A Casio nem friss szereplő már az akciókamerák piacán, és most a G’z EYE termékcsaládon belül egy újdonsággal rukkolt elő. A masina a brutális külseje mellett csak közepes képességekkel rendelkezik, de az árazásánál nem szerénykedett a japán alakulat.
A GZE-1 aligha téveszthető össze más vállalatok akciókameráival, ugyanis a napjainkban nagy népszerűségnek örvendő G-Shock karórák megszokott dizájnját kapta meg. Persze azzal a különbséggel, hogy a kör alakú számlap helyén itt egy kiemelkedően széles látószögű optika jelent meg. A vaskos burkolat itt nemcsak dísz, hanem ténylegesen kiváló védelmet nyújt például az eséseknél; a vállalat elmondása szerint 4 méteres zuhanást gond nélkül elvisel a GZE-1, ami valóban szép eredmény. A szerkezet a vízállóság terén sem okoz csalódást, ugyanis a precíz felépítés révén nemcsak, hogy el tudja viselni az 50 méteres vízmélységet, hanem akár 30 percig lent is maradhat, vízsugarat pedig még 10 ATM nyomás mellett is kibír. A Casio ezeken felül arra is kitért, hogy a kamera még -10 fokos hidegben is problémamentesen teszi majd a dolgát, szóval télen sem kell óvatosan bánni vele – az üzemelés felső határa 40 fok. A masina nemcsak az IP68 előírásoknak, hanem még a MIL-STD 810G katonai szabványnak is megfelel.
A képalkotó alapját egy 1/2,3 hüvelykes fizikai méretű szenzor adja, a kamera lencserendszerét F/2.8-as rekesznyílás jellemzi; fotózáskor 190 fokos teret lát be, mozgóképfelvételek esetében pedig 170 fokról beszélhetünk. A képérzékelő eredendően 21 megapixeles lenne, de itt a Casio olyan képalkotási eljárást használ a jobb fényérzékenység elérése érdekében, hogy végeredményben csak 6,7 megapixeles fotókat képes megörökíteni a GZE-1. Itt a hangsúly persze inkább a videózásra helyeződik át. A G’z EYE család friss tagja sajnos Full HD-nél plafonba ütközik, nincs 4K támogatás, de még csak Quad HD sem. Valószínűleg sokaknak az igényét ki tudja elégíteni egy 1080p-s felvétel is megfelelő minőség mellett, de ez mindenképpen negatívum. Van lassított felvételi mód, de a visszafogott hardver miatt sajnos itt is kompromisszumot kell kötni: a 120 FPS legfeljebb VGA felbontáson érhető el vele, másodpercenként 240 képkockát pedig már csak 512 x 384 pixel mellett tud megörökíteni. A fotókat JPEG formátumban menti a szerkezet, a videózásnál pedig MOV vagy H.264 opciók vannak sztereó hanggal megtoldva – a mozgóképek max. 29 percesek vagy 4 gigásak lehetnek.
A GZE-1-hez kínál a Casio LCD kijelzős távirányítót, amivel plusz funkciókat lehet elérni, ilyen például a négyszeres digitális zoomolás. Ez a kiegészítő feláras, de szerencsére nem is kell feltétlenül megvenni, ugyanis a vállalat készített az akciókamerához egy teljes körű vezérlést lehetővé tevő okostelefonos applikációt (G’z EYE) is. A programból már nemcsak a zoomolási lehetőség érhető el, hanem ezen keresztül állítható az EV korrekció 1/3-os léptékben, rögtön meg lehet vele osztani a felvételeket és van benne szerkesztésre is mód is. A GZE-1 Bluetooth 4.1 modullal és 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő Wi-Fi-vel van ellátva.
A készülék használatához mindenképpen szükség van memóriakártya alkalmazására. Mivel itt előre láthatólag nem kell túlságosan magas bitrátával számolni, így egy szerényebb teljesítményű microSD is elég hozzá. A legtöbb akciókamerához képest viszonylag nagy a GZE-1 térfoga, ugyanis 74,1 x 75 x 46,4 milliméteres vonalak határolják, és bizony a tömege sem csekély, hiszen az akkumulátorral és a memóriakártyával együtt már 172 grammot nyom. Szóval, aki kézbe veszi, azonnal konstatálni fogja, hogy ez bizony egy igazán masszív szerkezet. Egy 950 milliamperes akkumulátor látja el energiával a kamerát, a Casio a fényképezőiben is alkalmazott NP-150 telepet pakolta a gépbe. Folyamatos Full HD videó készítésével nagyjából másfél órás üzemidőről beszélhetünk, fényképezéssel pedig kb. 355 expóig lehet eljutni egy feltöltést követően.
A Casio GZE-1 akciókamera a vállalat hazájában kezdte meg a karrierjét, japánban már megvásárolható. Az ára a szigetországban 46 ezer jen, ami átszámítva hozzávetőlegesen 410 dolláros összegnek felel meg. Olcsóbb tehát, mint a GoPro Hero6 Black, de ennyiért már bizony válogathatnak az emberek a 4K-s alternatívák között is. Az viszont biztos, hogy kiegészítő tok nélkül ez bírja legjobban a gyűrődést.
































