott semmit a véletlenre és recept szerint hozza a 90-es évek kalandjátékainak nosztalgikus hangulatát. Ez egyszerre jelenti a régi poénokat és stílust, valamint igyekszik valami újjal is előrukkolni a mai játékosok számára. Olyan ez, mintha egy régi kedvencet elevenítenénk fel újra, de az Origins időnként nem tudja eldönteni, hogy a régi klasszikus, vagy a modernebb irányba szeretne menni, a végeredmény pedig néhol megakasztja a játékélményt.
A játék alapkoncepciója szerint Simon még fiatal, serdülő varázslótanonc, akinek életét egy ősi jóslat fenekestől felforgatja. Hétköznapi tinédzserként nemcsak az iskolai gondokkal kell megbirkóznia, de hirtelen egy mágikus világ kapuján is átlép, titkok és varázslatok várnak rá, míg megpróbálja felfedezni, honnan is ered a varázsereje. Az előzménytörténet egyik legjobb része, hogy betekintést ad abba, hogy milyen út vezetett az első klasszikus kalandig, és mélyebb bepillantást nyújt Simon családi hátterébe is. A játékmenet egy klasszikus point & click kaland keretein belül marad: Simon különféle helyszíneken jár, felvesz tárgyakat, kombinál, beszél a karakterekkel, és rejtvényeket old meg.
A mechanikák között ugyanúgy megtalálható az alkimista eszközök használata, a varázslatok tanulása és alkalmazása, mint a hétköznapi vagy abszurd felé billenő helyzetek logikai és kreatív megoldása. A vizuális megjelenés is külön figyelmet érdemel: a 90-es évek kalandjátékait idéző, kézzel rajzolt hátterek és karakterek egyedi atmoszférát teremtenek, miközben a hangulatot tovább erősíti a jól eltalált zene és a profi szinkron, ugyanis Simon angol hangját továbbra is Chris Barrie kölcsönzi. A hangulat is rendkívül karakteres lett, egyszerre retró és humoros, Simon pedig egy személyben főszereplő, narrátor, de néha a monitoron kívülre is kiszól, általában szarkasztikus vagy önreflexív formában.
A régi rajongók számára örömteli lehet, hogy a sorozat gyökereihez tér vissza a játék, miközben új játékosokat is bevonzhat a dizájn és a klasszikus kalandmechanikák jelenléte. A szarkasztikus dialógusok, a kreatív rejtvények és az abszurd fantáziavilág mind hozzájárulnak ahhoz, hogy élmény legyen Simon sokszor értelmetlennek tűnő, de rendkívül szórakoztató kalandja. Akad viszont néhány olyan probléma is, ami sajnos a már korábban emlegetett régi és új közötti megakadásból fakad. Egyfelől a játék sebessége – az animációk hossza, a mozgás sebessége, az átvezetők kötelező végignézése – egy olyan korszakot idéz, ahol ez a tempó még teljesen rendben volt, mai szemmel ez már túlságosan is lassú időnként.
Ezen kívül hiányzik egy megbízható, beépített segítség (hint) rendszer, ami frusztrálóvá teheti az előrehaladást azok számára, akik nem kedvelik a kalandjátékos „mindent mindennel kipróbálok” jellegét. A játék elméletileg 6-8 óra alatt végigjátszható, (egy walkthrough segítségével) de az égiek legyenek kegyesek ahhoz, aki anélkül vág neki. Lehet túl régen volt a point and click kalandjátékok kora – én a Gabriel Knightra és a The Dig-re emlékszem leginkább – de arra rájönni, hogy az ijesztő házban a villa nyitja a zárat a lejárónál, vagy arra, hogy a meggyújtott füstölő tartót kell a kalapunk átváltásával szentelt füstölőtartóvá változtatni, hogy kinyírjuk a mimicet…hát…mondjuk úgy, hogy nem egyszerű feladat. Ez a játék tényleg rajongóknak, kalandjáték profiknak vagy időmilliomosoknak készült.
Összegzésként elmondható, hogy a Simon the Sorcerer Origins egy stílusos és őszinte visszatérés a kalandjátékok aranykorához. Nem feltétlenül mindenki számára tökéletes – akik kevésbé bírják az elvont puzzle-öket vagy az önreflexív, az élő fába is belekötő humort, azoknak kihívás lehet – de a nosztalgiára és a történetre fókuszáló gamerek számára kifejezetten élvezetes élmény. Mindent egybevéve az előzmény még az idejétmúlt megoldásaival is jól illik a legendás sorozathoz, és jó eséllyel szólítja meg mind a régi rajongókat, mind az új generációt.
