A Xiaomi a T jelzéssel szokta ellátni azokat a felsőkategóriás okostelefonokat, amik remek ár-érték aránnyal rendelkeznek amellett, hogy jó lehetőségeket biztosítanak. Szóval ezek általában kiemelt keresletnek örvendenek, éppen ezért az idei évben is nagy figyelem hárulhat majd rájuk. Túl sokat pedig már nem kell arra várni, hogy a termékek megjelenjenek.
A Xiaomi 12 széria nagyon régen jelent meg, tavaly december végén hullott le róla a lepel, de mivel tavaly is hosszú idő telt el a Mi 11 és a 11T modellek bevezetése között, előre látható volt, hogy a 12T sorozat sem fog egyhamar befutni. De már pontosan tudjuk, hogy mikor érkezik a Xiaomi 12T széria, mivel kitűzte a bemutató időpontját a gyártó.
Október 4-én kerül majd reflektorfénybe a mobil, néhány nappal azt megelőzően, hogy a Google bemutatja a következő generációs Pixeleket. És bár az a hír járja, hogy aránylag korrekt árazás jellemzi majd az új Pixeleket, látatlanban is egészen biztosak vagyunk abban, hogy a Xiaomi 12T széria ár-értékben más ligát fog képviselni.
Make monents mega – ez olvasható a cég által közétett felhíváson. Valószínűleg arra utal ezzel a Xiaomi, hogy a fényképek nagy felbontásban készülhetnek az újdonságokkal. Az előzetes információk szerint itt már felbukkanhat a 200 megapixeles főkamera. ezt a 12T Pro modell alkalmazhatja majd, míg a 12T esetében 108 MPixeles képalkotó fog színre lépni. Az okostelefonok 6,67 hüvelykes megjelenítővel kerülhetnek a boltok polcaira, és kiemelkedő minőségű AMOLED paneleket fognak használni.
Az a hír járja, hogy a Xiaomi csak a 12T Pro modellt látja majd el a Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchippel, de a másik eszköznél, a 12T-nél sem lehet majd nagy gond a tempóval. Ott a Dimensity 8100 kerülhet bevetésre, ami ugyancsak felsőkategóriás teljesítményre képes. 8 és 12 GB memóriát, valamint akár 256 GB-os tárhelyet nyújtanak majd a készülékek. Biztosítani fognak 5G támogatást, Wi-Fi 6 opciót és egyebek mellett NFC chipet is.
Még az Android 12-vel és a MIUI 13 grafikus felhasználói felülettel kerülnek a boltokba a masinák, de idővel lesz majd rájuk Android 13 frissítés is. Támogatják majd a korábbi infók alapján a Dolby Vision és a Dolby Atmos technológiákat egyaránt. Sztereó hangzással is számolni lehet, de vezetékes auduó eszköz csak az USB-C-n csatlakozhat majd a gépekhez. 120 W-tal tölthető, 5000 mAh-s akkumulátor kerülhet a mobilokba.
Annyira azért már ezek sem lesznek olcsók, mint a korábbi T-betűs generációk, az 500 és 1000 euró közötti árszegmensben fognak bevetésre kerülni a korábbi adatok alapján. Elérhetőek lesznek a készülékek globálisan, és elvileg nem is kell majd rájuk sokáig várni az öreg kontinensen.































