Egy hónap van még hátra a Gran Turismo 7 megjelenéséig, úgyhogy a Sony tartott egy hosszabb prezentációt, és számos meglepetés kiderült a játékról, amik elsősorban a körítését érintik. Ez minden korábbinál hangulatosabbnak és fontosabbnak tűnik, és láthatóan igazi autórajongók készítették.

Az biztos, hogy a Gran Turismo Sport után a sorozat visszatér a gyökereihez, legalábbis abban az értelemben, hogy lesz egy hagyományos egyjátékos kampány, melyet a játékos egy szerényebb autóval kezd, és úgy küzdi végig magát. Ehhez a világtérkép nyújt segítséget, ahonnan három központi helyre mehetünk: a Brand Centralban vehetőek meg az új autók, a Used Car Dealernék a használtak, és lesz egy ritkaságokra szakosodott Legendary Car Dealer is. Érdekesség, hogy a használt autók árai valamilyen formában követik majd a valóságot.

A játékban 400 darab autó kap majd helyet kezdetben, ami mellé 34 helyszínen összesen 97 vonalvezetésű pályát kapunk.

Visszatér a Gran Turismo alapjának tekinthető jogosítványszerzés is, de Mission Test néven különböző mini "küldetések" is érkeznek. Ami pedig a multiplayert illeti, ismét lehet örülni a két felhasználóra vonatkozó osztottképernyős módnak, illetve a Sport online módnak.

A játék központi helye a Cafe, vagyis a kávézó lesz, ahol az autóskultúra közelébe kerülhetünk egyfajta virtuális plázában. Itt a tulajdonostól tudhatunk meg mindenféle háttérinfót olyan érdekes autókról, mint az eredeti Mazda MX-5, de valójában az egyjátékos kampány arra épül, hogy megszerezzünk 30 különböző, kijelölt autót, amivel feltölthetjük az "étlapot". Ezek mindegyike valamilyen kiemelkedő fontosságú járgány lesz, amikről persze szintén mesél nekünk majd a kedves kocsmáros.

Ahogy a sorozatban mindig, ezúttal is fontos szerepet az autó tuningolása és testreszabása. Míg korábban a járgányunkra adott teljesítményindexet, vagyis a Performance pontokat egy szimpla egyenlet alapján számolta ki a játék, figyelembe véve olyan dolgokat, mint a súly, a teljesítmény és a tapadás, adidg most ez egy nagyon komplex szimuláció alapján alakul ki, ami rengeteg dologgal kalkulál.

Természetesen az autók külső testreszabása és díszítése is megmarad, ráadásul ezek importálhatóak is lesznek a Gran Turismo Sportból. Meg persze megoszthatóak is lesznek másokkal, viszont érdekes módon, az autótuning beállítások már nem. Itt azt javasolják a készítők, hogy készítsünk róla screenshotot és azt osszuk meg másokkal. Furcsa, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

A készítők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a dinamikusan változó időjárás minden korábbi próbálkozást felülmúljon, és persze sokkal részletesebbé vált az autók fizikai szimulációs modellje is.

Természetesen a bemutató videóban sok apró extra elhangzik még, így érdemes lehet megtekinteni. Szerencsére a megjelenési dátum nem változott, így a Gran Turismo 7 továbbra is március 4-én jelenik meg PS4-re és PS5-re.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2022. febr. 6. 20:15
#1

Minden várakozást felül akarnak múlni? Akkor tegyenek bele törést, mechanikai sérüléseket, és lehessen felborulni ha valami extrém nagy balfaszságot csinálunk.

Egészen addig csak egy tuningolásmentes need for speed...

abysan
abysan
2022. febr. 7. 22:08

@Szefmester Egy ideje csak normális szimulátorokkal játszom, ahol van törés és bele se gondoltam, hogy ebben nem lesz. Te jó ég, teljesen elkeseredtem ettől.

Vissza az oldal tetejére