Az AMD második generációs RYZEN asztali processzorainak első hulláma már megjelent kereskedelmi forgalomban, a négy újdonságot pedig már le is teszteltük az elmúlt hónapok során két teszt keretén belül: az egyik teszt itt, a másik itt olvasható. Hamarosan azonban újabb Zen+ alapú processzorok érkezésére számíthatunk, ugyanis rövidesen érkeznek a négymagos újdonságok is, amelyek közül kettő, a RYZEN 5 2500X és a RYZEN 3 2300X korábban már fel is tűnt a GeekBench adatbázisában. Ezúttal egy picivel részletesebb tesztet is mutathatunk, ami némi tuningot is alkalmaz, igaz, csak a RYZEN 3 2300X képességeit ismerhetjük meg egy picit közelebbről, ugyanis a RYZEN 5 2500X nem szerepel az eredmények között.
A Chiphell fórumán megjelent képek alapján nem lehet már messze a következő processzorhullám érkezése, ugyanis egy szerencsés felhasználó már javában teszteli a RYZEN 3 2300X modellt, amellyel kapcsolatban néhány tapasztalatot is megosztott. A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, a RYZEN 3 2300X modell esetében 3,5 GHz-es alap- és 4 GHz-es maximális boost órajel lesz érvényben, amit ideális esetben további 200 MHz-cel növelhet az XFR szolgáltatás – ha az üzemi hőfok, a fogyasztás és a terhelés erre lehetőséget ad. A RYZEN 3 1300X ehhez képest csak 3,5 GHz-es alap- és 3,7 GHz-es boost órajelet alkalmazott, amit az XFR segítségével 3,9 GHz-ig emelhetett a rendszer, ha minden ehhez szükséges feltétel adott volt. Változás viszont, hogy az új processzorok már DDR4-2933 MHz-es memória-támogatással érkeznek a korábbi DDR4-2667 MHz-es helyett, valamint a Precision Boost technológia is fejlődött, így hatékonyabb az órajel-szabályzás.
A teszteredmények a jelek szerint sajnos nem gyári állapotban, hanem megemelt órajelen készültek, legalábbis erre enged következtetni az 1,386 Voltos üzemi feszültség, ami mindenképpen tuningnak tűnik. CineBench R15 alatt 4265 MHz-en így 690 pontos eredményt sikerült elérni, ami a RYZEN 3 1300X 551 pontos eredményéhez képest szép előrelépés. Kérdés, hogy gyári órajeleken mekkora lesz az előrelépés. Az biztos, hogy 1,386 Voltos feszültség mellett sikerült 4300 MHz fölé emelni a processzor magórajelét.
Az új processzor egyébként egy BIOStar gyártmányú, X370-es lapkakészlettel szerelt alaplapban dolgozott, természetesen a szükséges BIOS frissítéssel karöltve. Utóbbira oda kell majd figyelni, ha 300-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapunkba második generációs RYZEN processzort, vagy éppen Raven Ridge sorozatú APU egységet helyeznénk. Az új processzorok mellett egyébként egy új lapkakészlet, a B450 is bemutatkozhat az elkövetkező időszakban. A rajtra várhatóan a harmadik negyedév folyamán kerül sor. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mennyibe kerül majd a RYZEN3 2300X. A RYZEN 3 1300X jelenleg 125 dolláros áron kapható, az iGPU-val felszerelt RYZEN 3 2200G pedig mindössze 99 dollárba kerül.